Szösszenetek a kórházból 2.

Aki feküdt már hosszú hetekig mozdulatlanul a hátán, az bizton tudja, kevés unalmasabb dolog létezik a földön. Hát én alig vártam, hogy végre felkelhessek. Több okból is. Egyrészt, mert mindenem elzsibbadt, másrészt mert sok higiéniai lemaradást óhajtottam már bepótolni. Fürdés, borotválkozás – na legalább a hajmosás mellőzhető volt haj hiányában – fogmosás, egyebek. Mert valljuk be, hiába jön egy kedves, fiatal nővérke nap mint nap, hogy lecsutakoljon, azért az nem ugyanaz, mint amikor az ember áztatja magát a forró víz alatt. Nem mondom, esztétikai és egyéb élvezetből a nővérke általi mosdatás felülmúlhatatlan volt. De ettől függetlenül is, vágytam már a talpon állós, áztatós zuhanyt.
Szóval engedélyt kaptam, hogy lefürödjek. Röpke háromnegyed óra alatt elvontattam magam, meg az infúziós állványomat a körülbelül négy méterre álló zuhanyzóig. Nem volt egyszerű mutatvány, mivel az a fránya fémszerkezet folyton más irányba akart bóklászni. Eleinte húzkodni próbáltam, de az reménytelen volt, mint egy kölyökkutyát pórázon vontatni. Akkor kitaláltam, ha belecsimpaszkodom és tolom, mennyivel könnyebb is lesz nekem. Csak hogy így meg minden kis viccekbe-vacakba elakadt és nekem meg folyton emelgetnem kellett. Tök macera volt az egész. De a végére azért csak átverekedtem magam minden akadályon.
Kifújtam magam. Aztán nem kis bonyodalmak árán levettem kedvenc hálóruhámat. Azt a fajtát viseltem, amelyikben az ember hátsó fertálya szabadjára van engedve és ezzel minden rosszabb erkölcsű nővérke kedvére tud tenni a dekoratív férfiseggének mutogatásával. Vagy közerkölcsöt rombol. Kinek mi jutott.
Betornáztam magam a zuhanytálcába és végre kinyitottam a csapot. Aláálltam és élvezettel folyattam magamra a forró vizet, hogy csak úgy gőzölgött az egész helység. Nem is tudom mit élveztem ennyire az elmúlt hetekben. Azt hiszem semmit.
Egy idő után érezni kezdtem, hogy a kimerítő sétálás és ácsorgás következtében a tartós elemeim gyors merülésbe kezdtek. Szédülni kezdtem, a lábam remeget. Akár abba is hagyhattam volna a vízcsorgatást és visszaküzdettem volna magam az ágyba. Azt hiszem minden normális ember ekként cselekedett volna. De hol vagyok én a normálistól? Mi sem volt egyszerűbb számomra, mint lezutyanni a tálca aljára. Minden bajom elmúlt és tovább évezhettem a forró víz csobogását a bőrömön. Nem foglalkoztam az idő múlásával. Nem érdekelt. Csak ücsörögtem, dúdolgattam, aztán szépen, annak rendje és módja szerint, elbóbiskoltam.
Hogy mire ébredtem? Két hatalmas ápoló nem túl kíméletes ölelésére. Ha nem lettem volna már amúgy is félholt, tuti helyből szívinfarktust kapok. Annak hiányában csak halálra rémültem nagy hirtelenjében.
A marcona börtönőrnek is beillő fiatalemberek felkaptak, mint egy tollpihét, halovány és döbbent tiltakozásommal mit sem törődve kirángattak a zuhany alól, aztán egy laza csuklómozdulattal behajítottak az ágyamba. Persze a nyavalyás állvány nekik úgy engedelmeskedett, mint a sicc. Hirtelen el is merengtem, hogy akkor biztos velem van a baj, vagy erre külön jogsi kell, amikor az egyik fiatalember nagy buzgalmában – hogy életre keltsen – lekevert két-három méretes parasztlengőt. Csengett a fülem, zsongott a fejem. A nővérke szabályosan pánikba esett mikor meglátta, hogy az eszméletemmel küszködök. Eszméletlenül pipa voltam. Naná hogy küzdöttem. De mielőtt kinyöghettem volna nyomdafestéket nem tűrő szavaim, már belém is vágta az injekciót… és mivel a marcona ápolók útban voltak egy csöppet mellé sikeredett a találat.
Na, mondanom sem kell, hogy nemesebb szerveimet ért inzultus következtében megjött a hangom és igyekeztem is szabadjára engedni. Úgy rebbentek szét mellőlem, mint a riad madárraj. Arcukon döbbenet és sértődöttség tükröződött egyszerre. Már akkor is kellően el voltak hűlve, amikor elüvöltöttem magam, hát még miután nem túl barátságos modorban megtudakoltam, mi a fitty fene is volt ez tulajdonképpen. Összenéztek és kissé megbántódva közölték, hogy ők csak segíteni akartak nekem, és nem kéne ilyen durván viselkednem, mert mégiscsak a dolgukat végezték, de ha nekem ez nem tetszik, ígérik legközelebb rám se hederítenek. Hálásan megköszöntem ezt nekik.