Szürke éjszakák

A város fényei hidegen világították be az éjszakai utcákat. Toronyházak ablakai hunyorogtak csillagok helyett a még ilyenkor is talpon lévők feje felett, kiknek bárok, klubok és kocsmák neoncégérei mutattak utat, s elszáguldó autók lámpáinak egybemosódó fénye szabott gátat. A belváros még így éjfél felé is nyüzsgött. A legkülönbözőbb emberek követték a hömpölygő betonfolyamokat megannyi céllal. Volt, aki csak egy italra akart beugrani valahova, mások komolyabb bódultságot terveztek elérni. Akadt, aki a diszkók audiovizuális drogjának készült átadni magát, és akadt, aki egy kocsma csendes sarkában meghúzódva várta az épp soros bódulatot. Nem egy közülük egyedül indult útnak a nap leszálltával, de többen voltak, akik csapatostul járták a várost. Ám eme sokszínűség ellenére mégis egy volt mindegyik célja; menekülni, elfutni testben és lélekben attól a zord világtól, amit nappal kell elviselniük. Merő tévhit, hogy az éjszakát a sötétség uralja. Többé már nem. Megannyi szín, mesterséges csillogás szökhet az ilyenkor útnak induló szemébe. Igaz, egyiken sem a napfény csillan, s nem az táplálja, mint a földre vetett magatehetetlen magot. Ezek a színek a lélekből erednek. Azok a virágok feslenek ilyenkor ki, melyeket nappal a szabályok szorítanak szürke kosztümök, öltöny és jó modor közé. Gyökerükből fakadóan az ilyenkor kinyíló virágok talán természetellenesnek tűnhetnek, de nem kevésbé gyönyörűek, mint azon szerencsések, kik a napfénynél is pompázhatnak.
Vannak azonban, akik számára a napfény oly nagy korlátot jelent, hogy nem a megkönnyebbülés, hanem létük minden idejeként élik meg az éjszakát. Számukra nincs élet, ha feljön a nap, ebből kifolyólag némileg különböző helyzetben vannak, mint nappal is aktív társaik; számukra a szorongás, aggodalom és létük minden árnyoldala számára is az éjjel szolgáltat közeget. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az aggodalom és a mindennapi gondok egész mást jelentenek számukra, mint másnak. Nem kell például azzal törődniük, mit fognak enni ébredésük után. Az is alaptalan félelem számukra, hogy esetleg elkapnak valamilyen betegséget, vagy hogy túl gyorsan elszáll felettük az élet.
Az viszont komoly gondot okozhat nekik, ha például vendégeket fogadnak, akik nincsenek tisztában vendéglátójuk igazi természetével, s véletlenül benyitva a hálószobába ott ágy helyett egy koporsót találnak. Az sem másodlagos probléma, hogy miből tartsanak fenn valamiféle menedéket, ahova visszahúzódhatnak, és háborítatlanul átvészelhetik a nappalt.
Már jó ideje lement a nap, mire az egyik belvárosi egyszobás lakásban Daniel kinyitotta koporsóját, melynek fedele nyikorogva engedett, hogy a nappalt benne átvészelő vámpír, kikászálódhasson. Húszas évei közepén járó férfi volt, kinek középhosszú, ébenszín tincsei ziláltan lógtak fekete szemébe. Egy boxer alsónadrágot és egy pólót viselt hálóruhaként. Utóbbin már jócskán megkopott a Cradle of Filth felirat. A vámpír első, kissé imbolygó mozdulatokkal kivitelezett útja a konyhának kinevezett főzőfülkében lévő hűtőhöz vezetett. A hűtőszekrény ajtaja kitárult, s a bentről kiáramló fény halvány derengésbe vonta a férfi álmatag alakját, aki szinte reflexszerűen vett ki egy üveget, melyet már csak félig töltött meg valamiféle sűrű, sötétvörös színű folyadék. Daniel lecsavarta a kupakot, majd nagy kortyokban gurította le az üveg tartalmát, majd fanyar kifejezéssel arcán, az iménti közjátéktól szemmel láthatóan korántsem jobb kedvre derülten a fürdőszoba felé vette az irányt. Ott arcmosás után még jó néhány percig kába tekintettel bámult a borotválkozó-tükörbe. Ha kicsit frissebb állapotban leli a pillanat, talán elmosolyodik magában, ahogy felidézi a helyzethez kapcsolódó hiedelmet, mely szerint neki most nem kellene látszania. Ehhez azonban még túl álmos, így elmulaszt hálát adni, amiért nem vakon kell arra a fésű használatát a következő éjjelre halasztania. Daniel végül nem tölt túl hosszú időt a fürdőben, mivel a tusolást is elnapolja.
Néhány perccel később már az utcán leli az éjjel. Éj eleji készülődését tovább rövidítette azzal, hogy mérsékelte a körültekintést viselni kívánt ruhadarabjai kiválasztását illetően. Ennek következtében ugyanaz a kopott póló van rajta, amiben a nappalt töltötte kiegészítve egy kopott farmernadrággal és egy viseltes edzőcipővel. Aki kicsit jobban ismeri a férfit, nem lepődik meg mindeme hanyagságon. Daniel stílusát mindig is a nemtörődömség jellemezte, ha a külsőségekről volt szó. Lakásában egyedül a koporsója igényesebb darab; szépen faragott, lakkozott tölgyfa, sárgaréz fogantyúk, sötétkék bársony bélés. Ez azonban inkább a férfi hozzátartozóinak ízlését dicséri, akik ebben helyezték örök nyugalomra halottnak hitt rokonukat egy kriptában. Daniel ízlése csak ragaszkodásában mutatkozik meg az alvóláda iránt. Utóbbi egyáltalán nem a koporsó míves kivitelezésének köszönhető, hanem jelkép mivoltának. Daniel szeretett mindent, ami emlékeztette saját természetére. Gazdag gyűjteménye volt a legkülönfélébb horrorfilmekből, vámpír témájú könyvekből, s éjjelente, mikor vadászni indult, mindig ott lógott nyakában az egyiptomi örök élet szimbólumának egy olcsó, ezüstszín változata. Nem volt ez másképp ezen az estén sem.
A lakását elhagyva első útja egy közeli kocsmáig vitt. Nem véletlenül választotta éppen ezt a környéket nappali szállása helyéül, ahogy számos más vámpír sem a városban. A központban van, tehát rövid időn belül minden különösebb erőfeszítés nélkül elérhette a város majdnem mindegyik részét s nem utolsó sorban néhány sarokra van a Hairy Beast Rock Pub, mely a városban élő vérszívók jelentős része számára nevezetes helynek számított.
A vámpír arcára a legkülönfélébb színű neonfények vetültek, ahogy más szórakozóhelyek mellett haladt el; hol égő vörösben, hol beteges lilában játszott bőre. Céltudatos léptekkel haladt előre figyelemre sem méltatva az egyes diszkók előtt álldogálók és az éjszakai forgalom zaját, amik így egyfajta meghatározhatatlan masszává olvadtak össze, mint megannyi légy zümmögése a lassan rothadó dög körül. Egyre erősödő kemény rock és egy gitározó farkast ábrázoló neoncégér jelezték, hogy Daniel közeledett első úti céljához.
Mikor a pub ajtaja kitárult, a vámpírt robbanásszerűen csapta arcon a bent dübörgő zene. Daniel egy pillanatra megállt, míg érzékeny fülei hozzászoknak a benti hangorgiához, majd átlépte a kocsma küszöbét.
Odabent a szokott kép fogadta; vastag faragott asztalok és padok a fal mellett, melyet évtizedes plakátok kusza forgataga díszített. Az ajtóval szemben sötétbarna pult húzódott, mely mögött egy csapos álldogált, aki úgy nézett ki, mintha régen a ZZ Topban zenélt volna, vagy ahogy a Mikulás nézne ki, ha felcsapna blues zenésznek. Talán utóbbi a legtalálóbb hasonlat rá, mivel hivatalosan Michael volt a neve, de mindenki csak Mikulásnak szólította. Kopott bőrkalapja alól hosszú, ősz haja bukkant elő, s omlott a vállára. Szakálla kis híján a köldökéig ért, így kockás ingéből nem sok minden látszott. Arcából a dús szőrzet és a napszemüveg miatt szinte csak karakteres orra látszott. Mikor a pultos meglátta Danielt, elvigyorodott felfedve ezzel legalább három aranyfogat.
– Szeva’ cimbi! – formálták a szavakat ajkai, de hallani nem lehetett semmit a hangos zene miatt. Az üdvözlést a vámpír csak egy biccentéssel és egy kissé félszeg mosollyal viszonozta. Eddig büszkén felszegett fejét most furcsán, önkéntelenül lehajtotta, s így viszonozta a pultos magabiztos megnyilvánulását. Mindez kissé alattomos megjelenést kölcsönzött Danielnek. Volt valami nyugtalanító a pub pultosában – aki egyébként egyben a tulaj is volt. Nem sok halandó viselkedett ilyen könnyedén, ha tisztában volt azzal, hogy élőholttal van dolga. Még kevesebben voltak olyan bátrak, hogy nemcsak hogy elviselték, de kifejezetten keresték a vámpírok társaságát.
– Na, mi van? Megint kifogytál? – kérdezte Mikulás olyan mosollyal, mint aki tisztában van azzal, hogy komoly előnyt élvez a vele szemben állóval, aki addigra elérte a pultot, s egy bólintással válaszolt a pultos kérdésére. – Na menj hátra, Rebeca majd gondodat viseli – intett a fejével a pult mögé, mire Daniel egy szó nélkül a mutatott irányba indult. Megkerülte a pultot, majd eltűnt az ott lévő fém lengőajtó egyik szárnya mögött. A következő pillanatban a konyhában találta magát. A zene hangereje jelentősen tompult, ahogy Daniel maga mögött hagyta az átlagos vendégek számára fenntartott részt. Bár ha az átlagot numerikusan és nem elvontan értelmezzük, Daniel sem számított különleges vevőnek, épp csak egy speciális vevőcsoporthoz tartozott, akik igényeit nem odakint elégítették ki whiskeyvel, sörrel és más hasonlóval, hanem a konyhában, ami egyáltalán nem azt a képet nyújtotta, amit az ember egy kocsmától várt volna. A fal mellett nem italokat rejtő hordók és ládákba zsúfolt üveg kavalkád sorakozott, hanem frissen vágott, a feldolgozás korai fokán lévő disznók, amik a fal mellett futó kampósor tagjaira voltak felaggatva.
– Rég láttalak! – bújt elő egy apró tizenéves lány az egyik lógó állattetem mögül. Fekete haját két copfba fonva hordta, szeplői alól pajkosan csillogtak zöld szemei. Műtőszöld kötényt viselt, melyen hatalmas vérfoltok éktelenkedtek. Olyan vidoran köszöntette Danielt, mint mindig. Első találkozásukkor a vámpírnak komoly kétségei támadtak a halandó lány elméjének épségét illetően. Ha valaki rendkívüli volt ebben a kocsmában, akkor ez a lány volt az, nem a rendszeresen idelátogató vámpírok, akik éppen két gyilkosság közötti időt próbálták kinyújtani némi vérpótlék segítségével, nem is a cowboynak öltözött Mikulás a pult mögött vagy a magukat alternatívnak képzelő emberek a kocsmában. Ez a lány a maga halandóságával, ártatlan, kislányos mosolyával arcán és hentesbárdjával a kezében, aki a nappalt iskolában és otthon leckeírással, az éjszaka jelentős részét pedig disznókat szeletelve és vámpírokat vérrel kiszolgálva tölti. Hogy mi visz rá valakit arra, hogy ilyen munkát elvállaljon? A szükség nagy úr, s ha valaki nem kifejezetten szerencsés, többet kell dolgoznia azért, hogy egyszer állatorvos lehessen.
– Szia, Rebeca! – mosolyodik el halványan Daniel fiatal ismerőse láttán. – Előbb-utóbb mindig kifogyok – tárta szét a karjait a vámpír.
– Ti, vámpírok mind egyformák vagytok! – nevetett fel jóízűen a lány. – Annyi minden kedvességet mondhattál volna erre: hiányoztam, eljöttél volna, hogy nem csak vér kell, ha már így összefutottunk, találkozhatnánk valamikor…de nem…kifogytál a vérből…
– Nem úgy értettem – kezdett bele kissé zavartan Daniel – én….- Rebeca volt az egyetlen ember, aki zavarba tudta hozni.
– Ne erőlködj, úgyis csak valami baromság jönne ki belőle – csóválta meg a fejét mindentudóan a lány, de Daniel nem hallgatva rá, felcsattant.
– Különben is, mi az, hogy mi, vámpírok? Nem vagyunk egyformák!
Utolsó szavait keserű szájíz kísérte, s csak miután kimondta őket, jött rá, miért. Bizonyos értelemben nagyon is igazat mondott az imént. A vámpírok nem egyformák. Vannak köztük erősebbek, hatalmasabbak, és vannak köztük olyanok…olyanok, mint Daniel. Előbbiek szabadon gyilkolhatnak, ők a szó szerinti értelemben vett hallhatatlanok. A Danielhez hasonlók noha névleg az éjszaka rettegett ragadozói, valójában kénytelenek meghunyászkodni az erősebbek akarata előtt. Két dolog van, amit Daniel halandó élete során sosem hitt volna; az egyik, hogy létét vámpírként folytatja majd halála után, a másik hogy halhatatlan létének első megtanulandó leckéje az lesz, hogy mindig van egy nagyobb hal.
– Abból a szemszögből, ahonnan én látom, igenis mind egyformák vagytok – intette le a vámpírt Rebeca szavaival egyszersmind visszarántva az elmerengő férfit a valóságba. – Na, lássuk, mi van ma neked, drága individualista vérszívóm – invitálta a vámpírt kacagva beljebb.
Daniel hamarosan egy szatyorba rejtett vérrel teli üveggel gazdagabban és a pultnál hagyott néhány bankóval szegényebben baktatott az utcán vissza a lakása felé. A keserű szájíz nem akart elmúlni. Bár szimpatikusnak találta Rebecát és Mikulással sem volt semmi baja, sosem szerette igazán felkeresni a Hairy Beast Rock Pubot. Taszította a közvetlenség, amivel ott vele bántak. Lelke mélyén gyűlölte, hogy őt, névleg az éjszaka urát úgy kezelik, mintha valami gyorsétteremben lenne. Utálta, hogy ilyenkor szembe kell néznie azzal, valójában igenis korlátozzák lépteit a szabályok, melyeket mások szabnak. Nem gyilkolhat akkor és úgy, amikor és ahogy akar. Minden tettének szörnyű következményei lehetnek, ha valami balul sül el; ha megtalálják a testet, ha Daniel nyomára bukkannak…mind-mind olyan veszélyek, melyek áthidalásához komolyabb hatalom szükséges.
Nem tartott sokáig a hazafelé vezető út. A lakásába érve első dolga volt, hogy a nappaliban üzembe helyezte laptopját. Ezután az éjszaka elején kiürített üveg helyére tette a kocsmában szerzettet, miután néhány hosszú korttyal csökkentette annak tartalmát, majd visszatért a laptophoz, ahol négy-ötféle online pénzkereseti lehetőség honlapjára látogatott el – mint majdnem minden este. Az ezt követő néhány óra azzal telt, hogy előteremtette a lakás fenntartásához szükséges összeg aznapi részét. Jócskán elmúlt már éjfél, mire végzett. Ezután nem lévén más dolga, betett egy DVD-t a lejátszóba és megnézte Bram Stoker Draculájának valamelyik feldolgozását – legalább századszorra. Egyéb iránt mindig így teltek a hajnal közeli órái; vagy képregényeket olvasott, vagy filmeket nézett mindig ugyanabban a témában így élve meg az éjszaka által ígért ragadozó életet, melyet egy az egyben megélni képtelen volt.