Tavasz

– Á, végre itt a tavasz! Érzed, ahogy a nap simogatja az arcodat?
– Igen, ez tényleg varázslatos. De te sose gondolkodtál még rajta, mekkora átverés ez az egész tavasz-dolog?
– Miféle átverés?
– Tudod, itt a tavasz, mindenki köteles a szokványos dolgokra gondolni: rügyeznek a fák, éled a természet, a madarak önfeledten vihorásznak a fákon, mindenki a kedvesét keresi, addig ismeretlen illatok és érzések borzolják minden élő kedélyét.
– Persze, kinek járhat ilyenkor bármi más az eszében? Ja, tényleg, neked. De mi bajod van azzal, hogy végre nem kell fagyoskodni, és délben nem lámpa mellett olvasod az újságot?
– Semmi, tulajdonképpen semmi, én is örülök neki, hogy süt a nap, és tényleg elegem volt már a tél nyálkás sötétjéből. De ezután is lesz úgy, hogy beborul az ég, és napokig esik az eső. És hidd el nekem, barátom, ez ezerszer rosszabb lesz, mint egy hónappal ezelőtt. Januárban egy borús napon azt mondjuk: hát igen, hiszen tél van. Egyszer vége lesz. De tavasszal? Amikor már éppen elhittük, hogy itt a ragyogó ég? Ó, az sokkal mélyebb csalódás, ne tagadja senki!
Vagy itt ez a másik, a szerelem-dolog: általános közhit, hogy tavasszal jobban harapnak az emberek a másik nem bájaira. Tavasszal csak csupa gyönyörű, romantikus dolog történhet. De tényleg? Tényleg mindenki párt talál? Tényleg kettesével közlekednek az utcán? Ugyan már, nézz csak körül: ugyanannyi a magányos szerencsétlen, mint nyáron vagy ősszel. Sőt, nemcsak ugyanannyian vannak, de még jobban fáj nekik a magányuk. „Még most sem, amikor mindenki megtalálja a párját, még most sem találok senkit. Igazi csődtömeg vagyok!” – hát nem ez szaggatja mindegyik magányos lelkét?
– Ó, veled aztán semmit sem lehet kezdeni! Te tényleg velejéig pesszimista vagy! Képes voltál egy ilyen gyönyörű napon elrontani a kedvemet! Miért nem maradsz odabenn egész tavasszal, hogy ne törd le legalább a többieket?
– Viccelsz? Egyedül kuksoljak a szobában? Hiszen tavasz van!