Te, akit alig ismerlek. Te, aki a sötétben jársz.
Te, aki az árnyékban élsz. Te, aki az utca másik felén jársz.
Te, akit senki nem ismer. Te, aki az árnyékosat szereted.
Te, aki mindenkit eltaszítasz. Te, aki nem vagy velem.
Ez vagy Te. Ez vagy Te.
Egy újabb nap a sok közül. Nem különbözik semmitől sem; ugyan olyan, mint a tegnapi… vagy az, az előtti…
Reggel ismét kiver az ágyból a mobiltelefonod idétlen ébresztő órája. Fáradtan mászol ki az ágyból, és próbálsz lábra állni, a tegnap éjszakai buli után. Pár perces kába toporgás után elkezded keresni a köntösöd, amit majd csak akkor találsz meg, mikor, már nincs rá szükséged; a lakás másik végében. A papuccsal már nem is foglalkozol, hisz mit neked egy kis felfázás? Meg se kottyan. A tükörben meglátva magadat a sminked után kutatsz, s javítani próbálsz a veled szemben álló idegen kinézetén. Miután ez meg volt, keresel valami viselhetőt a szekrényedben, amiben reméled, hogy nem rúgnak ki a munkahelyedről. A lakás és slusszkulcs keresése is beletelik néhány percbe. Kaja? Olyanra neked nincs időd. Ha most nem indulsz el, akkor biztos lehetsz abban, hogy elkésel a munkából.
Az ajtón kilépve, ma reggel is találkozol Juli nénivel, aki ismét elkezdi feltenni az idétlenebbnél idétlenebb, fárasztó, feleslege és tökéletesen értelmetlen kérdéseit. Próbálsz rá nem figyelni, de a végén úgyis neveletlennek nevez, és te válaszolsz minden kérdésére, csakhogy békén hagyjon végre.
A kapuban újra eljátszod ugyan ezt, csak most azzal a különbséggel, hogy ezúttal Pista bácsi nem bírja magában tartani, egyáltalán nem érdektelen érdeklődését. (Már az egész ház tisztában van vele, hogy Pista bácsi minden nap meglátogatja Juli nénit, hátha megint elromlott valami a lakásban. Vagy csak elkíséri a napi bevásárlásra, és haza cipeli a néni szatyrait.)
Mire eljutsz a kocsidhoz, már 5 perces késésben vagy. Sietnél, de a kocsid nem akarja beadni a derekát, és elindulni. Mire rájössz, hogy nincs benne benzin, már késő lenne szólni Gábornak, hogy jöjjön el érted; így próbálkozni kezdesz a tömegközlekedéssel, és közben folyamatosan a munkahelyedet, de senki nem ér rá, hogy felvegye a telefont.
Mikor beérsz, már úgyis minden a feje tetején áll. Így, ha van egy kis szerencséd, senkinek sem tűnik fel, az eddig fent álló hiányod. Az egész napod lótás futásból áll, és egy perced, annyi se sok, nincs időd leülni, és enni. Mikorra befejeződik a munkaidő, már alig bírsz a lábadon állni, és elmenni a sarki falatozóba.
A falatozóban ma is, mint gimnázium óta minden nap bent ülnek a barátaid. Esztek, isztok, kicsit becsiccsentesz. Az estét ismét valamelyik közeli diszkóban töltöd, ahol a fene sem tudja, hogy mit kevernek bele. Elcsavarod egy újabb pasi fejét, akit addig nem ismertél, és már reggel sem fogsz emlékezni a nevére.
Ez nap, mint nap így megy, és te már alig bírod kivárni, hogy újra este legyen, és egy kis drogot, alkoholt, és egy ismeretlen pasit keress magadnak. Ez persze nagyon szégyenletes, és bennem sem ébreszt mást, csak szégyenérzetet.