Te mit mondanál?/igaz történet/ 3 rész

Szerencsétlen férfi remegő kézzel adta át párjának az ajánlott levelet. Zsuzsi nézte a feladót, és nem értette. Itt laknak alattuk, és egy ilyen levél… mi ez? És egyáltalán? Amikor felbontotta, és elolvasta, a kín, vagy a döbbenet hatására a székre roskadva erős nevető rohamot kapott. Ilyen nincs! Ha valakinek ezt elmondaná el sem hinné. A levél hazugságok, és rágalmak halmaza, felszólítás címen, miszerint ha szeptember elseje éjfélig nem hagyják el a lakást, kénytelenek lesznek hatósághoz fordulni.
Másnap a levéllel ügyvédhez mentek. A jogász elmondta ez nem felszólítás, fenyegetés. Válaszolni kell rá mindenképp, mert ha ezt nem teszik, akkor érheti őket az a vád, hogy ők jó előre megmondták….A tanult ember nézte egy darabig a levelet, lassan letette a szemüvegét, és a két összetört emberre nézett.
– Nézzék! Maguk szépen megírják a választ, ajánlva feladják, és összeházasodnak. Átolvastam a hivatalos dokumentumokat, a szülőknek semmilyen jogalapjuk nincs arra, amire kötelezni akarják magukat. El ne hagyják az otthonukat. Idővel rájönnek, a vagyon, ha már annyira öregek lesznek, nem visz nekik be egy pohár vizet, amikor már felkelni sem tudnak.
Felsorolta mi álljon a válaszlevélben, megadta a hivatalos formát, sok boldogságot kívánt, és mielőtt a fiatalok az ajtón kiléptek, halkan még megjegyezte.
– Én sajnos tudom, hogy ennek még lehet folytatása. A mindenre ráérő idős emberek, egymás cukkolásával, még bármivel elő rukkolhatnak. Ha az esküvő után sem lesz béke, és nyugalom, kérem, jöjjenek vissza. Tudom kellemetlen, főleg magának István, mert a szülei, de ha per nélkül nem megy ám legyen. Ezek után, már a boldogság, a maguk lelki erején mullik.
Az asszony riadtan ébredt. Valamit kiabált, mert a férfi magához húzta, és próbálta nyugtatni.
– Ma meg kell kapják a levelet, már rá megy a gatyánk a telefonra, zaklatom a gyerekeket minden rendben van e itthon, te délutános vagy, és ha ezek az elmeháborodottak ide küldenek valami verő legényt….
Hisztérikus roham kapta el, István könnyes szemmel és tehetetlenül állt nem tudta mit mondjon. Titkon érezte Zsuzsi félelme az ő félelme is. Sajnos ismerve szüleit! Ezek mindenre képesek. Nehezen ment a munka idő, és félt hazamenni, de tudta, ha maga mögött az ajtó már zárva, akkor a gyerekek, és ő is biztonságban van. Beszaladt a boltba, remegve nyitotta az öreg ház nagy kapuját, fulladva az idegességtől tette meg felfelé azt a pár lépcsőfokot. Az öregeknél tárva volt az ajtó, hang nem szűrődött ki, ő felment gyorsan tetőtéri otthonukba, de az idő szinte ólomként nehezedett minden léptére. Aznap paranojássan összerezdült minden neszre. Szerda óta el telt pár nap, és semmi. Vihar előtti csend. Nekilátott takarítani, István elment a boltba, az ajtót bezárta és egy sietek haza mondattal, csókot nyomott az asszony homlokára. A porszívó dübörgött, és valami erős hangra lett figyelmes .Dörömböltek a bejárati ajtajukon. Kapkodva nyúlt a kulcsért, a két öreg paksamétával, egy borítékkal, állt az ajtóban. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom öntötte el az asszonyt. Hát jó! Túl leszek rajtatok. Gondolta… Az öreg vérbő szemekkel közölte itt a volt fia jussa, elővette István óráját, ennyi ami a mi lakásunkból jár neki. Amit emberről rosszat lehet mondani ők ezt meg is tették, hogy eltántorítsák Zsuzsit a házasságtól. Azért annyi eszük volt, hogy megvárták, míg a gyerekük el megy itthonról. Szinte fröcsögött a sok hazugság a szájukból, és olyan dolgokat mondtak, amiket ő a párja mellett soha nem ért meg. Aztán hallani lehetett a lenti ajtó nyitását, a lépteket. Hála égnek hazajött! Mikor belépett az ajtón, látni lehetett az ideg játékát az arcán. Akkor az anyja megszólalt.
– Te meg Zsuzsa menj el valami idős emberhez házvezető nőnek, aztán az majd anyagilag is támogat. Te fiam, ezzel a levéllel elvágtad a köldökzsinórt. Akkorra már István annyira tele volt indulattal, hogy talán az asszonya először hallotta kiabálni. Végezetül Csak annyit mondott a két öregnek
– Köszönöm!
Az apja erre így válaszolt:
-A jogaiddal tisztában vagy, a kötelességeddel nem. Mától csak szomszédok vagyunk, te többé nem vagy a fiunk. Az egyik meghalt, a másik elment. Végeztünk veled. Légy boldog az új családoddal. Mikor elmentek végre, a szerencsétlen, és idegösszeomlás előtt álló nő, elmondott mindent a párjának, akit úgy kellett vissza tartani, hogy ne menjen le és tegyen valami olyant, amit megbánna később. Amióta az eszét tudja mindig megalázták, nem lehettek saját gondolatai, az első házasságát is a szülei akarták, mondván végre diplomás asszony kerül a családba, ment a nagy urizálás, a hazugságok, és most nem tűrik azt, hogy a gyerekük, boldogságban, harmóniában éljen igazi családi életet. Két gyermek, aki olyan mintha ő nemzette volna őket, első pillanattól barátság volt közöttük, és az asszony akivel együttélésük óta még a nem szó sem hangzott el, nem hogy veszekedés lett volna. Na nem! Ebből elég. Ha ezt akarják legyen!
Szeptember negyedike! Délelőtt fél tizenegykor kimondták a boldogító igent. Zsuzsi édesanyjánál, húgával, és sógorával ittak egy pohár pezsgőt, és boldogak voltak mindannyian.
Most csend van oda lent! De meddig….azt csak oda fenn a jó Isten tudja!