Biblia Ótestamentum Jób könyve 31. rész 3. fejezet:
,,Avagy nem az istentelent illeté a romlás és nem a gonosztevőt é a veszedelem?" Ésa 66,24 Máté 25,41
Felirat egy budapesti elővárosi utca sarkán lévő ház falán:
,,Home of pain!" /A fájdalom hazája/ és ,,Rombold a rasszizmust!" Nem tudom, milyen céllal és mikor került oda ez a két felirat, de az, hogy mára is igaz, tény! Az idegen szavak szótára szerint a rasszizmus: ,,fasiszta fajelmélet, tudománytalan elmélet, amely a különböző emberfajták, népek közötti magasabb és alacsonyabb rendűeket különböztet meg."
Mondhatnánk azt is, hogy igyekszik az emberek közé éket verni, holott hidat kellene építeni!
Hidat, ahol és amelyen a szeretet és a megbecsülés nemcsak alkalomszerűen, egy-egy ünnephez kötve áramlana ember és ember között, hanem állandóan! Tehát nem hajóhidat kellene építeni, amelyet ha a folyó befagy, felszednek, hanem állandó hidat! Isten előtt minden ember egyenlő. Jézus sehol sem különböztetett meg embereket sohasem és semmilyen indokkal. Ő a bűnözőre is mint megtévedt emberre gondolt! Hiszen valahol a lelke mélyén a bűnöző is ember, csak a körülményei, vagy a saját gyengesége tette bűnözővé! Ismert az az eset, amikor Jézus elé vezették a bűnös asszonyt, akit a tömeg meg akart a vétkéért kövezni. Jézus csak annyit mondott, hogy mindenki nézzen magába és az vesse rá az első követ, aki még sohasem vétkezett. Az eredmény a korábban még (mai szóval) lincselni készülő tömeg csendben eloszlott. Az asszony megbánva tettét hálatelt szívvel rebegett Jézusnak köszönetet.
A fenti példával csak a felirat igazságát kívántam ,,aláhúzni". Senki t sem szabad a fajbeli származása miatt elítélni. Csakis a tettei és a viselkedése alapján szabad viszont megítélni, de viszont mindig segíteni kell abban, hogy visszatérjen a helyes útra! Ámde az is igaz, hogy nem mindig az az út a helyes, amin mi személyesen járunk! Egy viszont elfogadható axiómaként:
Jézus útja az igazi út és ha ezen képesek vagyunk töretlen hittel végig menni, akkor a Földgolyó-hazánk nem lesz a ,,home of pain", a fájdalom hazája senkinek sem sohasem.
Hiszen Jézus mindenkinek a fajától, nemétől, hitétől függetlenül csakis a legjobbat és a legszebbet akarta. Ezért halt vértanú halált! Ebbéli hitét a gyakorlatba is átültetve fajtól, nemtől, nemzettől, néptől és pártállástól függetlenül nem megcsúfolni, hanem tovább vinni kell! Létszükséglet! Csak eme írás címsorával tudom a soraimat zárni kissé kiegészítve a leírtakat:
,, Tégy /már végre/ a gyűlölet ellen"!