Telihold – 3. fejezet – Kovászbél akcióban

3. fejezet
Kovászbél akcióban

Kovászbél persze jelen volt, amikor meglátta a bicskáját, felszisszent.
– Te nyavalyás! – kiáltotta. – Igazgatónő, ez az én bicskám! Tőlem lopta!
– Nem én loptam el, hanem azok a hibbant csajok – sziszegte Gresham. – Én a szobájukban találtam.
Mindenki megmerevedett. Hope dühösen, olyan hogy-mersz-ilyet-mondani pillantással nézett Greshamre, Anita döbbenten, Kovászbél arcán pedig megvilágosodás látszott.
– Hát persze! – kiáltotta a portás. – Azok a lányok nagyon gyanúsak voltak nekem. Mindig együtt vannak azzal a két fiúval. Nagyon pimasz volt velem az a magasabbik!
– Mégis miket hord össze? – kérdezte Hope emelt hangon. – Miss Chestertont nem ismerem még, de Miss Carterért tűzbe teszem a kezem! Különben is, nem ők törtek be szobákba egy épületszárnyban, ahol semmi keresnivalójuk nem lett volna!
– Én sem hinném, hogy Selena ilyesmit csinálna. Minek neki az a bicska? És Leah is nagyon szimpatikus volt. Ami pedig Ryant illeti, biztos vagyok benne, hogy valamit félreértett, Béla. Nagyon udvarias fiú.
– A maga unokahugicája úgy szende tündérke, mint a Loch Ness-i szörny! – kiáltotta Gresham. – Tökéletesen megtéveszt mindenkit, ahogy a dinnye barátai is. Mert mivel magyarázza ezt? – kérdezte, és lecsapott az asztalra egy döglött patkányt, aminek a torkán vágott seb volt felfedezhető. – A szobájukban találtam – tette hozzá incselkedve. Anita borzongva elfordult, Hope pedig hápogott.
– Ez csak valami félreértés lehet… – mondta. – Nem tudom elképzelni, honnan szedte a patkányt, Mr. Gresham, de abban biztos vagyok, hogy nem a két lány szobájából.
– Anne, kérem, hívja ide Selenát és Leah-t! Beszélni szeretnék velük – mondta Anita tompán.
– Nem biztos, hogy itt vannak, asszonyom. Megint kimentek az erdőbe azzal a két fiúval. Szoktak kijárni, tehát a patkány nekem nagyon beleillik a képbe – szólt közbe Kovászbél. Anita lesújtó pillantást vetett rá, majd odafordult Hope-hoz, intett neki, mire az kiment, és elindult a kapu felé. Selenáék épp akkor értek vissza az iskolába. Hope megállította őket.
– Miss Chesterton, Miss Carter, az igazgatónő beszélni szeretne magukkal. Mr. Carter és Mr. Chesterton majd hátraviszik a lovakat, de utána ne menjenek messzire, mert elképzelhetőnek tartom, hogy magukra is szükség lesz – itt kelletlenül elhúzta a száját, majd megindult, nyomában a döbbent lányokkal.
– Megkérdezhetem, hogy mi történt, tanárnő? – kérdezte Selena.
– Nos… Attól tartok, nem fognak örülni neki… Mr. Greshamet elkapták a maguk szobájában. – Itt a lányok felszisszentek. – A zsebéből pedig előkerültek bizonyos tárgyak, amikről azt állítja, a maguk szobájából lopta. Ezt én a magam részéről teljesen lehetetlennek tartom, de a portás úr ragaszkodik hozzá, hogy igaza van a fiúnak – sóhajtott.
– Mr. Kovács bicskájáról van szó? – kérdezte óvatosan Selena.
– Maguk tudnak róla?! – Őszinte döbbenet és megbotránkozás suhant át az arcán.
– Igen, mindenkit megmotozott szerda óta, aki bejött a kapun. De esküszöm, tanárnő, hogy nem mi loptuk el!
– Én hiszek maguknak – sóhajtott Hope –, de attól tartok, ez nem elég.
Szótlanul mentek tovább, mindannyiukból sugárzott a tehetetlen düh. Leah szorosan ökölbe fogta a kezét, amikor beléptek a szobába.
– Azt hiszem, kezdem megérteni Willt – morogta oda Selenának.
– Nyugi – súgott vissza Selena.
– Sziasztok – köszönt komolyan Anita. – Ne haragudjatok, hogy iderángattunk titeket, de beszélni szeretnénk veletek. Béla bicskáját ellopta valaki. Most megtaláltuk Johnnál, néhány egyéb holmitok kíséretében. John azt állítja, tőletek van a bicska is.
– Ez nem igaz – válaszolt Selena nagynénje szemébe nézve. – Minket Mr. Kovács többször is megmotozott, amikor jöttünk be a suliba, nem tudtuk volna átcsempészni. Különben sincs szükségem bicskára.
– Van még valami – kezdte bizonytalanul Anita. – Öhm… Szóval, itt ez a patkány. John állítása szerint szintén a ti szobátokból.
Selena borzongva nézett a döglött állatra, a hányinger kerülgette. Elszédült, meg kellett kapaszkodnia egy székben. Szinte fóbiás volt a döglött állatokra. Leah mereven bámulta a patkányt, és elöntötte a pulykaméreg. Lehet, hogy a több évszázados tapasztalat ellenére nekiugrott volna Greshamnek, de Selena időben kapcsolt, és elélépett.
– Anita, tudod jól, hogy sose bírtam a döglött állatokat. Leah-nak is mondtam. Miért hozna bármelyikünk is egy döglött patkányt a szobába?
Anita erre nem tudott mit mondani, Kovászbelet is meggyőzték az érvek, Gresham pedig lázasan gondolkozott, hogyan tudná mégis a lányokra fogni a dolgokat. Anita visszaadta azokat a holmikat, amiket ténylegesen a lányoktól vett el Gresham, és bocsánatkérően mosolygott.
– Ne haragudjatok. Itt vannak a holmijaitok, rakjátok el őket. Elmehettek. És tényleg sajnálom. Sziasztok!
A lányok elköszöntek, és elindultak a kollégium felé. Szótlanul mentek egy darabig, de Selena Leah minden kisebb rezdülésére felkapta a fejét. Közel maradt barátnőjéhez, hogy szükség esetén meg tudja állítani. Leah-t nagyon felbosszantotta Gresham, és minden lehetőség megvolt rá, hogy visszafordul, becsörtet az irodába és kitekeri a nyakát. Ami miatt leginkább aggódott, az a hűtőben lévő két liter vér volt.
– Ne félj – válaszolt Selena a kimondatlan kérdésre. – Ha megtalálta volna, biztos elhozza. Jó ürügy.
Leah felsóhajtott, és szótlanul mentek tovább. Odafönt már várták őket a fiúk az erkélyen. Érezték Gresham szagát a szobában, de a csak odáig tudták összerakni a dolgokat, hogy betört a lányokhoz. De arról már fogalmuk se volt, hogy rájuk fogta a lopásokat. Így is elég dühösek voltak, különösen Will, de amikor meghallották az egész történetet, nagyon begurultak, és Selena – először életében – kénytelen volt odaállni az ajtóba, és hozzányomni vámpír barátai és bátyja bőréhez az ezüst ékszereit. Amint hozzáértek, megdermedtek, Selena pedig hátralépett kicsit, hogy elszakadjanak egymástól. Amikor újra szabadon mozoghattak, Ryan és Leah megköszönte Selenának, hogy nem hagyta nekik, hogy őrültséget csináljanak, Will viszont dühösen meredt húgára, de legalább lenyugodott. Szótlanul méregették egymást, majd Selena sóhajtott, és így szólt:
– Ideje lenne megmosdani.
A fiúk elmentek, Leah és Selena pedig a fürdőszoba felé vette az irányt. Az első, akibe belebotlottak, Amber volt, mögötte Bonnie és Carmen. Rögtön odamentek hozzájuk, és nem mulasztották el megkérdezni Selenától, ami a legjobban nyugtalanította őket.
– Ti (mármint te és Ryan) most… jártok? – kezdte bizonytalanul Amber. Selena csak hápogni tudott meglepetésében.
– Hogy járunk-e? – kérdezte, amikor újra szóhoz jutott. – Amber, egy hete ismerem. És szerintem nem is fogunk járni, úgyhogy megnyugodhatsz. De hogy jutott ez az eszedbe egyáltalán?
– Mindig a legjobb pasik zúgnak beléd – vont vállat Amber, de szemlátomást szétvetette a jókedv, bár egy fontos kérdése még hátra volt. – Na és Ryan? Van barátnője? – Ezt elsősorban Leah-nak címezte, de közben gyanúsan pislogott Selena felé.
– Nincs – felelte Leah. – És mielőtt megkérdeznéd, nem, nem tudok róla, hogy Selena tetszene neki – tette hozzá kicsit ingerültebben a kelleténél. Amberék arcán diadalmas mosoly terült szét, majd kimentek a fürdőszobából.
– Lehet hogy kedvesek, de ha ez így megy tovább, meg fognak őrjíteni – morogta Leah. Selena csak vállat vont.
– Én megszoktam…
A fiúk közben nagy bajban voltak. Mikor visszaértek a szobájukba és kimentek a folyosóra, az első ember, akivel találkoztak, Kovászbél volt. Mögötte Gresham sötéten vigyorgó alakja. Az igazgatói irodában a következő zajlott le:
Miután a lányok elmentek, Greshamnek eszébe jutott, mit is mondhatna. Legalábbis a bicskáról, és tudta, hogy az a nagyobb baj. A patkányért csak az igazgató bünteti meg, rosszabb esetben Hope, de a bicska, az Kovászbél területe… És így teljesült, amit akart. Nem a lányokat szándékozott szívatni ezzel a betöréssel, hanem találni valamit, ami árthatna Willnek. Mint ahogy a fiúk többségének, neki is nagyon tetszett Selena, neki nem is akart rosszat. Tehát szépen azt mondta, hogy lehet, hogy a lányok nem tudnak a bicskáról, és a fiúk lopták el, csak átvitték a lányokhoz, és így megtalálta a szobájukban. Na mármost Kovászbél épp elég mérges volt Greshamre a csillár miatt, de Willéket se kedvelte. Tehát kapva kapott az alkalmon, hogy megbüntetheti őket. Anita nem tudott mit kezdeni vele, amikor Kovászbél is kontrázni kezdett Greshamnek. Bár Ryanről az volt az első benyomása, hogy úriember, aki aligha csinálna ilyet, unokaöccsét épp eléggé ismerte ahhoz, hogy el tudja képzelni, hogy lehetséges a dolog. Azt is tudta, mennyire utálja Will az öreg portást. Így hát sóhajtott, és azt mondta Kovászbélnek, tegyen, amit jónak lát, Gresham egyébként kéthetes büntetését pedig meghosszabbította négyhetesre.
Kovászbél rögtön felment a kollégiumba, ott is a harmadik emeletre, és megállt Willék ajtaja előtt. Éppen kopogni készült, amikor kijöttek a fiúk. Kovászbél lassan gonosz vigyorra húzta a száját, és megszólalt:
– Na, uraim, most benne vannak, de nyakig!
– Elnézést, uram, de megmondaná, miben vagyunk benne? – kérdezte Ryan a tőle telhető legudvariasabb és ártatlanabb képpel, miközben figyelmeztetőleg bokán rúgta Willt.
– Mintha nem tudnátok… – vigyorgott Gresham. Will majdnem nekiugrott, de Ryan a legerősebb vámpírok közé tartozott, tehát viszonylag feltűnésmentesen vissza tudta tartani őt, bár már benne is kezdett felmenni a pumpa.
– Elloptátok a bicskámat! – mondta ki Kovászbél nyíltan. Will és Ryan döbbenten néztek egymásra, majd Kovászbélre és a mögötte vigyorgó Greshamre, és egy csapásra minden világos lett. Ryannek minden önuralmára szüksége volt, hogy visszatartsa Willt, és ne segítsen neki. Nyugalmat erőltetett az arcára, és így szólt:
– A bicskát én loptam el, véletlenül. Amikor egyszer jöttünk át a kapun, beleesett a táskámba. Idefönt vettem észre, és nem mertem visszaadni. Will nem is tudott róla. Sajnálom.
Will nagyot nézett, de nem szólt semmit, bár nem volt kedvére Ryant egyedül hagyni ebben a Kovászbél-ügyben. Ryanről viszont sütött, hogy nagyon dühös lenne Willre, ha most valamit elszúrna, úgyhogy inkább nem szólt. Gresham is csodálkozott, Kovászbél pedig elgondolkodott. Ryan nem csak a lányokra volt nagy hatással, az emberekre úgy általában. Ahogy Kovászbél a nyugodt, sötétkék, őszinte szempárba nézett, hirtelen elhitt mindent, amit hallott, noha erősen sántított a dolog. Diadalmasan elmosolyodott, majd Ryanre villantotta a szemét, és azt mondta:
– Két hét büntetőmunka. Greshammel megy az istállóba, minden reggel négykor.
Azzal hátat fordított, és elment a folyosó másik végén lévő szobájáig. Gresham magabiztosan vigyorgott, Ryan szó nélkül besétált az ajtón, magával húzva a feszült Willt.
– Mi a frászért csináltad ezt? – kérdezte odabent.
– Nekem aztán tökmindegy, mikor kell fölkelnem, te is tudod. Kimagyarázni meg úgyse tudtuk volna magunkat, és ha nem vállalom be, akkor a lányok kapnak. Gresham bebiztosítaná, hogy ne lehessen ráfogni. És Selenának viszont nem mindegy, mikor kel fel. Egyébként meg – itt magabiztosan elvigyorodott – kedvemre való a hajnali istállótisztítás kedves barátunk társaságában.
– Mit fogsz csinálni? – kérdezte gyanakodva Will.
– Semmi komolyat – válaszolta Ryan lemondóan. – Csak egy kicsit megijesztem, hátha akkor nem lesz olyan nagy legény. Te is kellesz hozzá, ugye tudod?
– Mihez?
– Oké, figyelj. Négykor még sötét van annyira, hogy ha meglát vámpírként, nem ismer fel, csak kicsit beijed. Tehát te szépen kilógsz az ablakon, és négykor elkezdesz hörögni az istállóban, lehetőleg Gresham képébe. Aztán felszívódsz, mielőtt valaki észrevenne.
– Oké – vigyorgott Will. Tetszett neki a terv. Végre legalább egy egészen picit bosszút állhat Greshamen. Elmentek mosdani, lefeküdtek. A vámpírok nem koporsóban alszanak, a legendákkal ellentétben. Teljesen normálisan, ágyban, de elég hetente egy éjszakát aludniuk. Tudnak többet, ha akarnak, de ezért mondta Ryan, hogy neki mindegy, mikor kel fel. Másnap volt az évnyitó, egyébként, és – mint azt Willtől megtudta –, a műsoron már sok-sok évtizede Bach egyik kantátája volt, amiben – jelenleg – Selena volt a szoprán szólista. Bár meg volt győződve róla, hogy Leah-nak nincs igaza, Selena zenei ízlése pocsék, azért kíváncsi volt. Legalábbis próbálta meggyőzni magát erről. De minél többet volt együtt Selenával, annál jobban megkedvelte, és – bár az ezüstös élmény kissé tompította ezen aggodalmát – félt, hogy végül bántani fogja, amikor egyszer szomjas lesz. De most „kikapcsolta” gondolatait, és elaludt. A lehető legfrissebb akart lenni másnap, amikor Gresham szemébe néz.
Hirtelen felébredt, és bosszúsan konstatálta, hogy Kovászbél ott ül az ajtójuk előtt, és a frissen visszaszerzett bicskájával parasztkolbászt eszik. Nem értette egészen, mit akar tőlük az öreg, aztán gondolta, biztos csak figyeli az ajtót, hogy nem lopódznak-e ki esetleg lopni. Ryan elmosolyodott. Ezzel nagy hibát követ el, tiszta sor. Gresham semmit nem fog otthagyni, ami mozdítható. De az egész szobányi cuccot nem tudja lenyelni… El fogják kapni. Ezzel a jóleső gondolattal aludt vissza.
Odaát a lányoknál még égett egy kis villany. Selena már aludt, de Leah még ébren volt, és Selenáék régi családi fotóalbumját nézegette. Milyen boldognak tűnnek… – gondolta. A képeken tejfölszőke kisfiú és egy sűrű, sötétbarna hajú kislány játszottak, fölöttük nevetett a fekete hajú apukájuk. Az anyuka nem volt rajta a fotón, nyilván ő fényképezett. Leah elmosolyodott a kisgyerekek láttán, és felsóhajtott. Mindig is szeretett volna gyereket. De vámpír lányoknak nem lehet. A férfiaknak is csak halandó nőtől, és akkor a gyerek is halandó lesz. Ez a gondolat talán még az egyedüllétnél is rosszabb volt Leah számára. Megérni, amint a gyerekeid felnőnek, megöregszenek és meghalnak.
Leah – Selenával és Willel ellentétben – tudta, miért változtatták át Willt. Selenáról jósolt valamit egy vámpír, akinek az a különös tulajdonsága volt, hogy a jövő körvonalait látta. Ez a jóslata viszont túl egyértelműen hangzott, így sokan nem hittek benne. A tartalma annyi volt, hogy él majd a huszonegyedik század elején egy lány, sűrű, sötét hajjal, akiből nagy tudóst faragnak a legendás Purcell College-ban, és vámpírnemzedékek pusztulását hozza. Akik hittek a jóslatban, rögtön elkezdtek kutatni olyan jelek után, amiből kiderül, ki lesz az a lány, hogy még – ha lehet – a megszületését is megakadályozzák. Ezt nem sikerült, viszont amikor a kislány hét éves lett, nyomra bukkantak.
Ekkor elhatározták, hogy megölik. Egyik este, amikor éppen akcióra indultak, a két gyerek szülei egy estélyre készültek. Éppen kihajtottak az utcából, amikor meglátták a feléjük süvítő sápadt alakokat. A férfi vezetett, félrerántotta a kormányt, egyenesen belement egy teherautóba. A szülők azonnal meghaltak. Némileg nehezítette a vámpírok dolgát, hogy a karambol nagy tömeget csődített oda, el kellett rejtőzniük egy kis időre. Ez az idő éppen elég volt ahhoz, hogy a rendőrség kihozza a házból a két kisgyereket, és – később – elhelyezze őket egyetlen élő rokonuk, nagynénjük gyámsága alá. Ekkor tehát nem sikerült az akció.
De a résztvevő vámpírok többsége már elmúlt kilencven éves, így éltek már a világháborúk idején is. Amikor a lány tizenöt éves lett, többüknek kezdett rémleni, hogy volt egy bomba a kollégium területén. Egyik éjszaka beszöktek, de nagy bosszúságukra a bombát már hatástalanították. Így cselhez folyamodtak. Betelefonáltak, hogy bomba van az iskola területén. Ekkor volt a riadó. Már korábban megfigyelték, hogy minden hétvégén, amikor kimehettek, Selena és a bátyja felmennek Istállókőre beszélgetni. De eddig nem tudták elintézni őket, mert voltak olyan vámpírok is, akik védeni próbálták őket. Azt viszont nem vették számításba, hogy Selena a bombariadó alatt nem a bátyjával, hanem a barátjával megy, be a faluba. Csak egy emberüket küldték ki, ahhoz, hogy a két embert elintézze, elég lett volna. Amire aztán pláne nem számítottak, az az volt, hogy a védők csapatából is érkezik egy vámpír. Tehát a két férfi, akit Will látott, ezért verekedett egymással. A védő, miután megölte ellenfelét, hezitált még, de aztán úgy döntött: Willnek is biztonságosabb, ha átváltoztatja.
Ez a történet akkor vált egészen világossá számára – és Ryan számára – amikor Selena egyik este elmondta neki, hogyan változtatták át Willt. Leah nem akarta elmondani nekik az egészet, nem volt benne biztos, hogy jó ötlet lenne, pláne Will vérmérsékletével… Szent meggyőződése volt, hogy Will nem érné be azzal, hogy megvédik Selenát, hanem a gyilkosok nyomába eredne. Ezt pedig nem akarta. Megbeszélték tehát Ryannel, hogy nem szólnak nekik, csak figyelnek, és próbálnak vigyázni rájuk. Leah teljesen biztos volt benne, hogy a jóslat nem igaz. Selena sose lenne képes tömeggyilkos dolgokat kitalálni, akárkiről vagy akármiről van is szó.
Most tehát nézte az albumot, a boldog kisgyerekeket, akiknek a sorsuk már azzal meg volt pecsételve, hogy megszülettek. Felsóhajtott. Érezte, biztos volt benne, hogy ebben az évben sorsdöntő fordulat következik be a harcban. És az a gondolat, hogy ennek lehet, hogy ők az okai, iszonyatosan bosszantotta és fájt neki. Bár tudta, Ryan még ennél is többet gyötrődik. Lekapcsolta a villanyt, és lefeküdt. A holdfény besütött az ablakon, ezüstös ragyogást adva az ódon bútoroknak.