Tengerparti találkozás

Fejfájással ébredt. Nem tudta, hogy került ide. A tenger zúgását hallotta, és a kék eget nézte, amikor kinyitotta a szemét. Fázott. Lassan feltápászkodott. Sikerült felülnie. Fájdalom hasított a bal combjába. Valami felhasította, talán a szikla, amikor partot ért. Annyi ereje még volt, hogy felkússzon valahogy a fövenyre, néhány méterrel a sziklák felett. A hajnal hűvös volt itt a parton. A nap már kezdett emelkedni a horizont felett, és meleget is adott. Tagjai elgémberedtek, ereje csak arra maradt, hogy megtámassza magát egy homokdomb alján. A tengert nézte, a végtelen hullámzást. Életnek nyoma sincs. Próbálta megerőltetni az emlékezetét, hogy került ide?

Elhatározta, hogy elmegy, nem bírja tovább. Eleinte Krétáról álmodott, ott szerette volna leélni az életét, már ami még megmaradt belőle. Irén mindenéből kifosztotta a váláskor. Nem maradt semmije. A család már régen nem tudott róla, nem keresték egymást. Nem kellett erőszakkal kitenni az otthonából, ment ő magától is. Érdekes, erre pontosan emlékszik. Irén nem volt vele kíméletes. Összegyűjtötte a holmiját, és egy raktárba zárta. Átadta neki a kulcsot, és némi készpénzt, aztán magára hagyta. – Menj a lotyódhoz, és soha többé ne lássalak! Majd ő eltart téged vén majom. – Irén ilyen volt. Már a házasságuk első évében is kitette a holmiját a bérház folyosójára, amikor éjjel egykor ért haza. Megpróbálta elmagyarázni az asszonynak, miért nem telefonált, mi is történt valójában, de ez őt nem érdekelte. Beengedte, de hetekig nem állt vele szóba.

Megvette a buszjegyet Rómába. Onnan majd átmegy Tenerifére hajóval. Arra gondolt, ha talál valami könnyű munkát, fenn tud tartani egy szobát legalább. Nem tudott görögül, és angolul sem beszélt valami jól. Abban bízott, hogy találkozik magyarokkal, akik segíthetnek neki. A helyiek halászatból élnek, közvetlenül a feldolgozónak szállítják a zsákmányt. Itt bőséges a halállomány, sok kis vállalkozásnak ad mindennapi megélhetést. Arra is gondolt, hogy beáll egy vendéglőbe dolgozni. Eleinte mosogat, később megmutatja, mit tud. Jól főzött otthon, talán, hasznosíthatja a tudományát. Speciális ételekkel tudja gazdagítani a görög nemzeti konyhát. De nem volt elegendő tőkéje, hogy kihúzza addig, amíg egyenesbe nem jön, és el nem nyeri a helyiek bizalmát. Ez csak álom, de erősen vágyott arra, hogy megvalósuljon.

Didergett. A lába is fájt. Talán, lázas. Hiába próbálta összeszedni az emlékeit, csak régen történt események villantak be, az elmúlt napokból semmire nem emlékezett. Meglepődött, mert messze, nagyon messze egy nőalak tűnt fel. Feléje tartott. Talán, csak képzelődik. Becsukta a szemét, és elaludt. Félórát aludhatott, mire a lány felért a sziklák között. Kis táska volt nála, vöröskereszttel az oldalán. Szemügyre vette a férfit, és lassan kezdett kipakolni. A rádióján beszólt a központba.
– Megvan. Megtaláltam, de nincs valami jó állapotban. Azt hiszem, eszméletlen.
– Nem vagyok eszméletlen. Csak nagyon fáradt vagyok. – mondta a férfi elhaló hangon.
– Rendben van. Megadom a koordinátákat. Úgy néz ki, magához tért. – mondta a lány a rádióba, és lehalkította a készüléket.
– Hallja, amit mondok? – kérdezte a férfit.
– Maga magyarul beszél? – kérdezte a férfi.
– Persze. Magyar vagyok, és tudom, hogy maga is az. Már keressük egy ideje. Nekem jutott eszembe, hogy elinduljak az ellenkező irányba. A többieket a kikötő közelében találták meg.
– Mi történt?
– Nem emlékszik?
– Nem. Dereng, hogy hajóra szálltam. De aztán semmi.
– A vihar miatt zátonyra futottak. Sokan megsebesültek. Itt a tenger tele van sziklákkal. Látom, maga is rendesen megsérült.
– Annyi erőm még volt, hogy felmásszak ide, legalább a széltől meg akartam védeni magam.
– Jól tette. Most maradjon nyugodtan. Kap egy injekciót. Aztán összeöltöm a sebét.
– Maga orvos?
– Olyasmi. Szanitéc vagyok a hadseregben. Szükség volt ránk itt. Éjjel történt a baleset. Azonnal jöttünk, ahogy szóltak. Most csípni fog. – mondta a lány, és mosolygott. Elővett egy üveget, és beadta az érzéstelenítőt. Lázcsillapítót is kapott. Gézlapra itatott fel sárga folyadékkal, és végigtörölte vele a seb környékét.
– Most jó. Kezd enyhülni a fájdalom.
– Igen. Kis melegséget is fog érezni. A láza hamarosan lemegy. Kitisztítom, és összeöltöm a sebét. Elég csúnya vágás, de nem vesztett sok vért, szerencsére.
A férfi megadta magát. Megszűnt a didergése is. A lány megtámasztotta a hátát egy felfújható párnával, és elkezdte a sebet összevarrni.
– Nem túl mély. De egy darabig nem fog járni. Hamarosan jön a helikopter. Agyrázkódása is van. Mindenképpen kórházba kell vinni. – mondta a lány, és közben befejezte a seb varrását. – Nem sok heg marad majd utána. Jobb lett volna nem várni vele, de hát nem tehet róla. Valószínűleg eszméletlen volt egész éjszaka.
A lány most a férfi szemébe nézett. Szinte egyszerre szólaltak meg.
– Nem ismerlek én valahonnan?
– Ezen gondolkodtam én is. – mondta férfi.
– Te nem emlékezhetsz rám, én még kislány voltam, amikor odaköltöztetek a házunkba.
– Hát, nem is tudom. A szemed ismerős. Ilyen csodálatos kék szemeket még soha nem láttam. Te vagy Luca a harmadikról. Eltaláltam?
– Igen, eltaláltad. De már megbocsáss, te már akkor is öreg voltál hozzám.- mondta a lány, és nevetett.
– Akkor nem néztem meg a tizenéves lányokat.
– Miért, most megnézed?
– Nem, dehogy. Csak meglepett, milyen gyönyörű nő lett belőled.
– Régen volt.
– Húsz éve.
– Jézusom, annyi ideje? Akkor te már hatvan is elmúltál.
– El. De nem sokkal. – mondta férfi, és mosolygott.
– Nem látszol öregnek.
– Nem is érzem magam annak.
– Hogy kerültél ide. Úgy tudom, jól megvoltatok Irénnel. Ő is itt van, a szigeteken?
– Nem. Nincs itt. Elváltunk.
– Nem tudtam, bocsánat!
– Nincs semmi baj. Eljöttem, itt akarok élni.
A férfi a lány szemébe nézett. A lány állta a tekintetét. Megsimogatta a férfi arcát.
– Szerelmes voltam beléd. Kamaszlányként csodáltalak.
– Ugyan, ne mondj már ilyeneket. Úgysem hiszem el.
– Te tudod.
– Azért jöttem ki, hogy találjak munkát. Remélem, akad itt valami nekem való.
A lány bekötözte a férfi lábát.
– Mindjárt itt a gép. – mondta a lány. – Bemegyek hozzád, a kórházba. És megbeszélünk mindent. Kaphatsz munkát, keresik a munkásokat. Főleg a kikötőben, de van néhány étterem is a környéken. Amíg nem rendeződnek a dolgaid, lakhatsz nálam. Van egy kis szobám a faluban. Valójában egy ház, de csak egy szobát használok. A többi helyiség nincs berendezve. Csak ritkán vagyok otthon. A bázison töltöm a legtöbb időt.
– Hát, ez csodálatos. Mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot?
– Semmivel. De majd ki fog érdemelni, arról gondoskodom. – mondta a lány, és megcsókolta a férfit.
– Én még nem láttam a tengert. – tudtad?
– Honnan tudtam volna? Hallod? Itt a gép. Most beviszlek a kórházba. Elrendezek mindent. Vannak irataid?
– Igen. Egy vízhatlan tárcában vannak a zsebemben. Semmi egyebem nincs.
– Dehogy nincs. Itt vagyok én neked. – mondta a lány, és szívből nevetni kezdett.