A hosszú szarvú antilop izgatottan kushadt a bokor mögé. A szíve egyre hevesebben vert, amint sóvárogva leste a patakban ivó gepárdot. Tudta, hogy nagyon gyorsnak kell lennie, mert elég egy halk nesz, és elvéti a zsákmányt.
A teste megfeszült, és hatalmas szökkenéssel hagyta el a rejtekhelyét. Nagyon izgatott volt, mert egy gepárdot becserkészni mindig nagyon nehéz – távolról elkapni pedig szinte lehetetlen.
A mohó antilop a fejét leszegve rontott előre. Késéles szarvai mélyen fúródtak a meglepett préda oldalába. A gepárd felmordult és nagy nehezen kitért az útjából, de igen komoly sebet szerzett közben.
A sebesült nagymacska hengeredett egyet a földön, majd felpattant, és mancsával az antilop felé csapott, de az elhajolt előle, majd rávetette magát – fogai kérlelhetetlen pontossággal kapták el a nyakát.
A gepárd érezte, hogy itt a vég, és nem is tévedett: az antilop állkapcsa iszonyatos erővel szorult össze, szétroppantva a nyelőcsövét. A karcsú testen rángások futottak végig, majd végleg elernyedt.
Az antilop elengedte zsákmányát, aztán enni kezdett belőle. Sietnie kellett, nehogy arra tévedjen néhány zebra, mert könnyen elvehették tőle a nehezen megszerzett húst.
1 hozzászólás
Hát ez érdekes film volt, de tetszett. Bár még nem láttam antilopot, aki gepárdra vadászott volna… de lehet az én ismerteim hiányosak. minden esetre, a vadászat pillanatait jól elkaptad. gratulálok
Anikó