Tiltott találka

Átvágott az udvar első részén, egyenesen a ház bejáratához. Erős tölgyfa ajtó állta útját. Indulatosan bekopogott, szinte már dörömbölt. Egy idősebb, kopottas ruhájú hölgy sietős léptei hallatszottak odabentről. Invitálta volna beljebb a vendéget, de a férfi szó nélkül berontott a lakásba. Hatalmas léptekkel haladva sorra benyitott a szobákba, majd kifelé jövet mindegyiknek az ajtaját becsapta maga után. Végre megszólalt: – Hol van Terka? Biztosan megint maguknál bújt el azzal a semmirekellő Józsival!
Tudva levő, hogy Terka az ő lánya, akit hatalmas szigorral nevelne erkölcsre, becsületre. S bár már elmúlt húsz, egy férfi sem kerülhet a közelébe az engedélye nélkül. Majd én megmondom, hogy kihez menjen férjhez! – hangoztatta végig a faluban.
Ezt az indulatos, magas, nagydarab embert csak Pistának szokták szólítani az ismerősök, rokonok. A korosabb asszony pedig az anyósa, Zsuzsanna.

Visszatérve a történésekhez, persze a lányt nem találta a házban, így nagy dirrel-durral, visszavonulót fújva távozott. A kisajtóból még behallatszott a mondogalódása, de úgy tűnik, mérge nagyja már elpárolgott.
Mikor jó messze járt, Zsuzsi néni az udvaron álló kis épülethez ment, melyet csak úgynevezett "nyári konyhának" használtak:
– Na, gyertek gyorsan be gyerekeim, elment a veszedelem! A nagy ijedtségre egyetek, még jó meleg az étel! Meg hozok egy pohárka innivalót is hozzá. Aztán csak legyetek nyugodtan, beszélgessetek, még fiatalok vagytok! (Jól ismerte Terkát. Tudta, hogy szolíd, visszafogott lány.)
– Majd ő megmondja, kihez menjél férjhez. Persze, majd akit a szíved választ, én meg azt mondom. Csak ahhoz menj kincsem! Jó ember ez a Józsi, ha szeretitek, hát becsüljétek is meg egymást!
Sürgött-forgott a konyhában, jártában csak úgy suhogott hosszú, ráncolt szoknyája.
Mikor végeztek az evéssel a gyerekek – mert hát neki még azok -, leszedte az asztalt. Vette a teknőt, a mosószappant, utána a forróvizet fazékban, majd a ruhákat, mindet ki hordta az udvarra a kút mellé. Onnét az útra is kilát, vizet is hamar tud húzni, ha kell, meg hát a szárítókötél is oda lett kifeszítve.

Míg ő szaporán dörzsölte, mosta a ruhákat, odabenn a fiatalok, még az illem határain belül, de végre fesztelenül válthattak szerelmes szavakat egymással. Kicsit csipkelődve, kacagva múlatták az időt. Egy-két órácska telhetett így el. A szárító szinte teljesen megtelt frissen mosott, illatos, tiszta ruhával.
– Aztán majd gyertek csak nyugodtan, oszt itt tudtok kicsit találkozni. Azért én vigyázok ám rátok! – s félszemmel cinkosan rájuk kacsintott. Apád meg csak mondogalódjon, idővel úgyis megbékél. Most menjetek, nehogy nagyon megsokallja, aztán tényleg megmérgedjen!

Egy esztendő is elmúlt azóta, de Terka és Józsi egy szemernyivel sem adott alább a szerelmükből. Múlt hónapban megtartották az eljegyzést is.
Bizony, tényleg a Zsuzsának volt igaza. Látva lánya boldogságát, szép lassan a Pista is alább adta.
Minap a kocsmában fennhangon dicsekedte: – Nemsokára férjhez megy a lányom, biza! Nem is akárkihez, hanem a Jóskához, az pedig a tenyerén hordozza ám az én Terkámat. Jó embert választott ez a lány!

Wolfbetta