Titkok Városa: Jack – 2.rész (18+)

A TV híradói persze már aznap este mással sem voltak elfoglalva, mint a brutális gyilkossággal. Az ilyen frissnek számító bűntényekben az volt a rossz, hogyha a rendőrség nem végezte elég gyorsan a munkáját, a riporterek kénytelenek voltak a saját, tompa ceruzával kiszínezett változataikat előadni, csakhogy ne ingadozzon a népszerűségi mutató. Jared unottan váltogatott a kereskedelmi csatornák között, hallgatva a nagyobbnál-nagyobb baromságokat. Az biztos, hogy a hétvégén neki kell állniuk az ügynek, kezdve a bűntény környéki kuplerájok meglátogatásával, és a nő kilétének felderítésével. Sokba fog ez kerülni nekünk – gondolta – De egyszerűbb ha beleszámoljuk a tényt; a szajhák nem csak a férfiak slicce előtt nyitják ki a szájukat, elég ha a megfelelő vastagságú zöldhasú-köteget megvillantjuk előttük. Csak persze nem árt, ha rendelkezünk az elégséges dollárokkal. Ez persze általában mellékes az ügy szempontjából. Nem volt rossz a nyomozói fizetés. Annyira.
Jared kiitta az utolsó kortyot a közben felmelegedett söréből, majd lekapcsolta a televíziót. Mindenképp vennem kell holnap egy újságot, hátha az önjelölt firkászok előbb kiderítettek mindent mint mi – morfondírozott, miközben nagyokat ásított.

A lefekvéshez készülődő, viszonylag nyugodt hangulat nem sokáig tartott, mert ekkor megcsörrent a mobilja.
– Halló? – szólt bele Jared
A vonal kissé szakadozott, ám kivehető volt egy nő hangja a túlsó végről. Egy kétségbeesett nőé.
– Mr F….e? Mr F…rie?
– Egy szót sem értek! Kérem ismételje!
– Mr Fyrie? Maga Mr Fyrie? – hallatszott nem sokkal tisztábban.
– Itt Jared Fyrie a rendőrségtől. Kivel beszélek?
– Nem… nem mondhatom meg. Nagyon sür…s lenne, hogy találkozzunk. A meg…lt nő… ism… őt. Nem mondhatok töb… Találkoznunk ke…
– Nézze hölgyem, előbb nyugodjon le, és kérem tisztán, érthetően mondja el mit óhajt. – darálta Jared.
A válasz néhány másodpercet váratott magára.
– Tudok… valamit ami… hasznára válhat. A megölt… nő… ism…ertem. Személy…en akarom elmondani. Talál…ozzunk holnap délben a… Grand Bells sa…n.
– Hölgyem, talán egyszerűbb lenne, ha befáradna holnap a kapitányságra, ahol nyugodtabban beszámolhatna arról amiről akar.
– Nem leh…t! Nem érti… Találko… a Grand Bell…
A vonal megszakadt. Jared megpróbálta újratárcsázni, a számot azonban ismeretlennek jelölte a készülék.
– Aludnom kell – mondta, miközben az iménti híváson töprengett.

Másnap reggel kialvatlanul, de tiszta fejjel kereste fel Johnt a kapitányságon. Az őrs az érkezésekor még viszonylag üres volt, szinte csak az éjszakai műszakos irodai beosztottak motoszkálását lehetett hallani. Jared örült ennek, mert remélte, hogy anélkül számolhat be főnökének a tegnap esti eseményről, hogy bárki is megzavarná őket. Tartott tőle ugyanis, hogy John ragaszkodni fog a társaival való közös munkához, és nem fog belemenni a „saját szakállamra való” nyomozásba. Jared sosem kedvelte ezt John-ban, úgy gondolta, hogy mindig is megpróbálta átvenni az apja szerepét az életében. Tudtam mire vállalkozom, mikor a tiszti akadémiára kezdtem járni, nem vagyok már neveletlen hülyegyerek, és ismerem a várost – gondolta.
A kopogtatást az azonnali „Szabad!” követte, és belépett. Az iroda tegnaphoz képest csak annyit változott, hogy első pillantásra kevesebb volt az aktahalom az íróasztalon.
– Jó reggelt, főnök!
– Jó reggelt!
Jared könnyedén lehuppant a kényelmes bőr karosszékre. Ha eljutok idáig, mindenképp szereznem kell egy ilyet – töprengett.
John egy laza mozdulattal az asztallapra hajította a kezében levő sárgás irattartót.
– Mielőtt belekezdenél! – emelte fel a kezét John – Szeretném, ha figyelembe vennél egy-két dolgot az üggyel kapcsolatban.
– Honnan tudod, hogy bármibe is bele akartam kezdeni?
– Onnan, hogy rád néztem. Tehát, elsőként mondanám, hogy az éjszaka becipelték a holttestet a hullaházba. A boncnok talán talált valamit, ami a segítségünkre lehet. Szeretném, ha a mai nap folyamán elkocsikáznátok a jelentésért.
– Elkocsikáznánk? Mármint én és…
– …másodszor, a megérzéseimre hagyatkozva ezúttal olyan esettel állunk szemben, amit nem vehetünk félvállról. Tegnap éjszaka a városi hírlapok firkászai a szokásosnál is nyomulósabbak voltak, és ez a nyüzsgés az ügy körül talán előbb mozgósíthatja a gyilkosunkat. Tettre késztheti, vagy óvatosabbá teheti. Ezért fokozott óvatosságra fogok inteni minden kollegát, jelen esetben téged.
– Mármint úgy érted, a gyilkos nem volt felkészülve a hírverésre azzal, hogy kipingálta a sikátort a nő szerveivel? – vágott közbe ingerülten Jared.
– Harmadszor, a dolgod megkönnyítése érdekében egy új kollegát osztottam be melléd társnak. Nem, ne is ellenkezz! Tudom, hogy hírhedten kijössz a kollegákkal, de előre láthatólag úgy gondolom, nagyobb esélyetek lesz arra, hogy mihamarabb előrébb jussatok az ügyben. A magatok részéről, úgy értem.
A téma lezárva, szóval mit akartál mondani?
– Új beosztottat emlegettél.
– A neve Gregory Malcom. A detroiti rohamosztagtól helyezték át a városunkba. – mondta John, miközben kotorászni kezdett az íróasztal fiókjában.
– Detroit? Talán nem bírta a gyomra?
– Az aktáira hivatkozva inkább Detroit nem bírta őt. A fickó hírhedten keménykezű és cseppet sem riad vissza a „törvényes erőszaktól”. A főnökei szerint.
– Á, szóval egy rossz zsaru a menő filmekből, mi? – kérdezte unottan Jared.
– Olyasmi. Az áthelyezése igen hamar ment végbe, ezért mélyebben utána kellett néznem a múltjának. De kiderült, hogy tiszta, mint a bűn. A mi kicsiny városunkat és Detroitot összevetve, talán az emberünknek már nem akadt elég kihívás abban a koszfészekben. Mindenesetre, mondhatjuk, hogy jelen esetben kapóra jön az alvilági tapasztalat.
– Mennyi a valószínűsége, hogy ilyenkor hullik az ölünkbe egy fehér lovag? – ásított Jared
– Akkor megbeszéltünk mindent, igaz? – kérdezte John elengedve a füle mellett a gúnyolódást.
– Még rá se tértem – Jared előrébb hajolt a székében – Tegnap este kaptam egy érdekes telefonhívást az igazak álma előtt. Egy nőtől jött. A vonal eléggé szakadozott, minesetre egy dolgot ki tudtam belőle venni. A csaj konkrétan velem akart beszélni. Mármint, szó szerint tudta a nevem, és azt mondta, hogy csakis velem hajlandó megosztani… nos, valamit.
A főnök felvonta a szemöldökét.
– Azt mondod csakis veled? Behívtad a kapitányságra?
– Fogalmam sincs ki lehet ez a nő. Ő viszont tudja, és talán tud valamit. Ma délre vár engem a Grand Bells sarkánál, ha jól értettem.
– Grand Bells? Gyanúsan közel van egy kuplerájhoz – duruzsolta sejtelmesen John.
– Jó meglátás, nekem csak másodjára jutott eszembe. – gúnyolódott Fyrie – Szóval, ha a csaj nem valami csapda, akkor jó eséllyel elindíthat minket valamiféle nyomon. Hogy forrón-e, azt majd meglátjuk. A nő mindenesetre utalt rá, hogy jó lenne ha négyszemközt találkoznánk, tehát őszintén remélem, hogy az új embered nem valami emberevő. Tudod, nem csak erőszakkal lehet megoldani a dolgokat.
John szeme összeszűkült, bár inkább úgy, mintha mosolyogna.
– Mutatkozzatok be egymásnak. Az irodádba kérettem.

Jared az íróasztalához felé menet megpillantotta az újonnan áthelyezett kollégát. Már első pillantásra feltűnt neki, hogy a hapsi nem egy békés kertvárosból származik, legalábbis biztosan nem fért volna be oda. A csávó ugyanis még ülve is egy kolosszus benyomását keltette, pontosan egy filmbeli rossz zsaru kinézetét, amilyennek Jared elsőre gondolta. Farmerben, egy laza fekete melegítőfelsőben terpeszkedett a széken, lábán fehér tornacipőt viselt. A jelvényét a nyakába akasztva hordta egy láncon. Szőke haját elegánsan rövidre nyírva viselte, arcát pedig begyógyult sebhelyek lepték el.
Jared befordult az asztala mögé, mire a Gregorynak nevezett alak felállt. Majdnem egy fejjel magasabb nálam – gondolta Jared. – Kezdem érteni a Detroitiakat.
– Gregory Malcom – mutatkozott be a férfi. Hangja erőteljesen és tisztán zengett, arca a legnagyobb komolyságot és szigorúságot tükrözte.
– Jared Fyrie – mondta Jared, miközben kezet ráztak. A szorítása se volt semmi, az hétszentség.
Gregory visszahuppant a székre, és egyik lábát a másikon keresztbe téve körülhordozta tekintetét a helyiségen.
– A főnököm elmesélte hogyan került ide. – kezdett bele a mondókájába Fyrie. A férfi láthatólag nem volt amatőr, de azért mindig jobb először túlesni a formaságokon.
Gregory mereven bólintott, miközben levette tekintetét a Jared asztalán levő egyetlen képkeretről.
– Emellett arról is értesítettek, hogy mellém osztották be önt társnak. Feltételezem erről maga is tud.
Malcom mélyen a szemébe nézett.
– Tegeződhetünk, haver.
– Tessék? – hökkent meg Jared a hirtelen hangzástól.
– Mondom tegeződjünk. Ha jól sejtem az elkövetkezendő időkben egymás képét fogjuk bámulni, tehát jobb, ha gyorsan megszokjuk nemde? A másik ok, hogy a parkban üldögélő vén szatyrokat szokás magázni, engem meg baromira irritál. És szólíthatsz Gregnek is, vagy ahogy akarsz.
Az első benyomás megvolt – gondolta Jared. – Ráadásul nem is szófukar.
– Értem… Greg. Szólíthatsz Jarynak ha… akarsz.
Greg gúnyosan elvigyorodott.
– Rendben van, Jary.
Ez egy kicsit kínosra sikerült, Jared jónak látta másra terelni a szót.
– Szóval, Greg. Feltételezem hallottál már arról az ügyről, amiről tegnap délután szereztünk tudomást.
– A sikátori merénylet. Pontosabban az ott meglelt hulla. Hallottam. Mennyit tudunk az esetről?
– Pontosan semmit. Ami nem hangzik túl jól, de máris van két nyom amin elindulhatunk.
Greg nem adta jelét, hogy közbe kíván szólni, úgyhogy Jared folytatta.
– Az egyik a kórboncnoki jelentés, amit remélhetőleg ma meg is kapunk. A másik pedig, hogy tegnap érkezett egy kétségbeesettnek tűnő hívás egy… nőtől. Vele ma délben találkozunk a Grand Bells sarkán.
– Az mi? – vetette közbe Greg.
– Az egy étterem. Amiért pedig érdekes, hogy nem messze tőle van egy bordélyház. És a kuplerájok előre láthatólag fontos szerepet fognak játszani az ügyben, amennyiben nem sikerül kizárni, hogy az áldozat egy szajha volt.
– Értem. Csupán a tapasztalattól hajtva, de meg kell kérdeznem; tudjuk ki az, aki a hívást külde? – kérdezte Gregory.
– Nem, de szándékunkban áll kideríteni.
– Mikor történt a hívás? Mikor ma reggel megkaptam az aktát, nem szerepelt benne semmi a hullaházi előrebocsátott boncoláson kívül. – darálta Gregory.
– Azért, mert a hívást tegnap este kaptam. Személyesen.
– Nem gondolod, hogy gyanús, ha egy ismeretlen pontosan tudja ki vagy, és csak úgy rád csörget az éjszaka?
– Igen, gyanús, de egyelőre a legtöbb amit tehetünk, hogy kiderítjük ki a nő, és hogy honnan ismert engem.
– Na és ha valamilyen csapda?
Vagy tényleg tapasztalt, vagy csak az agyamra megy – morgott magában Jared.
– Ez is egy eshetőség.
Ránézett az órájára. Délre mindenképp ott kell lennünk a Grand Bellsnél – morfondírozott.
– Ez minden, egyelőre. – folytatta Jared – Ha jól sejtem, akár bele is vethetjük magunkat a munkába. Délig szeretném kézhez kapni a boncolási jegyzőkönyvet, már ha lesz benne valami egyáltalán a szokásos maszlagon kívül.
Greg bólintott és felállt. Persze azért Jared fölé tornyosult.
– Na akkor indulás, kolléga. Remélem van valami zsarus verdád. – vigyorgott.