Titkos

Nemrég aggodalmamat fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan és mivel fogunk meditálni majd a jóga órán. Legutóbb Dalma, a gurunk, /na, jó…oktatónk, de jól hangzik nem?/ felhívta a szíves figyelmünket arra, hogy a következő órán feltétlenül jelenjük meg, mert megkapjuk a személyes és titkos mantránkat.
/Most, ahogy így belegondolok, Dalma inkább hajaz Lara Croftra, mint egy gurura./

Azt is mondta, hogy aki nem lesz itt, az nem kap mantrát.

Ezen egy cseppet fennakadtam és elindult a szokásos kérdés áradat az agyamban.
Szóban azért nem indult el, mert főgurunk Károly, aki szintén nem hasonlít főgurura, /Ő az a férfitípus, aki az ötvenes éveiben éri el a legjobb formáját, ha eléri/azt találta mondani azon egyszeri alkalommal, amikor megtisztelt bennünket jelenlétével, hogy ne kérdezzünk semmit, mert lehet, hogy most még sok mindent nem értünk, de majd fogunk.
Mindenféle butus kérdés azért felesleges, mert a választ sem értenénk.
Ez világos beszéd volt, megértettük.

Azóta csak „odabent” kérdezgetek, magamtól.

Naszóval….ha valaki mégsem tudna eljönni, akkor mi a ……….csinál addig, amíg mi, többiek mantrázva meditálunk? Az, hogy a mantra személyes az rendben is van, de miért titkos? Ha másvalaki is tudja, akkor nem hat rám? Esetleg a jógatárs felcseréli a sajátjával, mert az enyém jobban tetszik neki? Ha egy „külsősnek” árulom el, az titkok kiszivárogtatásának számít?

Volt rosszabb hír is.
Szóban kapjuk meg az ominózus mantrát és leírni nem szabad.
Meg kell jegyezni!

Hang nélkül jajdultam fel legbelül.
Múltkor egyet harmadszorra sem tudtam elolvasni, nemhogy megjegyezni. Mi lesz, ha olyat kapok? Csalódott leszek-e, ha nem az egyszerű, tetszetős, rövid és kifejező, a már szívembe zárt mantrát kapom: Ham Sa /Ez, én vagyok…/
Egyetlen megoldás látszik elfogadhatónak, ha Károly azt suttogja majd megjegyzendőként:
Szusi, ezt nem tudja megjegyezni!
Ami, lássuk be, nem valószínű. Sőt kizárt.