Tizennyolc

Egy keddi napon az iskola folyosóján ücsörögtünk, – épp lyukasóránk volt – amikor a lányok kitalálták, hogy menjünk szombaton moziba, hiszen olyan keveset vagyunk együtt! Mivel hasonló érzelmi kitöréseim szoktak lenni, egyre gyakrabban ráadásul – biztosan a közelgő ballagás miatt – így én is hevesen támogattam az ötletet. Közben egy furcsa kinézetű idegen pasi egy prospektust nyomott a kezünkbe, telis-tele érdekes programokkal. A lányok viszont meggyőztek, hogy az Egy gésa emlékiratai sokkal többet ér, mint holmi koncert. A barátommal pizzázást terveztünk aznapra, úgyhogy igyekeztem azt estére tenni, hogy a délutánunkat mozizással tölthessük. Barbi, Husy és Pandika – a barátnőim – viszont ragaszkodtak az estéhez, így a fél nyolcas időpont mellett döntöttünk.
Szombaton délután fáradtan érkeztem haza, mivel aznap nyelvvizsgáztam. Még úgy ahogy voltam, ünneplőruhában leültem a gép elé, és felléptem a netre. Szerencsémre Kornél, a barátom is ott tartózkodott, így meg tudtuk beszélni a programot. Kérdeztem a pizzázásról, de nem volt valami lelkes. Olyanokat írt, hogy ő annyit ebédelt nemrég, teljesen tele van és nem is bír majd enni…Kicsit meg is sértődtem, hiszen már hetek óta terveztük, hogy elmegyünk kettesben erre a helyre. Találkozásunk időpontját is későbbre akarta tenni, mint amilyenre számítottam, viszont én a sarkamra álltam. Kis idő múlva elköszöntem tőle és felálltam a géptől, hiszen oda is kellett érni a találkahelyre. Farmert húztam pólóval és sportcipővel, hiszen teljesen kitavaszodott. Gyönyörű kék volt az ég, sütött a nap és a Széchenyi téren elkezdődtek a koncertek és más rendezvények, amelyek nekünk már abszolút a nyarat jelentik. Anyu viszont elkezdte kritizálni a ruhadarabjaimat. Szerinte a farmerem ronda, a pólómból kilóg a derekam és csinosabban kéne felöltöznöm. Mondtam, hogy nem húzhatom fel mindig ugyanazt a legjobb ruhámat, hiszen akkor hol lenne a változatosság? Azt felelte, hogy most a legjobbat húzzam. Mivel elég fejlett öntudattal rendelkezem, nem váltottam ruhát, hanem felhúztam a farmerdzsekimet és elindultam.
Nem sokkal később már Kornéllal ücsörögtem a pizzériában és jól teleettük magunkat, utána alig bírtunk megmozdulni. Végül mégiscsak sikerült és felsétáltunk, a közeli alagúthoz, ahova Barbi barátja, Peti jött értünk kocsival. Amikor piros kocsijával visszatolatott hozzánk – mert ugye először simán elhúzott mellettünk – közölte, hogy megváltozott a program annyiban, hogy Barbiért még el kell mennünk a nagyszüleihez. El is indultunk, picit aggódtam közben, hogy vajon hogy fogunk odaérni a filmre, hiszen még jegyet is kell venni. Peti szerencsére sietett, így nemsokára a kapuban toporogtunk. Kihívtuk Barbit, aki szólt, hogy még egy kicsit várni kell, addig jöjjünk be. Így már jogosan aggódtam, és szóltam is neki, hogy siessen, mert tényleg le fogjuk késni a filmet.
Az udvaron két nagyon aranyos kutyába botlottunk, akik teljesen szelídek voltak, noha az egyik úgy nézett ki, mint egy oroszlán. Megsimogattam őket és megkérdeztem Barbit:
– Én nem maradhatok kint a kutyákkal?
Olyan határozottan vágta rá a nemet, hogy be kellett mennem. Piros fényeket láttam az előszobából és gyanútlanul megkérdeztem:
– Mi van itt, buli?
Ami persze elég érdekes lenne, hiszen Barbi nagyszülei csak nem discofényben szoktak partyzni. Ezután kinyitottam az ajtót, megpillantottam a barátaimat, akik azt kiáltották:
– Meglepetéééééés!
Teljesen ledermedtem. Döbbenten néztem rájuk. Ott volt néhány osztálytársam és egy jó barátnőm, Mirci, akit még sosem láttam ezzel a társasággal. Bambán meredtem rájuk és fogalmam sem volt, hogy most mi van. Percek kérdése és leesett. Odajöttek hozzám és megpusziltak, boldog születésnapot kívánva. Megemlítették, hogy még érkeznek páran a meglepetésbulimra, csak hát eltévedtek. A meglepetésbulimra? Az én meglepetésbulimra?? Hihetetlen volt. Soha életemben nem történt még velem ilyen.
A terv jól sikerült, nagyon meglepődtem, hát még akkor, amikor beállított két általános iskolai osztálytársam, akik meg is ajándékoztak. Kaptam egy plüss maci peztartót, aminek annyira örültem, hiszen legalább nyolc éve nem ettem ilyen cukorkát! Ráadásul „az én időmben” csak műanyag figurát lehetett kapni. Miután fél órát ugrabugráltam örömömben a buli miatt, Judit is megjelent, így végre teljes volt a létszám és sor kerülhetett a felköszöntésemre. Fagyitortát rendeltek nekem, mivel Barbi tudja, hogy nem vagyok odáig a krémes sütikért. Rengeteg ajándékot kaptam, meg egy nyuszifület, amit rögtön a fejembe nyomtak. Anyát is felhívtam, hogy tudja, mikor megyek haza, erre kiderült, hogy ő is be van avatva és tud az egészről! Így az is világossá vált, hogy miért mondja annyira, hogy csinosan öltözzek fel.
Az este fantasztikus volt, és azt hiszem, sosem fogom elfelejteni. Nagyszerű érzés, hogy ilyen igaz barátaim vannak.