Tóparton

A fiú a tó fölé nyúló móló végén ücsörgött, lábát a hideg víz habjaiba lógatva. Apró mozdulatokkal hullámok százait csapkodta a partnak. Követte szemével, ahogy kifelé haladva egyre szélesednek, fodrozódnak és aztán lassan, egymásután nekicsapódnak és összetörnek a partot szegélyező köveken. Szerette ezzel múlatni az időt, miközben a lenyugvó nap utolsó sugaraiban fürdette arcát. Élete talán egyik legszebb napját tudta a háta mögött. Ebben a napban minden benne volt, amire csak tizenhárom évével vágyhatott.
Elmosolyodott, ahogy végiggondolta az elmúlt napok eseményeit, melyek kizökkentették és felforgatták eddig életét. Boldogság járta át, ami igazán új érzés volt számára. Örömmel töltötte el, hogy életében először láthatta ezt a tavat, a maga csodálatos szépségeivel együtt. Hogy életében először tehette ki a lábát a főváros mocskos és koszos utcái, kopott házfalai közül. Hogy életében először nyaralhatott és játszhatott önfeledten, mint mások. Hogy életében először megdobogtatta a szívét egy lány. Egy lány, akinél szebbet még nem látott, akinél kedvesebbel még soha nem találkozott.
Arcát belefúrta a napsugarakba, szemét behunyta és maga elé képzelte a lányt. A mosolyát. A csálé kis mosolyt, amely apró gödröket faragott arca két felére. A szemét, mely az olvasztott csokoládé barna bársony színére emlékeztette. A haját, ami olyan fekete volt, amihez foghatót még soha az életében nem látott.
Kinyitotta a szemét és körbenézet. A part egészen kihalt volt már körülötte, csak néhány vadkacsa bukdácsolt a hullámokkal felkavart vízfelszínen. A nap a szemközti part mentén emelkedő hegyek mögé ereszkedve aranyló hidat festet az egyre sötétebb színbe komoruló tóra.
Egyedül érezte magát, mégsem volt magányos. Szíve furcsa kattogása töltötte be minden gondolatát. Élete első csókjának édes íze még parázslott ajkain, emléke oly elevenen égette, hogy szinte beleborzongott. Egy hűvös fuvallat simogatta végig bőrét, borzolt bele hajába. Tudta, hogy vissza kellene menni, tudta, hogy nevelői lassan aggódni kezdenek távolmaradása miatt, tudta, hogy hatalmas bajba is keverheti magát, mégsem volt képes arra, hogy felálljon és elinduljon.
A sötét hirtelen telepedett köré, mialatt a vízimadarak hangos veszekedését felváltotta a part menti nádasok felől felharsanó békák szónoklatai. A víz lágy, hűvös érintése elringatta az eleven emlékeibe merülő fiút. A szemközti part városainak fénye, mint apró csillagok világították meg a hegyoldalakat. Észre sem vette, hogy már egyáltalán nincs egyedül. Csak a lágy, puha érintést érezte a kezén, ahogy a lány az övé köré fonta ujjait. A szíve a torkába kalapált, lélegzette felgyorsult, kihagyott. A lány a vállára hajtotta fejét és csendesen magához ölelte. A fiú lehunyta a szemét és csak egy dolog kívánt. Hogy soha többé ne érjen véget az este.