Topi

Van tisztes polgári neve is, de azt senki sem tudja.
Olyan, mint egy megfejtésre váró rejtvény, melyhez semmiféle kiinduló pont nincs, ezért aztán, senki sem akarta megfejteni.

Beszélgetéseink során hamar kiderült, hogy Topi már mindenhol járt a világban, volt ahol többször is, és mindenkit ismer. Volt, aki a haverja lett. Volt, akivel csak itt-ott, ha futólag is, de találkozott. Kizárt, hogy ezekben a dolgokban, bárki is überelni tudta volna.

Eleinte, a rend kedvéért próbálkoztam, de amikor mesélni kezdtem a palau-i meduzákról, akik több ezren élnek egy tóban és nem csípnek, mert nincs ott természetes ellenségük, így vígan lehet köztük úszkálni, Ő felhozta a campbell szigeti 11 méteres hullámokat a 700 kilós fókáival. Amikor félénken megemlítettem, hogy volt szerencsém találkozni a vanuatu-i parlament elnökével, Ő bevallotta, hogy az elnököt ugyan csak futólag, de a feleségét, mondhatni közelről ismeri.
Igazából Topi, „merőkanál” volt minden lében.

Pest környékén lakott egy kis faluban, ahol természetesen Ő rendezte a halászléfőző versenyt. Azon az őszön hamar hullani kezdtek a levelek, ezért úgy gondolta, hogy egy gondosan összeterelgetett kupacot eléget. De, mivel a kupac nem nagyon akart meggyulladni, előkerítette a titkos favorit acetonnitriljét, és ráloccsantott belőle egy nagy adagot a levélhalomra. Ám, amikor meggyújtotta, az belobbant, és felcsaptak a lángok egészen Topi pofázmányáig.
Suttty, leégett nagy hirtelen a szemöldöke, a pillái, valamint az orra és az álla hegye.
Konkrétan úgy nézett ki, mintha egy forró vasalót nyomtak volna az orrára. Ezt a sztorit több bulvár újság is megírta, színesítve azzal az információval, hogy mindezek után, ezzel a fejjel, beállított az önkormányzathoz tűzgyújtási engedélyt kérni a halászléfőző versenyhez, és meg is adták neki…

Burmában jártában (ma már Mianmar) sikerült kiutasíttatnia magát az országból.
Tudni kell, hogy Topi hátizsákos turistaként járta a világot. Semmi szervezés, fő a spontaneitás. Autót bérelt sofőrrel, és elvitette magát azokra a helyekre, amelyeket látni akart.
Itt is ez történt. Egy helyen kiszállt fényképezgetni, amikor is megjelent két állig felfegyverzett őr, szó nélkül fejbe vágták és feldobták egy leponyvázott kisteherautó platójára. Társasága is volt, egy amerikai párocska. Kétszáz fok volt a ponyva alatt, ezért nagy megkönnyebbülést jelentett számára, amikor betuszkolták egy viszonylag hűvösebb zárkába. Napokig senki nem szólt hozzá, majd megjelent néhány fegyveres és a legközelebbi határon kidobta Topit, hogy mehet isten hírével.

Ilyen előzmények után már nem hatott meglepetésként, amikor bejelentette, hogy egy hét múlva díszpolgárrá fogják avatni.
Az, hogy hol, viszont igen. Nem ám akárhol, hanem… Vöcködön.
Vajon mit kell ahhoz csinálni, hogy az embert díszpolgárrá avassák Vöcködön?
Már majdnem feltettem a kérdést, de aztán nem tettem.
Megvolt a válasz.
Ahhoz, Topinak kell lenni…