Történetek a Cseriberi-erdőcskéből – 1. rész

Ott, ahol a Locs-pocs patak csordogál, ahol a hegyek majdnem égig érnek, ott bújik meg a Cseriberi-erdőcske.

Itt él jó barátságban Serteperte, a manó, Bájolka, a tündér, Kalapka, a bohókás mókus, Gombolka, az üde erdei gomba és Mamuszka, a zenekedvelő nyuszika. Serteperte manó, nagykarimájú zöldkalpagot, hozzá illő zöld köpönyeget és egy okkersárga sálat visel. Bájolkának, a kedves, mosolygós erdei tündérkének van egy varázsgyűrűje, amit csak vészhelyzetben használ. Kalapka, a bohókás mókus, mindig a szerinte, legújabb divatos kalapot nyomja a fejébe. Gombolka ügyel arra, hogy megjelenése kifogástalan legyen, ezért mindig más és más csokornyakkendőt köt reggelente. No, és Mamuszka! Róla azt kell tudni, hogy imádja a zenét, a hangszereket. Újabb- és újabb zeneszerszámokra tesz szert, és képes egész álló nap fújni, vagy ütni, vagy csattogtatni a legújabb szerzeményét.

– Figyeljetek csak! Hallgassátok csak! – azzal belefújt a minap szerzett trombitájába.
Lett ám zenebona, hangzavar!
– Jó, jó, Mamuszka! Menj egy kicsit távolabb, ott gyakorolj! – javasolta fülét befogva Gombolka.
– Jó, de hamarosan visszajövök, és bemutatom az új dalocskámat – mondta Mamuszka és elszakadt.
– Na, addig lesz egy kis csend és nyugalom – jegyezte meg Kalapka, a kismókus. – Nem is mondtátok, hogy tetszi a mai kalapocskám? Ugye milyen cuki?
Azzal pörögni-forogni kezdett barátai előtt.
– Hát…- szólalt meg Serteperte manó, jó, mondhatni érdekes.
– Jó?! – méltatlankodott Kalapka! Ez nem jó, hanem tökéletes! Nézd a tollakat, a bogyókat rajta. És ez a szín! Ez most a kedvencem.
– Ez? – nevetett Gombolka. – Ez a libazöld?
– Ha nem tudnád, ez most a legmenőbb divatszín. A te nyakkendődnek is inkább ilyennek kellene lennie, és nem tulipiros pöttyösnek! – vágott vissza epésen Kalapka.
– Ne vitázzatok! – szólt rájuk erőteljesen Serteperte manó.
– Igen! Hagyjátok abba! – mondta Bájolka.
– Nekem most van egy kis dolgom, nem sokára jövök!- intett búcsút Gombolka, a gomba.

Egy darabig beszélgettek, sétáltak, kergetőztek, amikor megjelent szomorú arccal Mamuszka, a nyuszika.
– Nem szól. Brühühü! Nem szól, csak köhög, csak annyit mond, hogy: kru.
– Nem szól a trombitád?- kérdezte Bájolka?
– Nem csak köhög! – azzal belefújt a hangszerébe, és az valóban csak, köhögésszerű hangot adott ki.
– Beteg lett -állapította meg Kalapka.
– Most mit csináljak? Brühühü – zokogott Mamuszka.
– Ki lett beteg?- érdeklődött a közben visszatért Gombolka, és látványosan igazgatni kezdte tulipiros pöttyös csokornyakkendőjét.  Egyébként a Gomba ala Moda újságnak ez a nyakkendő van a címlapján – súgta oda Kalapkának.

Kalapka grimaszt vágott és így szólt:
– Hát ez a szegény duda lett beteg. Csak annyit nyög, hogy: kru.
– Nem duda, hanem trombita – hüppögte Mamuszka nyuszika.
– Óh, de sajnálom! – mondta Gombolka.
– Van egy ötletem! Vigyük el Bagoly doktorhoz. Hátha ő tud valamit erre a rekedtségre – javasolta Serteperte manó.

Azzal elindultak Bagoly doktorhoz.
– No, még ilyennel sem kerestek fel, hogy gyógyítsak meg egy trombitát! No, nézzük csak! – azzal alaposan szemügyre vette a hangszert. Aztán belenyúlt, és kihúzott belőle egy jókora papírgombócot. – Ez okozta a galibát!
– Nahát! -álmélkodott Mamuszka -Ez hogy kerülhetett bele? Biztos amikor letettem a bokorba, és elszaladtam a répácskámért, mert megéheztem, valaki beletömte. Nem szép dolog mondhatom!
Megölelgette hangszerét és újra fülsiketítően fújni kezdte.
– Nem csoda, hogy valaki eldugította- huhogta halkan Bagoly doktor.
– Ajaj! Valami mást kell kitalálnom- dünnyögte Gombolka.