Torz mosoly 7.

– Hát kedves Léna már megint eljutottunk egy újabb fejezethez. Gondolom, hogy már nagyon kíváncsi a folytatásra.
– Újból ott ültek a nappaliban, készen arra, hogy folytassák azt, ami mind kettőjüknek oly sokat jelentett. Edmundnak azt, hogy meg szabadul a béklyóitól, Lénának pedig, hogy része lehet ennek.
– Ott hagytam abba, hogy beszéltem az igazgatónővel. Még csak kezdett kirajzolódni bennem az, hogy mit szeretnék, és a beszélgetésünk alatt egyre jobban testet öltött az, ami olyan nagyon szíven fogott. Az a sok apátlan-anyátlan gyerek, az ártatlan arcukkal, ha hiszi Léna, ha nem, de könnyeket csalt a szemembe. De tudtam, hogy mindegyiken úgyse tudok segíteni, így csak a kislány után érdeklődtem. Az igazgatónő elmesélte a történetét.
Tamarának hívták, és még csak tizenkét éves volt, habár sokkal kevesebbnek látszott, és igen nem volt angol. Orosz volt. Most joggal kérdezheti, hogy akkor hogy került ide, egy angol árvaházba? Hát ez egy nagyon szomorú és regényes történet volt.
A szülei gazdagok voltak, Tamara az egy szem lányuk volt, és nagyon jó nevelést kapott. Kitűnő iskolába járatták, nevelőnő foglalkozott vele. Az apjának kiterjed üzleti köre volt. Vegyes kereskedelemmel foglalkozott. Így munkájából kifolyólag sokat utazott,a világ minden tájára. Egyik ilyen útjára elvitte a feleségét is, de mint utólag kiderült ez volt az a hiba, amit soha se lett volna szabad megtenni-e. Persze már kitalálhatja, hogy szerencsétlenség történt velük. Mind ketten oda vesztek egy hajótörésben. Most azt kérdezheti, hogy akkor hogy került ide a kislány? Volt neki egy nagybátyja, aki sajátjaként szerette, az anya testvére volt, és mikor tudomására jutott, hogy mi történt rögtön a kislány segítségére sietett. De nem sokat értett az üzlethez, és ahogy az várható volt, hamar csődbe is ment minden, amit a sógora felépített. Nem volt más választása, mint a megmaradt kevéske vagyonnal külföldre menjen és magával vigye Tamarát is. Így kerültek Angliába. De itt se sikerült, sokat tenni-e, soha nem dolgozott, és nem értett semmihez. Próbálkozott a szerencsejátékkal, nem sok sikerrel, és lassan feléltek mindent. Elkerülhetetlen volt a vég. Mikor már nem volt kiút, öngyilkos lett, magára hagyva ezzel, Tamarát. Szerencsétlen kislány teljesen egyedül, maradt. A szomszédok szóltak be az árvaházba, hogy itt van egy kislány teljesen egyedül, nincs, aki gondját viselje. Hát ez Tamara szomorú története. Engem mélyen megrázott az, amit a felnőttek tettek vele. Szerettem volna magammal hozni ide az udvarházba, hisz hármunknak olyan nagy volt. És egy kislány kacagása talán felfrissítette volna ezeket a zord falakat. De apám hallani se akart róla, hogy egy idegen betegye a lábát az ő házába. Az hogy a ház az enyém is még jobban nem érdekelte, azt mondta, ha majd meghal, akkor azt teszek, amit akarok, de addig az ő szava dönt mindenben.
Nem tudtam bele törődni, gyötrődtem és a megoldásokon törtem a fejem, de semmi okos nem jutott az eszembe. Az igazgatónő azt mondta akkor vihetem haza Tamarát, ha viszek egy írásos nyilatkozatot apámtól, hogy befogadja,és gondot visel rá. Hát ebbe nem reménykedhettem.
Minden héten kimentem és meglátogattam Tamarát. Hála a jó neveltetésének, tudott angolul és sokat tudtunk beszélgetni. Lassan megismertük egymást, a barátjának fogadott. Nagyon komoly és okos lány volt. Mesélt az otthonáról, a városról ahol eddig élt. Beavatott abba a titkába, hogyha nagyon magányos, akkor az édesanyjával szokott beszélgetni. Ó, tudja ő, hogy meghalt, de talán fent az égbe hallja azt, amit ő idelent suttog neki. Elmesélte azt is, hogy mennyire fáj neki, hogy még egy szál virágot se tud vinni nekik, mert nem tudja, hogy hol lehetnek. A tenger mélyén, vagy talán meg találták a holttestüket és mégis csak el lettek temetve? De szeretné akkor tudni, hogy hova? Szívbe markoló volt az a bölcsesség, amivel ez a kicsi lány nézte a világot. Nem haragudott a nagybátyjára sem, csak a körülményeket hibáztatta.
Látja Léna, hogy vannak még olyanok, mint maga? De szeretném, ha ismerhetné Tamarát, hiszem, hogy megszeretné, és a barátja lenne. Ugye jól gondolom? Ne is válaszoljon, látom a szemén, hogy így lenne.
Tudja, hogy mit tettem? Hát persze hogy nem, honnan is tudná?
Magánnyomozót fogadtam, hogy keresse meg Tamara szüleit, vagyis azt, ami maradt belőlük. De nem szóltam neki, nem akartam azt, hogyha nem sikerül, akkor még szomorúbb legyen. Úgy gondoltam, ha sikerrel járok, csak akkor mondom meg neki és akkor elviszem, oda ahol vannak. Már előre láttam magamban az örömet, amit okoz ez majd neki. De nem sikerült, nem maradt belőlük semmi. A tengerbe vesztek egy hatalmas viharban, és senki nem élte túl. Az összes legénység és mindenki, aki a hajón volt, mind oda veszett. Mély bánat kerített hatalmába, hogy nem tudtam örömet okozni még ezzel se Tamarának. Hát minden, össze, esküdött ellenem és ellene. Hát mit vétettünk, hogy így ver az Isten bennünket? Akkor döntöttem el, hogy akkor is kihozom Tamarát, ha apám nem írja alá a papírt. De előbb vele kell beszélnem. Nagyon nagy volt a tét, amit kérni akartam tőle, és nem tudtam, hogy ez őt, hogy érinti, és bele megy-e egy ilyen csalárd egyességbe? Vártam a kellő pillanatot, mikor előhozakodhattam tervemmel. Egy verőfényes napon, mikor menetem látogatóba Tamarához, éreztem, hogy eljött az idő,a papír már ott volt a zakóm zsebében. Tudom,hogy bűn, az amit tettem és még nagyobb az amire készülök, de már nem akartam vissza fordulni, már elszántam magam és csak Tamarán múlott minden.
De most fejezzük be mára,kifáradtam és magának is pihenni kell, mert ha eljön az ideje akkor felfogok tenni egy kérdést magának és akkor szeretném ha teljes szívéből úgy válaszolna ahogy én szeretném.
Most menjen és gondolkodjon azon, amit ma meséltem. Tudom, hogy helyesen fog dönteni. Ég vele kedves Léna.
– Léna teljesen döbbenten ment haza. Teljesen össze volt zavarodva, és nem értett semmit. Mit akar Edmund tőle, és mi az, amit tett Tamarával? És csak egy hét múlva fogja csak meg tudni, persze ha elmeséli, és nem fogja azt mondani, hogy ez nem tartozik rá. De mi történt Tamarával? Vajon még mindig jár ki hozzá az árvaházba? De hogy jár, hiszen már felnőtt nő lehet, már ki kellett, hogy kerüljön onnan, de akkor hol van?
Ezer kérdés keringet benne, és csak reménykedhetett, hogy egyszer meghallja a választ is.