– Akkor most mondd a neved, és hogy mit fogsz nekünk előadni – ásította a zsűritag a mai nap 572. fellépőjének.
– Kiss Elek vagyok, és többféle módon tudok integetni.
Bár a közönség egyik fele már békésen szunyókált, erre a kijelentésre többen ébresztgetni kezdték szomszédaikat. Kétségkívül ilyen produkciót még nem láttak a nap folyamán.
Elek magabiztos mosollyal az arcán várakozott, amíg a közönség kidörgölte szeméből az álmot. Eleinte kis zsivaj támadt, amíg megbeszélték, hogy nem, még nem érkezett el a műsor vége, azonban mikor nagyszerű fellépőnk emelni kezdte kezét, azonnal izgatott csend lett. Mindenki kigúvadó szemekkel figyelte, ahogy a kéz előbb elérte a derekat, a mellkast, a nyak, majd a fej magasságát, végül a levegőbe emelkedett. Elek homlokán jól láthatóan elindult egy izzadságcsepp, végigfolyt áhítattal behunyt bal szemén, majd ugyanezen oldali orcáján, végül az állán állapodott meg, remegve várva az események kimenetelét.
A kéz intett egyet. Először csak megrebbenve, mintha maga is félne megmutatni tehetségét, majd egyre határozottabban jobbra-balra dőlve.
A hatás elképesztő volt. Már az első integetést hatalmas tapsvihar fogadta. Többen a közönség soraiból megpróbálták Elek után csinálni a mutatványt, de a kudarcuk azonnali és elsöprő volt, zokogva rohantak ki a nézőtérről. A maradók állva tapsolva skandálták:
– Vissza! Vissza!
A zsűri könnyeivel küszködve egyöntetű igennel szavazott.
Elek később megnyerte a versenyt.
Senki sem integet úgy, mint ő.
5 hozzászólás
Szia Leona! 🙂
Pontosan értem írásod "abszurditását", bizonyos szempontból jogos a felvetés. Előfordul néha, hogy ez a való. Remélem, csak NÉHA. 🙂
Szerencsére olyan tehetségek is léteznek, akiket tényleg üdvözölni kell. Hogy hol a határ? Mindenkinek máshol.
Nem véletlenül szaladt ki belőled ez, látom én azt is benne, amit én is figyelemmel kísértem.
Ilyenekről szólni kell, hogy ne maradjon tüske. Az se lényegtelen, hogy másokat gondolkodásra serkentsünk. Engem megpiszkáltál, ezért is hagyok nyomot itt. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy írtál, pontosan ezt szerettem volna visszaadni. Néha nagyon különös emberek kapnak figyelmet, és persze ilyenkor keletkeznek a nagy viták (legalábbis azok között, akik lelkes követői az eseményeknek), hogy megérdemelte-e az adott ember.
Bár ki tudja, lehet, hogy néha annak kell nyernie, aki a legjobban tud integetni. 🙂
🙂 Én lelkes követője vagyok az eseményeknek, kedvelem a tehetségkutató műsorokat. Azért megjegyzem, hogy nagyrészt azok nyernek, akiknek a kezdetektől drukkolok. 🙂
Ha nem, akkor próbálok érveket keresni.
Amit írtál, az viszont nagyrészt igaz.
Az integetés is mutatvány. Vagy nem? 😀
🙂
Tényleg volt ilyen? Annyira abszurd, és mégis annyira világosan valóságosnak, egyértelműnek hat… Csoda: amikor az elme játékos perifériájával határos a valóság… Hmm…. Tehetség… Valójában az előadó-(és minden más) művészet lényege: képesnek lenni belül egy érzés megteremtésére oly erővel, hogy az az általad beszélt nyelven másban is elindítsa ugyanazt a rezgéshullámot, azt az érzelmi frekvenciát…
Köszönöm… Azóta is merengek… Mi lenne, ha valaki egyszerűen minden módon képes lenne a művészetre, s minden érzelmet képes lenne hmm… magában megteremteni, és átadni, megérteni, megérinteni vele bárkit?
Vagy mindenki képes lenne legalább egyetlen módon erre…
sajnálom, hogy erről az integetésről lemaradtam 🙂
S örülök annak, hogy mégis megosztottad velem 🙂
Köszönöm! Írj sokat! 🙂
Érdekes, egyedi látásmódod van. Ez jó alap egy irópalántának.