Újjászületés

Korán serdült ez a pici lány. Osztálytársai még kisgyermekeknek látszottak, amikor rajta már elkezdtek mutatkozni a nővé válás első jelei. Vidéki kisváros iskolájába járt, ahol a gyermekek, de még a szüleik is eléggé elmaradott nézeteket vallottak. A kor, amibe született szerette az egyforma, átlagos embereket. Aki egy kicsit is eltért tőlük, azt megszólták, rosszabb esetben ki is közösítették. Ő is hamar észrevette, hogy másképp néz ki, mint a kortársai. Testvére, aki egy évvel idősebb volt nála vékonyka, csenevész lányka volt. Ő vastag csontú, dundi és egy fejjel magasabbra is nőtt nála. Felmenői között mindkét oldalon voltak igencsak megtermett mamák, papák. Állítólag apai nagymamájára ütött, ugyanolyan volt az alakja, a járása, a mozdulatai is, mint neki.

Tizenegy éves korában hirtelen ráeszmélt, hogy nagylány lett. Nem tudta mire vélni a dolgot, először azt gondolta, hogy valami nagy betegsége lehet. Akkoriban a felvilágosítás még igen gyerekcipőben járt. Egymástól hallottak ezt-azt a lányok. Volt, akit érdekelt, volt, akit nem. Ő a második csoportba tartozott. Édesanyjának sem merte elmondani, hogy mi történt vele. De egy reggel, amikor az anyja összevetette az ágyát, meglátott egy piros foltot. Ekkor lepődött ő is meg, nem számított rá, hogy ilyen hamar felnőtté válik gyermeke. Ellátta jó tanácsokkal, magához ölelte és megkérte, hogy minden gondját, baját máskor mondja el neki.

Tizennégy éves korára már akkora mellei voltak, hogy a melltartókat reklámozó modellek megirigyelhették volna. Csak ő nem tudott mit kezdeni velük. Úgy kezdődött, hogy először szégyellte, hogy az osztályban miért csak neki vannak ilyen nagy mellei. Aztán szégyenlős lett, nagy pulóvereket vett fel, hogy ne legyen annyira szembetűnő mindenkinek az ő testének „szégyene”. Eltelt a kamaszkor. Bakfisként visszahúzódó lett, nem járt szórakozni barátnőivel, úgy gondolta, hogy ő nem illik közéjük, mert mindegyik arányos testalkatúnak számított. Inkább a könyvek lettek a barátai, falta őket. Este a takaró alatt elemlámpánál olvasott és minden házi munka helyett inkább a könyveket bújta.

Rövid udvarlási szakasz után az első útjába akadó fiúhoz feleségül ment. Jöttek a gyerekek sorban. Két kislánynak adott életet húszas éveinek elején. A szülések és szoptatások idején amúgy sem kicsi mellei duplájára nőttek. A háta és a vállai nehezen bírták már a súlyos terheket cipelni, melltartót is alig kapott magára. Már nem volt olyan méret, ami megfelelt volna számára. Bármilyen alkalmi ruhát vásárolt magának egyik sem állt rajta jól, mert hiába volt átlagos a többi testrésze, a mellei a testéhez képest aránytalanul nagyok, már-már óriásiak voltak. Rengeteg kellemetlensége adódott belőle. Strandra nem tudott elmenni, mert fürdőruhát nem kapott magára. Állandóan gombás fertőzés volt a hasa és a mellei között, mert bármennyire is tisztálkodott, csak nem tudott szellőzni a bőre.

Nagyon zavarta már ez az állapot. Egyedül a férjének tetszett. Kisebbségi érzése lett nőtársaival szemben is. Irigyelte őket, nekik miért lehet normális mellük és neki miért nem? Aztán, ahogy teltek múltak az évek elérkezett az a bizonyos 45 éves kor, amikor a nőket kötelezően behívják mammográfia szűrésre. Hősünk is elment a szakorvosi rendelőbe. Ám amikor az asszisztensek el akarták végezni a vizsgálatot nagyon megdöbbentek. Egyikük meg is jegyezte:
– Asszonyom, maga hogy bír élni ilyen hatalmas mellekkel? Nem gondolt még arra, hogy megkisebbíttesse?
Az asszonyban meghűlt a vér és csak annyit kérdezett:
– Tessék? Meg lehet kisebbíttetni? Hol, hogyan?
Az asszisztensek elmagyarázták neki, hogy hol végeznek ilyen műtétet és elmondták, hogy már mennyien átestek rajta. Amíg hazafelé utazott elgondolkozott ezen a lehetőségen. Birizgálta az agyát, hogy milyen jó lenne, ha nem kellene tovább cipelnie ezeket a nagy emlőket.

Mikor hazaért egyből elmondta a férjének, hogy mit hallott és megkérdezte, mit szólna hozzá, ha csinosabb és szebb lenne, mint most? A férje csak tátotta a száját, azt hitte, hogy rosszul hall. De aztán kis idő múlva azt válaszolta a feleségének:
– Tedd úgy, ahogy neked jobb. Rád bízom a döntést, én így is és úgy is szeretlek és szeretni foglak.
Hátra volt még a gyerekek véleményének kikérése. Természetesen támogatták anyjukat. Látták, hogy mennyit szenved súlyos testi hibája miatt.

A döntés megszületett, de a megvalósítás még hátra volt. Minden egy érdeklődő e-mail-lel kezdődött. Gyors válasz és időpont egyeztetés után a székes főváros neves kórházában megtörtént az első orvosi vizsgálat. A főorvos úr javaslatára a tb. által támogatott műtét időpontját a következő év januárjára kitűzték. Hát volt nagy izgalom ez alatt a néhány hónap alatt. Többször megfordult az asszonyka fejében, hogy helyesen döntött-e, mi lesz, ha rosszabb lesz, vagy ha valami komplikáció alakul ki a háromórás műtét alatt? De sokkal jobban akart megszabadulni a régóta cipelt terheitől, mintsem holmi félelem visszafordítsa a döntésétől.

Elérkezett az újjászületés ideje. Lánya kísérte el a kórházba előző este. Másnap reggel is ő várta a kórteremben, amikor kitolták az anyját a műtőből. Kábult állapotban, de mosolyogva kérdezte a lányától:

– Kész vagyok már Kislányom? Szép lettem?

A lánya biztatta, hogy csodálatos lett, igaz nem látott semmit, mert le volt ragasztva és bekötve anyjának az egész felső teste. Csak az első éjszaka volt rettenetes a kórházban. És még az utána következő egy hét, de az már otthon. Mint akit összevertek úgy nézett ki a karja, a hasa, a háta, kék- zöld véraláfutásos. Úgy érezte magát, mintha iszonyú izomláza lenne, a torka is kapart, valószínű megsértették altatáskor. Egy hét után lehetett levenni először a kötést és megnézni a végeredményt. Hát ámultak, bámultak a férjével együtt. Mindkettőből egy-egy kilogramm zsírmirigyet távolítottak el. Igazi, formás kis melleket varázsolt neki a neves doktor.

A hála évekig nem múlt el a fiatalasszony szájáról és lelkéből. Azóta is mindennap úgy ébred, hogy imát mond és hálát ad újjászületéséért, megköszönve a sorsnak és a teremtőnek, hogy ilyen csodát tett vele.