Újra első randi

Tegnap este randira készültem. Na, nem azért, mert a válás után rögtön fejest akartam ugrani egy újabb kapcsolatba, hanem mert a legtöbb nős ismerősöm, merő irigységtől vezérelve, nehezen viseli újdonsült szabadságom, és minden fél percben valamelyik szingli kolléganőjének, nőismerősének előnyeit ecseteli. Nem szeretem a vakrandikat, de ezzel legalább, be tudom fogni egy időre a szájukat, hogy hát én megpróbáltam. Aztán egy ideig megint élvezhetem jól kiharcolt, megérdemelt magányomat.
Szóval készülődtem. Ha a nők azt hiszik, hogy a pasiknak elég csak felhúzni egy gatyát, pólót, zsebre vágni a száz wattos vigyort és már kész is, na, akkor nagyot tévednek. Persze lehet, vannak olyan szerencsések, akiknek ennyi is elég, de sajna én nem vagyok ilyen típus. Ezért aztán már délután elkezdtem azon görcsölni, mi a fenét is fogok felvenni, mit kezdek magammal és egyáltalán, hogy lehettem olyan hülye, hogy belementem ebbe az egészbe.
Az este nyolc órás vacsihoz már délután négykor nekiálltam készülődni. Lezuhanyoztam, az ember mégis legyen tiszta, ez ugye alap. Aztán álltam a tükör előtt. Vajon mi is a jobb. A macsós borosta, vagy a csupasz bébi popsira borotvált arc? Mert egyfelől a borosta sugározhatja a magabiztosságot, a lazaságot, meg ugye a lustaság, igénytelenség szószólója is lehet. Így aztán nem mindegy, mit is szeretnék mutatni magamból az ismeretlen hölgy felé. Persze, hogy szeretnék magamnak Antonio Banderas-os külsőt, de ahhoz még a plasztikai sebész is visszaadná a diplomáját, így aztán végül mégis inkább borotvát ragadtam, és lenyúztam magamról a szőrzetet, majd újabb zuhanyt vettem az idegességemben elkövetett önmészárlás nyomainak eltüntetése végett.
A ruhásszekrény előtt újabb traumát éltem át. Mert mit vegyek fel? Legyek laza, komoly, elegáns, hétköznapi, hivatalos…? Vegyek inget, nyakkendőt, zakót vagy pólót, farmert, pulcsit, vagy kombináljam a kettőt, vagy hagyjam a fenébe az egészet, és rendeljek egy pizzát? Lassan omlottam össze. Csak ültem az ágyon egy szál alsógatyában és teljesen tanácstalan voltam. Elképzelni sem tudtam, hogy amúgy is gyér ruhatáramból, mit is kéne magamra rángatnom, hogy a nő ne kapjon szívbajt rögtön, amint megpillant.
Gondoltam, tanácsot kérek lányomtól. Na, ezt nem kellett volna, mert azonnal valami átalakító showban érezte magát, és felpróbáltatott velem vagy egy tucat különféle pólót, inget, gatyát, de egyikben sem mutathattam valami meggyőzően, mert szinte azonnal le is vetetett rólam mindent. Aztán másfél órás kiselőadásban előadta, hogy nincs a szekrényemben egy normális ruhanemű sem, amiben el merne engedni és azonnal rohanjunk a plázába, mert amúgy is kéne neki is pár gönc.
Mire végre sikerült egyedül maradnom, már alig volt fél órám, hogy magamra kapkodjam a ruhámat. Az időhiány jót tett a kreativitásomnak, így kivettem egy viszonylag kevésbé elnyűtt farmert, inget, pulcsit, és kocsiba vágtam magam.
Egész úton feszengtem a külsőm, az ismeretlen nő megismerése és az egész nyomorult vacsora miatt. Gondolatban otthon ültem a kényelmes fotelom mélyén, kinyúlt macinaciban, üvegsörrel a kezemben, tévét bámulva. Semmi másra nem vágytam. Aztán leparkoltam a kocsit, beléptem az étterembe, körbepillantottam, majd barátaim társaságában megláttam a nőt, akit ma estére nekem rendelt a sors. A nőt, aki a volt feleségem elsőszámú, legjobb barátnője volt.