Út Tibetbe

Ede egy szép napon arra eszmélt, hogy közvetlen munkahelyi környezete némi különös fenntartással viseltetik iránta. Most, így negyvenen túl, amikor már mindent elért, ami szakmailag és anyagilag elérhető rájött: már semmi sem fontos és semminek sem tud örülni. Furcsállotta, hogy bizonyos nosztalgiával gondol a szűkös kezdetekre, amikor lépésről-lépésre feladta eltervezett álmait, elsüllyedve a hiteltörlesztésekbe, az éjjel-nappal hajszolt, monoton gürizésekre, amikor folyton rettegett a bizonytalan másnap víziójától. Akkor még a fiatal kismama felesége felnézett rá, mint egy olyan valódi hősre, aki a kegyetlen nélkülözések ellenére bármikor képes küzdeni; ha lesújtanak rá, újból feláll, és újból megújul. Már szinte betegesen csak a munkának élt,érezve hogy az önmegvalósításról szőtt tervei, egyre inkább elfoglalják helyüket az örök álmok birodalmában, együtt a gyerekkorban álmodott Hold –utazással,világkörüli hajóúttal. Mindketten mindent megtettek a mindenki által gyönyörűnek titulált, virgonc és eleven ikrekért. A kezdetek kezdetekor feleségével példásan imádták és tisztelték egymást.
Ez manapság valahogy másképpen működik. Az ikrek felnőttek. Hatalmas szép száll legényekké cseperedtek és felrúgva a genetikai sztereotípiákat : gyűlölik egymást. Az ikrekre jellemzően felhúzott sztereotipia-klissé, elvárt, öröklött szolidaritás csak olyankor nyilvánul meg, ha velük, a szülőkel ,de főképp vele: az apával szemben kerülnek konfliktusba. Különben elégedetlenek és állandóan acsarkodnak egymásra.
A mindent forradalmasító paradigma- váltás,
amely Edének a további életvitelét gyökeresen megváltoztatta, észrevétlen bukkant fel a megszokott mindennapjaiban. Továbbra is toporgott az állandó taposómalmában, olyannyira mintha élete függne tőle. Már csak megszokásból – majdhogynem csak a látszat kedvéért – hajszolta a pénzt és saját magát. Családjával már csak kutyafuttában érintkezett. Felesége és fiai külön, ismeretlen utakon jártak. Egyetlen felüdülést számára a céges rendezvényekről, bizonyos anyagiakért elcsábított hostess-lányokkal tartandó rövidke,de annál tartalmasabb, színes pásztorórák jelentették.
Egy rendhagyó céges rendezvény,amellyel a Vezér meglepte közvetlen munkatársait – köztük őt is – eddigi életvitelét és életfilozófiáját a fejetetejére állította.. Évzáró gyanánt ” kiruccantak” egy hétre az osztrák Alpokba egy kirándulásokkal és ivászatokkal fűszerezett sítúrára. Az egyik ilyen „ivászaton” nem érezte valami jól magát, ezért ugyancsak visszafogottan fogyasztott. Csak ült félrevonultan, mértékletesen kortyolgatva a favorizált búzasörét, és figyelt.
– „In vino veritas” – gondolta. Még akkor is, ha bort nem is látott senki által fogyasztani. Kollégái-,és bizonyos vonatkozásban még a Vezér viselkedése is arra utalt, hogy őt valahogy, valamilyen formában irigyen kiközösítik. De hát mit irigykednek? Irigylik „ a szép családját”, mivel nem tudhatták, hogy azok számára a monoton hétköznapok jellegtelen, kötelező mellékszereplői. Talán ők – ők az irigyek- valójában többet jelentenek számára,mert nap – mint nap rákényszerül legalább az állandó szakmai érintkezésre. De rájött, hogy irigylik az anyagiakat, a szakmai tudását, és az e téren aratott sikereit. „Bezzeg a szigorú áldozatokat megkövetelő felkészülést, az embert próbáló, következetes munkát senki sem irigyli.”
Visszaúton, az adventi pompában kacérkodó Bécsben, az utolsó estén búcsú bulit szerveztek. Végig visszafogottan viselkedett. Csak mímelte az ivást, és mint egy túlvilági lény valamilyen formában”kívülről” figyelt. Jól tette. Egészen más dimenziókból láthatta a dorbézoló kollégáit. Mintha eddig, mondjuk egy nagy,sötét, üres repülőgép-hangárban éltek volna és valaki egy túlvilági kápráztató fénnyel szórta volna meg a belteret. Az ital hatására kollégáiról lehullottak a maszkok és az emberi „ szociális játszmák” mögöttességeire kápráztató fény derült. Nagyon csodálkozott, hogy az elmúlt évek során ezekből semmit sem vett észre.”- Csak nem én is ilyenné lettem? !”- jajdult fel benne az eltemetett jóérzés. ”- Köszönöm neked túlvilágok mindenese, . vagy légy akár Isten, ha akarsz – hogy így megvilágosodtam!”- gondolta hírtelen, és tudta hogy másnap más emberként fog ébredni.
Hazaérkezve a benne lejátszódó lelki katarzist később, már az új év kezdetén meghasonulásként értelmezte. Majdnem hogy spontán elkezdett egy új életformát, amiről tudta: semmi köze az ilyenkor szokásos újévi fogadalmakhoz. Rádöbbent, hogy az elmúlt években milyen keveset foglakozott saját magával. Kissé elhízott és minden rendellenességnek tűnő tünetét gyógyszerekkel próbálta enyhíteni. A vérnyomáscsökkentő gyógyszereken túl elég rendszeresen kapkodta be a különféle nyugtatókat.
Alapos változtatásokra határozta el magát. Szigorú étrendet és mozgásprogramot dolgozott ki magának. Bérletet váltott a közeli uszodába. Minden második reggelét ott kezdte az újévi tumultusban több „új életet kezdő” sorstársával, akik a napok teltével sorban feladták egy jó kis izomlázat követően. Ö nem adta fel. Még hajdanában,egész fiatalon hallott először a jógáról. Egy idősödő agglegény szomszédjuk élte a jogik „sanyarú” életét. Szülei révén jó viszonyba került az”öreggel” és egyben egy pár dolgot megtudott a jógáról is.- „Aki ezt teljes odaadással műveli,” – mondta Albin bácsi- mert így hívták (Hogyan másképp hívattak volna egy bogaras agglegényt?) „eljuthat arra a mentális szintre, hogy lelki befolyásolás segítségével a szervezet belsejében szerológiai és öngyógyító elváltozásokat idézhet elő, és eljuthat a csúcsokig, az bármikor átviheti saját akaratát környezetére, vagy bárkire. A jóga először is önmagunk megfegyelmezése, azaz legyőzése. Innen már minden felé vezethet út….De hát ne feledd – intette az öreg – semmit sem lélek nélkül ..!”
– És Albin bácsinak már sikerült?
– Még nem fiam, – felelte az öreg – de érzem, hogy már a legjobb úton haladok.
Akkor számára hitelesnek tűnt, és látszólag el is hitte a hallottakat, de amint kipróbálta és néhány napon át próbálkozott,de nap mint nap egyre hitehagyottabban állt hozzá. Avagy azt a bizonyos „lelket” nem találta, amiről Albin bácsi beszélt. ” – Á ,ez nem nekem való. Ez túl lassú sport – ha annak lehet nevezni – az én temperamentumomhoz.” Sietve vitte vissza a könyvet,amelyet Albin bácsi kölcsönzött.
Most eszébe jutott az eset. Eddigi életén végiggondolva megállapította: az ember élete során,havonta több tucat emberrel valamilyen formában érintkezni kényszerül,de csak nagyon kevés ember hagy bennünk maradandó nyomot,hogy akár évtizedek múlva is emlékezzünk a kapcsolatokra. Úgy látszik, Albin bácsira emlékezni kell. Valószínű, hogy már rég nem él. Ha másképp lenne, biológiai csodának számítana, és értesült volna róla a médiákból. Bizonyára az öreg eljuthatott a nirvána legmagasabb fokára és valahol a Himalája felett hibernál.
Továbbra is élte a mindennapjait, de már egészen más tartalommal és életszemlélettel. A hirtelen elkezdett mértételen úszás okozta erős izomlázát kezdetben emlékezetből jóga-szerű gyakorlatokkal próbálta enyhíteni. Hatásosnak tűnt. Aztán elkezdett hinni a sorsszerűségbe mivel egy napon, kocsija szélvédőjén talált egy színes szórólapot, amely egy közeli jóga klubba invitálta. A következő héten be is iratkozott. Gondolta, hogy még mentorokkal sem fog különösebb hatásfokot elérni, de hát üsse kő, ő kipróbálja!
Megszállottan beszerzett és elolvasott minden fellelhető jóga irodalmat. Mivel eddig nem volt gyakorló Istenhívő a jóga filozófiáját lassan vallásként kezdte gyakorolni. Életvitelét és mindennapi munkatempóját valamint étrendjét ennek rendelte alá .Egy szép napon arra eszmélt, hogy tudatában Krisna és Buddha polemizál és kűzd.Végül úgy érezte, hogy Buddha győzött.
Ennek hatására szinte megszállottan kutatta a buddhista irodalmat. Rájött ,hogy a jógaklubban lelkes hívekre és segítőkre talált.
Többé már a munkája sem érdekelte.
Egy napon hívatlanul beállított a Vezérhez. Eddig büszkeséggel töltötte el, hogy ő az egyik a kevesek közül, akit a főnők bármikor bejelentés nélkül fogad. Most már ettől a kiváltságtól nem esett hasra.
– Nézd főnök – kezdte torkát köszörülve a mondandóját -. úgy döntöttem, hogy én ezt nem csinálom tovább.
Amaz értetlenül bámult.
– Mit?…
– Hát ezt az egészet. Van hál’ istennek miből megélnem,megszereztem magamnak mindent, én részemről befejeztem.
Faképnél hagyta a főnököt majd összecsomagolt és elment.
– Miből fogunk élni ?– kérdezte az elképedt neje.
– Hát majd egy kissé visszahúzod a gyeplőt – felelte nem kevés cinizmussal.
– Legfeljebb plusz munkát is vállalsz és ez után nem én keresem meg a dzsigolódra valót is.
– Dögölj meg !
Idegenként járt kelt a lakásban. Feleségét nagyon ritkán látta. Talán elfogadta a”jó tanácsát” és valahol plusz munkát vállalt,vagy a dzsigolónál tartózkodik. Ennek viszont csekély a valószínűsége.
Fiai még köszönésre sem méltatták. Csak akkor háborodtak fel, amikor tudomást szereztek, hogy apjuk eladta a Volvóját, és kijelentette, hogy a család egyik tagjának sem hajlandó a gépkocsija fenntartási és biztosítási költségeit finanszírozni. –„ Az öreg bekattant!” – pusmogták a háta mögött. És ezek után még gyűlölködőbben figyelték egyre különcködőbb életvitelét.
A reggelt egy órás jógagyakorlattal kezdte, majd hosszú sétákra indult még azokon a megszokott másnapokon is, amikor uszodába is eljárt. Sutba vetette a mobilját és a számítógépét sem kapcsolta be többé. – „Teljesen bekattant! „- jelentették ki eddigi barátai és ismerősei. Ha meg olykor elkerülhetetlen volt a találkozás valamelyikükkel, nem magyarázkodott. Továbbra is inkább tőmondatokban kedves maradt. „- Csak most fedezem fel igazán a világot”. – hárított el minden kérdést.
Egy idő után érezte, hogy túl sok felesleges ideje maradt,és mégis valamilyen társaságra vágyna. Ekkor fedezte fel „társaság gyanánt”a könyvtárat. Először csak úgy találomra nézegette a polcokról levehető kiadványokat. Természetesen elmerült a Buddhista irodalomban,majd útikönyveket böngészett. Eszébe jutott kamaszkori álma hogy Thor Hayerdahl és Coustou módjára szabadon hajózna a világ nagy tengerein. Földrészekről és országokról olvasgatott. Most már napi rendszerességgel eljárt a könyvtárba. Hayderdahl hatására a Skandináv országokat és népeit tanulmányozgatta. Végül előbbi fogadalmainak egyikét megszegve,mégiscsak a világhálón keresztül sikerült több információt szereznie. Használható angol nyelvtudása segítségével, napjában végigszörfözte.. Ami eleinte kimondottan bosszantotta az a sok keresett információk közt,is beszivárgó reklám- áradat. Idővel megszokta,sőt néhány érdekesebbre fel is figyelt;”Látogassa meg személyesen otthonában a lapföldi Mikulást!”Vagy:” Nyolcnapos barangolás kedvező áron, kényeztető wellness programokkal a fjordok birodalmában”. Amit a legfurcsábbnak talált:”Három fős izlandi,hajóépítő csoport,világkörüli útra, negyedik társukat keresik a világ bármely tájáról 17.000 USD beugróval”…Aztán mindem más egyéb reklám, a nyaralásoktól a szexig. Mégis újra a buddhizmus tanai felé tévelygett. Hosszú órákat élvezkedett a tartalmasnak ígérkező önkéntes magányában. Majd újra a világhálóra kapcsolódott. Úgy érezte, nem tud szabadulni a skandináv témáktól sem. E két téma élénken foglalkoztatta. Ezek töltötték ki az utóbbi napjait.
– Felháborító hogy letiltattad a számlát !– érkezett egy napon szinte sikoltva a felesége. – Az én számlám..Különben minden hónap elején érkezik majd utalás a rezsire és a többihez semmi közötök.
– ?
– Lehet hogy egy évig is távol leszek.
– Megbolondultál?
– Lehet. Vagy lehet hogy csak eddig voltam az. Most eldöntöttem hogy Tibetbe utazom és onnan Dharamasztába a Dalai Lámához.
Az asszony elképedve,sápadtan gyanakodva vizslatta férjét.
-Te tényleg bekattantál – zokogott fel. – Mi lesz velünk?…
A férfi nem válaszolt. Egyenesen a könyvtárba ment. Kényelmesen leült a számítógéphez és a Schwhati reptér honlapján megrendelte jegyét a reykjavíki járatra.