Csigafiú, s kis Csigalány
„sms-ezgettek”,
egész addig, míg hogy-hogy nem,
egymásba szerettek.
Csigafiú ennyit üzent
a kis Csigalánynak:
ó, te kedves kis Csigalány,
Szeretlek, imádlak!
Tudom, érzed, hogy mennyire
szeretlek, kívánlak!
Mond el, kérlek, merre laksz,
s én szedem sátorfámat!
Kis Csigalány nagy szomorún
pötyögte a választ:
legalább két vakondtúrás,
mi tőlem elválaszt!
Ha azokon átmásztál majd,
fordulj rögtön délnek,
ott látod meg sziluettjét
egy lapulevélnek.
Hát az alatt lakok én,
és szerelmesen várlak,
csak kérlek, hogy érj ide,
míg vége lesz a nyárnak!
Megismersz, mert
szarvacskámra kék masnit kötöttem,
és nálam szebb kis csigalány
nincsen körülöttem.
Tudjátok, hogy e párbeszéd
zajlott még tavasszal,
ősz van, de
a Csigafiú még mindig csak talpal.
Átmászott a „hegyeken”, és
fordult rögtön délnek,
s ím, meglátta sziluettjét
a lapulevélnek.
Nem húzom az időtöket,
Egymásra találtak,
Bár ősz volt, de úgy érezték,
Nincs vége a nyárnak…
Nnnna. Szóval volt már a történetben mese a vízköpőről – volt csak mesemondó meséje – most meg még ez a vers is. A verset meg hősünk találta ki, és – hazudott akkor annak az asszonynak – sose mondta el a verset annak a kisgyereknek, aki valójában csak közös álmukban létezett. Mint ahogy nem volt farm, nem volt ló csutakolás, nem gőzölgött meleg vacsora sem az asztalon, beszélgetés sem volt, terveik se voltak a jövőről – játszott csak velük az Idő, észre se vették, ahogy múlik, ahogy siet – meg nem játszottak a tűz lángjai árnyékokkal szobájuk falán, nem esett le aznap éjjel a hó sem, nem takart be semmit, volt mindez csak álom. A valóság, az ébredés volt csak az alagút, de igazából, nagyon sajnálta, hogy nem mondhatta el azt a verset, annak a kisgyereknek, legalább álmában elmondhatta volna!
7 hozzászólás
Ez a Csigavers tündéri! El vagyok ragadtatva. 🙂
Egyébként, nem tudom hová akarsz kilyukadni, kíváncsian várom a következőt.
Üdv. Ida
Szia Ida! Én sem tudom.
üdv. túlparti
+ köszönöm, hogy elolvastad, és mindenkinek köszönöm, aki olvasta.
Kedves Frigyes!
Na erre négy részletbe dobok agy négy csillagot.
1
Tetszik. Nekem volt egy elég beteges csigás történetem
amit kivágtam…. Jól tettem.Na akarta a " sors" vagy
akármi hívjuk akárhogy ezt lássam. Pedig szórakoztatott.
Aztán meg nem.
Na a jó hír csiga témában top 1 vagy!!!!!!!!!!!
Nálam igen! ( Na ennyit erről)
Barátággal: Ági
jaj még valami kb három ember eszembe jutott
aki a címre már úgy reagált volna, hogy azt leírni
kulturáltan nem lehet.Meg maga a csiga mese is
kapásból kiesett 10 ember aki elolvasta volna tőlem.
Te meg tedd ki a facebookra. Szeretni fogják (Gondolom én)
Ági
Ja ez kicsit ellentmondásos, hogy nálam senki nem olvasná el
senki, az én vagyok de egy próbát megér.Na ennyi