Utazás, a szeretet és együttműködési effektus VI. rész Nyergeljünk lovakat

„Igazán szemrevaló ez a kis szőke dög. Kár érte. Pedig mennyi energiát feccöltem bele, hogy meglegyen. Kérleltem, küldtem virágot, bonbont, szerelmetes, vágyódó levélékéket – az efféle haszontalanságok eddig mindig beváltak az efféléknél – de ő nem, a világért sem, aztán végül meg kellett fenyegetnem, ez hatott. És mire mentem vele? Az ágyban meg olyan érzéketlen volt, mint egy fadarab. Pedig én! Akkorát akartam, tudtam volna „alakítani!
Hűvös volt ott, abban a laboratóriumban, minden olyan nagyon bántóan steril, nagyon-nagyon steril, minden kottára működött, azok ott fenn voltak, ők meg lent, kerültek egyre mélyebbre, az ezredest meg közben elfoglalták – oda nem illő – gondolatai.

A projekt még csak az első stádiumában tartott. Egyelőre csak a két ember közti szavak, arcmimika nélküli kapcsolattartási lehetőségeket, a gondolatátvitel lehetőségét vizsgálták. De a finanszírozók türelmetlenek voltak: Mondták csak: „Eredmények uraim, eredmények! Hol maradnak az eredmények? Rengeteg pénzt öltünk már ebbe uraim! Az eredeti ütemezés szerint rég át kellett volna már térnünk a tömeggyártásra!”
Na ja. És odafönn, azoknak produkálni kellett végre már valamit, ezért gyorsítottak. A tervek szerint a második lépés a bevetési körülmények modellezése lett volna. Modelleztek aztán ezért sűrű, párás, áthatolhatatlan dzsungelt, mérges kígyókkal, csípős bogarakkal, gondosan álcázott farkasvermekkel, meg modelleztek még sivatagot napközben forrósággal, aknatűzzel, szemet karistoló, lélegzetet elfojtó homokviharral, éjszakánként dermesztőn hideg, részvétlen csillagokkal, végül próbálták még modellezni az alagutat, földalatti katakombát képzeltek el, sötétséggel, ahol a menetelők lába alatt szennyvíz patakja folyt, fény nem szűrődött be sehonnét már, a falakról meg csak csepegett a tömény iszonyat.
Közben kitalálták azt is, hogy a két elaltatott ember közül az egyiknek feltétlenül asszonynak kell lennie. „A nők sokkal kommunikatívabbak, emellett egyszerre több mindenre tudnak figyelni. És ezek a körülmények a bevetésnél feltétlen figyelembeveendők” – mondogatták. A valóságos indok sokkal prózaibb volt: túl gyorsan fogytak a kommandósok, fogyott a számukra „értékesebb” emberanyag, fel kellett „hígítani” az állományt – mondták- így került sor a kommandósok asszonyaira, szerelmeire.
De történt közben valami, amire nem számítottak, igazán nem számíthattak, mert az elaltatottak, álomba ringatottak majd mindegyike azonnal megtalálta a maga gondolat-alagútját.

Elkalandoztak gondolatai, pedig nem akarta, hogy így történjen. Egész másról szól most a játék. És sokkal veszélyesebb, nem afféle semmi rutin-dzsungel-menekülés-féle. Hátát most a falnak kell támasztania, kell védekeznie, védenie magát, de leginkább őt. Félt, rettegett attól, ezúttal nem fog sikerülni.

[I

Igazából, a mesélő arra gondol most már, kár lenne minden további okoskodás, minden további bölcselkedés, elengedi a mesét, hagyja tovább menni azt a maga útján. Mert beavatkozni nincs lehetősége.