Luciano szerette az utcákat, azokat az utcákat ahol élt, ahol mindennapjait töltötte. Ott született, ott csavargott naphosszat, ott csattant el az első csók, ott alapították meg a bandájukat. Akkoriban azon a környéken ők voltak egyedül, hamar sikeresek lettek.
Imádta a "játékszerét". Soha sem tudott úgy gondolni rá, mint egy tárgyra, eszközre, amitől többnek, erősebbnek látszik a többieknél. Mindig a saját lényének, belső világának egy megtestesülését látta benne. Ez volt számára a természetes, bár tudta, az ő világukban kevesen gondolkodnak hasonlóan, és ez időnként idegesítette.
Heves természetű volt. A féktelen temperamentuma miatt hamar ő lett a banda vezetője. Bármelyik utcán jelentek meg a környéken, végtelen tisztelet fogadta őket.
Imádott játszani a "játékszerén". Amikor megszólalt a kezében, a szenvedély vad hangja csapott a magasba, töltötte be az egész teret. Ő maga adta meg a ritmust, hol gyorsan, hol lassan, ahogy a pillanat kívánta. Látta ennek a vad szenvedélynek a hatását az emberekre, és nem csak látta, hanem kívánta, akarta is azt, hogy az emberek némuljanak el alatta.
Egyre sűrűbben, szinte már naponta lettek "fellépéseik". Ez a sikereiknek volt elsősorban köszönhető, de egyre több hasonló banda jelent meg a környékükön. A "párbajok" mindennapossá váltak, sokszor egész estét betöltöttek, belenyúltak az éjszakába. Általában ők kerültek ki győztesen, mígnem egyszer nekik is "zenéltek".
×
Az amerikai szesztilalom idején állandó bandaháborúk folytak az utcákon. A kisebbeket kiirtották, egy ilyennek volt a tagja Luciano. A temetésén csak egy pap volt, addigra minden ismerőse meghalt. A kereszten ennyi állt csupán: Luciano Piazzi, élt 26 évet.
3 hozzászólás
Kedves István!
Tetszik az írásod, még akkor is, hogy a vége ilyen szomorú. Azért választottam ezt a művedet, mivel láttam, hogy még senkinek sem tűnt fel. Én inkább ezeket keresem, és most is örömmel olvastam, mert tisztán, szépen, természetes formában írod le a gondolataidat. Írjál sokat, olvasd az itt föltett mások írásait is, mert ha ezt teszed, többen megismernek.
Szeretetteljes üdvözlettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy az írásomat szépnek, természetesnek ítéled! Bizony, a magyar nyelv nagyon nagy teret enged, sokfajta lehetőséget nyújt.
Itt is, mint láttad, szomorú a történet. Mármint a fő része. Amikor a gengszterfőnök, a bandavezér kezében megszólal a "játékszere", akkor emberek némulnak el, és ezt még élvezi is. A legvége pedig csak a történet logikus befejezése, kis magyarázattal, amire az ember a homlokára csap: Én egészen másra gondoltam!
Üdv: István
Kedves István!
Tetszik az írásod, még akkor is, hogy a vége ilyen szomorú. Azért választottam ezt a művedet, mivel láttam, hogy még senkinek sem tűnt fel. Én inkább ezeket keresem, és most is örömmel olvastam, mert tisztán, szépen, természetes formában írod le a gondolataidat. Írjál sokat, olvasd az itt föltett mások írásait is, mert ha ezt teszed, többen megismernek.
Szeretetteljes üdvözlettel: Kata