Utolsó két nap

Egy igaz történet részlete…

Becsukta maga mögött az ajtót, és sietve elindult. Édesanyja sírását nem hallotta, de szívében érezte. Nem foglalkozott vele, mégis menekült előle. A lelkiismerete elől, ki tombolt mellkasában.
Tudta, hogy tévúton jár…

Tibor lerobogott a lépcsőn, s kiért a szabadba, hol igen kellemes volt a levegő mit tüdejébe szívhatott. A szabadság lehelete…
Sötét volt, bár még nem éjszaka, de az emberek kezdtek már nyugalmukba vonulni az ablakok mögött. Néhányan épp ellenkezőleg, ekkor indultak dolgozni. Szerető családjuk nyugalmáért, otthonuk fényéért, vagy éppen csak önmaguk érdekében. Tibor szánalommal, s megvetően nézett a járdán ballagó emberekre.
"bolondok" gondolta…
Majd az ablakokra tekintett, ami szomorúságot szült lelkében. Mivel melegség, nyugalom áradt a lakótelepi tömbház tekintetéből. Irigykedett, és sajnálta magát, mert ő nem lehetett részese egy ilyen családi fészeknek. Nem ismerte fel, hogy ez kizárólag őrajta múlt. Nem nézte tovább az aprócska csillagokat, elfordította fejét és rágyújtott utolsó szál cigijére. Menekült a cigarettafüst ködébe és a dohány erejének uralmába.
Egy kis bódulatba…
Mindeközben arra gondolt, mint oly sokszor máskor is. – Nekem lesz igazam, majd meglátják.
Beült kocsijába, és miután kattant az ajtózár, megnyugodott. Az egyedüllét védelmébe zárkózott. Ahogy megfogta a kormányt, erőt érzett magában, mert uralhatott valamit. Imádta ahogy beindult a motor, életre keltek a fém alkatrészek az ő utasítására. Cigarettáját a hamutartóba illesztette, és gázt adott. Nem ésszerűen, hanem erőteljesen, azért, hogy mindenkivel tudassa, belevaló fickó ő. A kerekek csikorgása fájdalmasan vágott a csendbe, az autó nekilódult. Erősnek érezte magát, hiszen most senki sem állhatott az útjába, pedig szánalmas volt, amit legbelül jól tudott, ezért görcsösen próbálta takargatni gyengeségét s félelmeit a külvilág elől…
Féktelen rohanása közben egy lassabb autó mögé ért, ami rendkívül dühítette, mert sietett. A haverokhoz…
Kiabált, erősen ráközelített a másik autó hátuljára, próbálta megelőzni. Az előtte haladó kocsiban egy anya utazott gyermekével, ezért vezetett óvatosan. Amikor érzékelte a mögötte lévő autó dühét, gyorsan lehúzódott, csendben szidalmazva a helyzetet. Tibor úgy érezte győzött, s nagy gázzal hajtott tovább. Esztelenül, a város szűk utcáin. Megérkezett a szórakozóhely elé, ahova esténként járt. Az épület előtt még feszülten nézett körbe, hiszen idegen volt számára az egész világ. Eldobta szűrőig leégett cigijét, de nem a mellette lévő szemetesbe, hanem a járdára…
Ahogy belépett a füstös kocsmába és behúzta maga mögött az ajtót, ismét megnyugodott. Itt mindenkit ismert. Örültek neki. (lám, nem vagyunk egyedül…)
– Sziasztok… -köszönt a megszokott társaságnak.
– Hello cimbora. -fogadta J., miközben a többiek is üdvözölték.
Rögtön egy korsó sörrel kezdte az estét. Kocsival volt, de ez nem érdekelte, hisz nem érdekelte semmi sem.
Majd lerakta italát az asztalra és kért egy cigit, mert a pénzét másra tartogatta.
– Holnap buli lesz nálam. -szólt J. – Nyolcra jönnek a többiek, lesz szalonnasütés, a piát összedobjuk. Na?
– Ott találkozunk. Most úgysincs munka. -felelte Tibor.
Ezután ismét a pulthoz ment, mivel látta, hogy szabad a pókergép, ami a hátsó helyiségben várta áldozatait egy másik játékgéppel egyetemben. Pénze az persze most is kevés volt, de azt a keveset azért kockára tette néhány száz, esetleg ezer forint reményében. Leült a gép elé és játszani kezdett. Néhányan melléálltak, figyelték játékát. Tudták, hogy Tibor sokszor eszelősen játszik, padlóig nyomja a gépet. Ami annyit jelentett, hogy a duplázási szorzót az utolsó lapig eltalálta néha. Most azonban vesztésre állt. Megint…
A monitor képernyője visszatükrözte arcát, szembenézett önmagával. Ez zavarta, ezért úgy helyezkedett, hogy eltűnjön a figyelő szempár. (kínzóan őszinte tekintet…)
A pénze tovább fogyott, egyre reménytelenebb volt a helyzet. Majd miután a monitoron az összeg ismét nullára redukálódott, szédülni kezdett.
Rohadt életbe! Miért? Ki vagyok? Mi ez? Hogyan? Miért? Rohadt életbe! Zajlott belső harca…
Néhány másodperc után erőt vett magán, megitta maradék italát és átült a haverokhoz. (egy cigaretta reményében…)
– Bukta? -kérdezte L.
– Ja. Hol érdekel… -felelte Tibor, miközben gyomrát feszítette a kilátástalanság érzete.
– Tegnap keményen betintáztam… Azt sem tudom, hogy mikor értem haza. – kezdte a beszélgetést L.
– Akkor holnap nem iszol mi? -mondta fanyar humorral Tibor
– Hülye vagyok én? Nem hagyok ki egy bulit. -volt L. reakciója
Akkor jó. Gondolta Tibor. Ha L. iszik, nem kell félnie. Az ital hatására ugyanis L. mérhetetlenül erősnek érezte magát, mint mindenki más is. Ezért ha balhé lesz, ő kerül a középpontba, a verekedés kezdeti veszélyeit magára vállalván. (félelem…)
Tibor pár perc után elköszönt, megerősítvén, hogy másnap ott lesz a buliban. Kilépett a kocsmából, és büszkén tekintett frissen szerzett autójára. Különleges kocsi volt. Öreg, de sportos és stílusos. Mindenkinek tetszett akinek megmutatta, ezáltal pedig úgy érezte, most egy kicsit több lett a haveroknál. Nem volt még forgalmi az autón mert motorcserén esett át, de ez nem gátolta abban, hogy száguldozzon vele a városban. Ráadásul szinte mindig ittasan tette ezt, mivel erőt kapott az alkoholtól. (a gyengék edzőjétől…)

Hazahajtott, hátha talál pénzt otthon, még ma este. Persze nem a sajátját, azt már rég elköltötte bulira, játékra. Időnként jutott csak pénzhez, bár akkor tetemesebb összegekhez is. Ami aztán igen gyorsan kifolyt kezei közül. Nagylábon élt ilyenkor, a másnapra nem gondolt. Kisebb éttermekben ebédelt, drága cigarettát szívott, és persze nagyobb téten játszott a nyerőgéppel is. (rövid ideig…)
A lakótelepi ház előtt bezárta kocsiját, és felfutott a lépcsőn. Az előszobában édesanyja hűvösen fogadta…
– Mikor lesz munkád? -kérdezte fiától.
– Nem tudom. -mondta Tibor, miközben magára csukta szobája ajtaját. Megelőzve ezzel egy beszélgetést.
Tudta, aznap már otthon marad, ezért hozzálátott a lefekvés előtti teendőkhöz. Fél óra múlva már az ágyban volt. -Csak lesz valahogy holnap. -gondolta.
Levett egy könyvet a polcról, hogy utazzon kicsit a gondolatok szárnyán, mielőtt álomba merül.
Rongyos könyvecske volt már, sokat használt. Mégis, újra elkezdte olvasni.
A csukott és a nyitott óriáskígyóval induló történetet… (A kisherceg)

Másnap reggel épp akkor ébredt, mikor anyja behúzta maga után az ajtót. Dolgozni ment…
Még csak fél hat volt, ezért tovább aludt. Szeretett aludni, mert olyankor megszűnt a világ, megszűntek a félelmek. Tíz után pár perccel kelt fel. Kiment a konyhába, nekidőlt az ablakpárkánynak és rágyújtott. Nézte az utcát, az autókat, és üres volt. (nagyon üres…)
Majd miután magához tért, és végérvényesen elfogadta, hogy a kocsi mellyel a tükörsima aszfalt hátán száguldott, megint csak álom volt, nekifogott a keresésnek. Pénzt keresett, valami rejtekhelyet, hol édesanyja pénzt tartott. Rejtekhelyet, mivel a feléje irányuló bizalmat már régen eljátszotta. Máskor is vett el értéket otthonról…
Nem talált semmit, csak egy gyűrűt anyja szobájában, egy dobozka mélyén. Megörült neki, mert tudta, pénzhez juthat általa. Be tudja adni az ékszerészhez. Azonban egy kicsit félt tőle. A gyűrűtől, hisz régi darab volt közepén kővel, s megkopva bár, de csendben, s örökre magában tartván rejtette gazdájának emlékeit. Elhessegette a félelmet, s arra gondolt. – Lehet, hogy pár nap múlva vissza is vásárolhatja a boltostól… (önámítás…)
A terv tehát adott volt. Irány a piaci bazár, hol pár forintért átveszik az ékszert, mint ahogy máskor is, ha árura lelt. Izgalom lett úrrá rajta. És ha megint lebukik? De ekkor ismét az estére gondolt. -Marbi, búzasör, buli… Elindult hát kezében a gyűrűvel. (egyetlen éjszaka…)
Odaadta az árusnak az ékszert.
– Mennyiért tudja átvenni? -kérdezte.
– 3000 Forintot tudok adni érte. -felelte az ékszerész, miközben ügyelt rá, hogy ne találkozzon a tekintete Tiboréval…
– Rendben. -hangzott a döntő szó Tibortól. (az üzlet megköttetett…)
A pénz megvolt, tele a cigarettatálca, a sör a kocsi hátsó ülésén. Nyugodtnak és vidámnak érezte magát. Csak nyugodtnak és vidámnak, hisz a boldogságot nem ismerte. Amikor az ékszerdobozra gondolt, a jól ismert hideg kaparást érezte mellkasában. Gyűlölte ezt a nyirkos ölelést, mi szívére fonódott, mert nem engedte feledni, hogy ismét csak önmagára gondolt, ismét fájdalmat okozott…
Pár óra múlva besötétedett eljött végre az indulás ideje…
Szalonnasütés a havernál, ahova persze autóval ment. Arra gondolt, majd otthagyja és másnap, józanul érte megy. (maga sem hitte…)
Lezárta kocsiját az útszélén és belépett a kertbe. Mindenki ott volt már, a hangulat is kezdett felmelegedni.
– A kocsival mi lesz? -lépett hozzá J. Aki még keveset ivott, így felfogta a veszélyeket…
– Azt hiszem itt hagyom, bár majd meglátjuk. -legyintett sokat sejtetően Tibor. Hisz már tudta…
Rágyújtott és kinyitotta első sörét. Készülődött a társaság a sütéshez, repkedtek a poénok. Az idő szép volt, jól indult az összejövetel. Pár perc után Tibor, megjátszott méreggel a hangjában felkiáltott.
– Mikor iszunk már valami ütősebbet?
– Hozom már a lényeget. -vette a lapot L. Majd felszaladt a hűtőszekrényhez.
Előkerültek az ütős hangszereknek nevezett alkoholok. Nagy vidáman és „férfias” bemondások közepette csökkent az alkohol mennyisége, miközben mindenkiben emelkedett a lazaság és bátorság érzete. Ami nem is baj egy bizonyos szintig, azonban eme határon túl a feneketlen mélység és végtelen veszélyek várják az utazót. Tibor sem állt meg a kellemes határnál, tovább ivott…
Pár óra múlva eszébe jutott az autója. Máris felgyorsult szívdobogása az izgalomtól.
– Hoppá! Nem megyünk egy fullextrás kört?! -tette fel a kérdést a többieknek.
– Dehogynem! Gyerünk. Nézzük meg mit tud a gép…
Hárman indultak egy kis kocsikázásra. Már az indulás első pillanatai is vészjóslóak voltak, mivel a fordulatszámmérő mindvégig a piros tartományban mozgott, kisebb kilengésekkel. A házfalak veszélyesen közel suhantak el az ablak mellett, a megállások pedig kézifékkel és kipördülve történtek. Eszelős rohanásuk egy kocsmához vezetett, hol barátokat sejtettek. Félelmetes sebességgel közeledtek az épület felé, az autó két utasa ordított, mert nem láttak esélyt a megállásra. Tibor élvezte, hogy ő az ura mindennek, ezért is fokozta végletekig a veszélyt. Beletaposott a fékbe, alig 2méterrel álltak meg a fal előtt. Nevetve szállt ki, és büszkén nézett körbe a kocsmánál. Itt is megmutatta mindenkinek az autóját, mielőtt visszaindultak volna a szűkebb haveri körhöz a kertbe. Azonban visszafelé már csak ketten mentek. A harmadik személy inkább később és gyalog szándékozott a társasághoz csatlakozni. Tibor és A. visszaindultak. Néhány utcányi kerékcsikorgás, kipörgés és száguldozás után észrevették az egyik haverjukat a járdán. Padlófék…
A. kiszállt az anyósülésről, az úton talált haver pedig beszállt a coupe hátsó ülésére. Azonban A. nem ült vissza a kocsiba, inkább gyalog folytatta az utat a házig. Ez volt a szerencséje…

Újra felhördült a gép hangja. 100-110-120. Az autó vadul üvöltve rohant a szűk utcán. Párszáz méter után jött egy kanyar balra, majd hírtelen jobbra, mitől a kocsi elszabadultan sodródott a padka felé. Elkapta…
Egy pillanat volt az egész. A kerék defektes lett, az autó irányíthatatlanul repült a falnak.
A lámpa egy másodpercre élesen megvilágította a téglakerítést, melyen felirat állt: JÉZUS VELED VAN
– Meghalunk!!!
Fájdalmasan erős csattanás hasított az éjszakába, majd csendbe veszett az idő. Mélységes csendbe…
És Tibor már tudta. Legalább meg kellett volna próbálnia értelemmel alapozni a jövőt, s szívvel élni az életet…

Utóirat
Mindenki Istennek gondolja magát, és valójában mindenki Isten is, de csak a lelkében. A test most a fizikai világban létezik, sérülékeny és halandó. Ha én ezelőtt 6 évvel olvastam is ilyen történetet, az biztosan csak pár percig foglalkoztatott, s utána arra gondoltam: Velem ilyen úgysem történhet meg.
Hatalmasat tévedtem…
Te ne hibázz ekkorát!
Hidd el, nem éri meg…