V.W. és H.E. látogatása a belső szívben

Ez az én szemszögem. Persze mindenkinek van ilyen, és ez a lényeg. Miért gondolod, hogy ez nézőpont kérdése? Hát, ez a válaszom erre.

Fogalmam sincs már arról, és az is lehet, hogy soha nem is volt, hogy mindez, hogyan történhetett, de már biztosan veled is megesett, hogy csak úgy, mindenestül egy történet szereplőjévé váltál, és nem volt világos számorda, hogy ki a megmentő, az agresszor, vagy pedig az áldozat, na, ugye? Látom rajtad, hogy bólogatsz. Képzeld el, én is így jártam. Egyszer csak ott találtam a magamat egy gépzelt – ez nem nyomdahiba – valóságban (ami mégiscsak valóságos valóság), és akármerre fordultam, egy kép állt mindenhol: egy mamutfenyőt ábrázolt, amelynek tüskéi lapok, könyvek lapjai voltak, és ahogyan ezt a csendéletet figyeltem egyszer csak feltűnt nekem, hogy törzsének másik oldalán – amelyet nem is kellett volna, hogy lássak, – ott piknikezett E.H. és V.W.

Szórakoztak, szemgolyót cseréltek,
felváltva sírtak és rám nevettek.

A helyzet egyszerre volt szürreálisan idillikus, és valósághűen emelkedett, ha van ilyen. És abban a pillanatba arra gondoltam, hogymiazhogy. Hiszen benne vagyok, mindez velem történik, és velük, de akkor is ez mégiscsak az én szemszögem, (metaverzum ide, vagy világegyetem oda). Persze mindenkinek van ilyen, aztán folytatva a gondolatáradat hömpölygését „mintha” érzésem támadt. Na, most mit szólsz ehhez? Kapaszkodj! Tehát van ez a kép, és rajta V.W. meg E.H., és természetesen mondanom sem kell azt, hogy furcsa módon totálisan pőrén. Az egészben az volt a különös, hogy a férfi testén a nő feje volt, a női testén pedig a férfié. Érted? Akkor és ott átélője voltam a Káténak, átengedve magamat a visszhangnak.

Beszélgettek, bennem összebújtak,
és búcsút intettem haláluknak.

– Tudni, kinek írunk, a tudást jelenti, hogyan írjunk. *
– Ha nem tudsz őszintén beszélni magadról, akkor más emberekről sem tudsz. **
– A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ.***
– Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait? ****
– Nem szabadság az, ha az ember nem takarítja el a saját piszkát. Egyetlen állatnak sincs több szabadsága, mint a macskának, s az is eltakarítja a szemetet. A macska a legjobb anarchista. *****
– A derű az élők halhatatlansága. ******

Hát – nyomatékosítva –, erre ez a válaszom. Tényleg. Gondolhatsz felőle amit csak akarsz. Jogod van hozzá. Tényleg.