Vadászat álarc nélkül I.

I.

A négy nő tett-vett az erdészlakban. Csak ritkán szóltak egymáshoz, akkor is szinte sértődötten, talán hallgatásra hangszerelve. A földszinti nappalit, csak egy csinosan kialakított pultos rész választotta el az úgynevezett amerikai konyhától. A luxusos, több hálószobás vadászházat már több mint két hete, nap, mint nap csinosítgatták. A kinti augusztusi kánikula nem zavarhatta őket, mert a légkondicionáló flottul működött. Olyannyira, hogy az aránylag szűkös konyharészben tüsténkedő Fanni és Zsóka, a palackos gáztűzhely melegét egyáltalán nem érzékelték. Nagytételben főztek, hiszen estére a férjeiket várták.
A házat eredetileg, igényes kivitelezők festői helyre – erdőszéli, idilli tópartra – álmodták, majd megvalósították. Csak az óta az itt végigperzselő háború, valahogy belerondított az idillbe és felbolygatta a természet rendjét. A nádas és az erdő, dél felől szinte megközelíthetetlenné vált a telepített rejtett taposóaknáktól. Talán az egyik harcoló fél számára az országhatár közelsége tette szükségessé ezt az embertelen megoldást. De a front, már csaknem egy éve eltávolodott délnyugat felé, és a természet, ősi jó szokása szerint, elkezdte a regenerálódást. Csak néha – néha erőszakos, szívet elállító robbanás zaja hasított a vidék csendjébe. Ilyenkor, „jó esetben” valamilyen nagyobb testű állat találhatott aknára. De sajnos, volt rá eset, hogy ember is, főleg amíg a front túlságosan el nem távolodott. Szökött katonák gyakran vették célba a magyar határt, azonban néhányuk igencsak pórul járt.
Eszter a nappalit porszívózta, míg Ildi port törölt. „ Ez az Aliz, régi jó szokása szerint semmire sem teszi rá a kezét.” Feltehetően mind a négy nő nagyjából erre gondolhatott, miközben az egyik emeleti hálószoba irányából apró ugatásszerű kéjes sikolyok szüremlettek.
„- Mintha egy porcelánkutya vakkangatna!”- gondolta rosszallóan Eszter.
– Hát ez az Aliz. ! Nem is tudom, mit mondhatnék rá. Pokoli, amit művel.
Teljesen kisajátítaná magának ezt a srácot – folytatta hangos szóval a gondolatait.
– Hát igen – hagyta rá Zsóka, a kívánatosan molett, nagy, álmodozó szemű, negyvenes. Carpe diem! A srácot, amolyan saját felfedezettjének tekinti.
– Szerintem Ildi is beosont hozzájuk- jegyezte meg Eszter kissé dühösen.
– Akkor most Alizkánk dupla élvezetben részesül- motyogta, nem kevés rosszallással, a kis bögyös, takaros Fanni. – Ha a fiuk megérkeznek,- folytatta- biztos, ahogy eddig is szokta, a Félixemre fog rástartolni.
– Igen, mondotta fanyarul Eszter – még a te Félixed jöhet szóba egy jó kis partira. Majd tovább gonoszkodott; – Lehet, hogy az a sitten töltött szűk két esztendő tett jót neki. Arra pont elég volt, hogy kipihenje magát, és arra meg hál’ Istennek, kevés lehetett, hogy bemelegedjen
Fanni sértődötten elbiggyesztette telt ajkait. Tudta, hogy ő is, Félix is, függnek ettől az újgazdag, élvhajhász társaságtól, ezért kénytelen ő is, sok mindenért szemet hunyni. De azért mégis férje védelmére kelt.
– Épen hogy rengeteget kellett dolgoznia. Ott is csak orvoshiány van, így éjjel-nappal spiccen kellett lennie. – Hát legalább felfrissíthette szakmai ismereteit, – gonoszkodott továbbra is Eszter – mert a civil életben, valljuk be többet gyógyszer-ügynökösködött, mint gyógyított. A „szerekről”, nem is beszélve, amiből aztán a baj lett. Nem mondhatod, hogy az én Dávidom nem tett meg mindent, hogy csak ennyivel megúszta! A sztárteniszező múlt nem lett volna elegendő. A sztárvilágban – tudjuk – már egy néhány év elteltével csak a dokumentumok emlékeznek.
– Remélem estére, egy kis „szerrel” majd szolgálni fog. – mondta nagy, igéző, álmodozó szemekkel Zsóka, mintegy belebámulva a nappali, mesterséges félhomályába és véget vetve Eszter nem épen kíméletes megjegyzéseinek.
A három nő egyszerre arra eszmélt, hogy a munkát elfeledve, önfeledten trécselgetnek.
– Sajnos a férjeink, Félix kivételével, már ugyancsak használhatatlanok! – jelentette ki kissé keserűen, szikrázó szemekkel, a még mindig csinos, kívánatos Eszter. Az a típus, aki fitten, leszolizva nem mutatja a korát. Erre, a fiatalos öltözködésével rá is játszik. Bármely férfi oldalán reprezentatív jelenség.
– Ezek a kappanok legfeljebb azt élvezik, ha leszopod őket! – jelentette ki nyersen és lefitymálóan, keserű mosollyal. – Én Dáviddal már rég nem közösködöm. Tudom, hogy fiatal, férjezett nője van. Azt is tudom, hogy egy ügyvédnőről van szó, aki a befolyása alatt áll. Ez az, amit a férfiakban a legjobban utálok. Pozíciójuktól fogva kihasználni a nőket! Ehhez mindegyik nagyon is ért. A garniszálló recepciósa ahová a Péterrel eljárok, elárulta, hogy az imádott férjem itt, a kis macájával hetente kétszer is megfordul.
– Azért jó pofi vagy te is – jegyezte meg Fanni – neheztelsz rá, kémkedsz utána és közben te is ugyanazt csinálod.
– Tévedsz – tiltakozott Eszter. Az hogy a kapcsolatunk kihűlt, azért mindketten felelősek vagyunk. Viszont az sem elhanyagolandó, hogy kamasz lányaink vannak, akikért feláldoztam a karrierem. Ugyanezt tette Zsóka is, egy szem fiúgyerekért. Az ügyészség Dávidnak nem sokat hoz a konyhára, de azt sem tagadom, hogy az ingatlancég jelenleg a csúcs és nyílt titok, hogy Dávid csak a háttérből irányíthat, hivatalos státusából adódóan csak „inkognitóban”.
Ám a háztartásunk még havi felbontásban is egy vagyonba kerül.
– Ne is mond! – licitált Zsóka- Gábor fiunk a fejébe vette, hogy Afrikában lesz orvos, mint az Albert Schweizer, és a külföldi taníttatás András játékgépes vállalkozása nélkül kivitelezhetetlen lenne.
– Sőt, András tagadja, de tudom, hogy az Aliz válása óta, az albérletét is ő fizeti, alapos szolgáltatások fejében. De mindez csekélység, még azon is túl, hogy ennek a vadászháznak az éves bérletét márkában fizetik Ottóval és Dáviddal egyetemben.
Fanni érezte, hogy ezek az „elejtett” információk neki szólnak.
-” Csakhogy megtudja hol a helye!” Egy szót sem szólt. Azt is érezte mély keserűségében, hogy még szereti férjét, a magas, formásan kisportolt Félixet, az egykoron még a világranglistán elég magasan jegyzett teniszezőt, aki papírforma szerint még a férje, és akire ezek az asszonyok olykor-olykor igényt tartanak, és még versengenek is érte. A férjeik meg szemet hunynak, mert nekik sokszor őrá, mint „nem lestrapált” nőre van szükségük. Csak az Ildi közeledésétől idegenkedik. Eleinte egyenesen irtózott tőle, de már az utóbbi időben valahogy elfogadta. Elviselhetőbbnek találta, ha Félixszel hármasban elvoltak. Azt is tudta, hogy a férfitársaság részéről nem sok keresnivalójuk volna itt, Félix „szerei és füvei”nélkül. De most ez a menekült gyerek (mert hozzájuk képest még gyerek), lett a „sláger”.Aliz már hetek óta bújtatta és ajnározta, és biztosan „nem dobta volna be a közösbe” ha anyagilag nem függene a társaságtól. „ – Jól jön egy kis friss vérátömlesztés!”! – ujjongott Eszter. Fanni kéretlen – kelletlen, valahogy már megszokta ezt az életformát. Látta, hogy Félix előtte nem feszeng, amiért a többi nővel is lefekszik, de szerette volna tudni, hogy ő mit érez, amikor férje látja, hogy Andrással vagy Ottóval bújik ágyba.
Közben hallani, hogy a galériákból valakik együtt jönnek ki zuhanyozni. – „Hogyha egyszer valaki közülünk nemi beteg lesz, csoportosan egyszerre mehetünk a dermatológiára!”- gondolta némi kis öniróniával.
Ildi tagadhatatlanul vonzódott Alizhoz, aki több okból nem utasította el. Talán mert ő is élvezte, és mert mint anyagias természet, Ildikék is sokszor kisegítették. Ildi férje Ottó, egy csendes, alacsony, kissé elhízott, erősen kopaszodó negyvenes vállalkozó, akinek jelenleg jól ment. Sőt, mondhatni nagyon is jól ment. Ottó igyekezet eltagadni a jövedelmét. Cége több tucat új és alig használt személyautót valamint furgont szállít Nyugat-Európából, és nagyon jó áron tud itthon forgalmazni. Ildi személye már nem is érdekelte. Tisztában volt avval is, hogy neje inkább a nőkre bomlik, így a saját útját járta családfői státusban és annak égisze alatt.

A fiú nem nézett ki sem dzsigolónak sem frontkatonának. Egy atléta könnyedségével lépcsőzve, lejött a hálószobák irányából. Izmos felsőtestét élénk narancssárga, kötött póló fedte. Fehér farmernadrágban és strandpapucsban érkezett. Külseje és magatartása mellőzött minden katonás jelleget. A mai hálószobai szerepkörből kimaradt asszonyok meleg tekinteteitől követve helyet foglalt az egyik fotelben. Egy átlag, ivarérett férfiú szemszögéből a srác utóbbi napjai, igenis irigylésre méltóan teletek. Felváltva több nő is osztozkodott rajta, sőt a „kísértésnek” még Ildi sem volt képes ellenállni. – „Pokoli ez a srác! – ujjongott Eszter – Nem egy egyszer használható, eldobható fecskendő.”
A fiú leült és Zsóka kevert neki egy italt. Eszter szertartásosan füves cigit sodort, meggyújtotta, majd élvezettel mélyeket tüdőzött belőle. Még két élvezetes szippantás és átnyújtotta a fiúnak. Úgy látszik a srácot kevésbe viselte meg a „strapa”. Meglehetősen fitt volt, és csak azért beszélt keveset, mert zavarta, hogy rosszul beszél magyarul. – Anyukám anyukája magyar vót, – mondta még az ismerkedés idején – és amikor kicsi vótam ő nevelt. Aztán meghalt és én az óta nem sokat beszéltem magyart. A srácot, már több mint két hete Aliz és András fedezte fel, amikor hét közben egy pár órára átugrottak a határon „szellőztetni”. András a fészerben talált az alvó kimerült, tépett egyenruhájú frontkatonára. – A fegyvered hol van?- kérdezte András, egy fém nyárssal fenyegetve az álmából felriasztott katonát. – Ott hagytam kálásnyikovot mikor szöktem – válaszolt fejhangon.
– Azért kiskorodban biztos megetted a pellust, hogy idáig sértetlenül eljutottál.
– Tudtad, hogy az erdő határ közeli része alá van aknázva? – kérdezte András.
A fiú úgy tett mintha nem értené a kérdést. Tagadólag a fejét rázta, közben arra gondolt, nem lenne egészséges elmondani ennek az embernek, hogy a tavalyi évben – igaz parancsra – de ő is részt vett a telepítésben.
András megenyhült és betessékelte a fiút a vadászházba.
(Folytatás)