Vagyok valaki!

Igenis kérem, rájöttem, hogy vagyok valaki! Nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, hiszen olyan nyilvánvaló, hogy egy vak szamár is láthatja, ha jól rám néz és bizonyára meg is ért, ha elolvassa mély értelmű írásaim, főleg azokat, amelyeket évekkel ezelőtt írtam. Akkoriban sokkal jobban fogalmaztam, mert még azok az átkozott pattanások se bosszantottak, melyek miatt most kénytelen vagyok vak videokamerán keresztül mutogatni magam.
Ez valójában nem is mutogatás, mivel senki se lát, ám ha látni akar, akkor sétáljon velem szembe egy sötét utcán világosságban és bizonyára rám ismer, hiszen olyan okos vagyok, hogy ez messzire sugárzik.
Minden egyes lépésem új gondolatot szül, ezek mint megannyi gyertyácska világítanak, így nincs szükségem felvilágosításra, mert annyira kivilágosodtam, hogy számomra a sötét se világos, de a zavaros se tiszta.

Okosságom még annak is köszönhetem, hogy mindeddig csak tejet ittam, hiába tiltja a törvény, akkor sem iszok alkoholt, húzhatnak tőlem cuclit is a borosüvegre, úgysem járnak túl érzékeny eszemen, mely soraim mögött bujkálna, ha tudna. Sajnos nem tud, mert túl gyérek a sorok, így mindegyre kikandikál közülük, sőt néha kilóg akár a lóláb, mikor logós kedvében van.

Egyébként voltam, vagyok és leszek valaki, erre magamtól jöttem rá, épp amikor egy pattanást nyomkodtam, ami nagyon fájdalmas volt, de az vigasztalt, hogy másnak is fáj, aki ugyancsak valaki.
Az viszont biztos, hogy senki nem leszek, mert olyan célom van, amelyik célnak mondható és még egy mesterlövész is eltalálná, ha látná, de én eltalálom, ha nem is látom, hála nagyérdeműségemnek.
Mert érdemeim aztán vannak! Én olyan tisztán látom őket, akár a hímvakond a felesége tyúkszemét, hiába látjátok ti homályosan, akiknek könnybe lábad a szemük a röhögéstől, amikor bölcselkedéseim olvassátok. Ezeket én találtam ki és nem más, hiszen korom matuzsálemi, ezért több bölcsesség bújt belém, mint ahány ördög jutott a mennyországba és nem mondhatni, hogy ez kevés!

Ennyit okos, bölcs és magát elbűvölő személyiségemről, aki én vagyok és nem más, nem is leszek más csakis valaki, mert ha nem leszek valaki, akkor senki nem leszek, higgyétek el, ha én mondom!

Az elkövetkezőkben úgy döntöttem, hogy kirándulok(ezt úgyis szeretem), elmegyek és meglátogatok egy pár nagymenőt. Többek között áll az eszem, hogy keressek fel egy Shakespeare nevű írócskát és kérjem meg, engedje meg nekem, hogy jelentessem meg egy-két művét- mondjuk a Romeo és Júliát- saját írásomként. Bizonyára megengedi, hiszen olyan jószívű a lelkem!
Az is lehet, hogy Caesar és Kleopátra történetét jelentetem meg,(szeretem a szerelmes sztorikat, ezért a sok pattanás) Antoniust kihagyom, hadd rágja a féltékenység, hogy nem ő lesz a hősszerelmes főhős.

Elteszem hát hamarabb láb alól Caesart, nem kell meggyilkolják, eltűnik a híres mondás: „ Et tu mi fili Brute?” és egyből olyan nevem lesz, mint egy ledőlt ferde toronynak, amelyik nem pisai.
Ezek a terveim a jövőt illetően, mert illetni szeretném, esetleg megilletni, még ha ihlet nélkül is, csak azért, hogy megmutassam nektek, hogy ki is az a valaki, akinek egyelőre olyan célja van, hogy jaj neki!