Valaki

A neve Magdolna Katalin, de valamelyikünk, valamikor, elkeresztelte Icunak.

Feltűnően szép lány volt, és volt benne valami plusz, amitől a fiatalemberek azonnal térdre kényszerültek. Az édesapja szabó lévén, sosem vásárolt készruhát. Minden ruhája a legutolsó divat szerinti, pontosan rászabott. Barátnők voltunk, így mindenhová együtt mentünk.

Hamar észrevettem, hogy azok a fiúk, akik elkezdtek nekem udvarolni, viszonylag rövid időn belül, átpártoltak Icuhoz. Először mindent elkövettem, amit egy 16 éves lány ilyenkor elkövethet. Pityeregtem, bőgtem, hisztiztem, és még az öngyilkosság gondolatával is foglalkoztam, bár az utóbbi, csak a nagymértékű önsajnálat szította képzelgésekben merült ki.(Olyasmikben, hogy ki-mindenki, és hogyan fog zokogni a temetésemen, de hamar rájöttem, hogy én azt, már valószínűleg nem fogom látni, így elvetettem az ötletet.)

Hol Ő mondta el, hogy az aktuális fiúmmal jár (igaz, általában csak egy hétig, vagy kettőig..), hol, az előző nap általam megismert ifjonccal ölelkezve láttam meg az utcán, másnap. Mérges voltam, mert egyik sem kellett neki, mégis elcsaklizta őket.

Egyszer egy buliban, arra mentem vissza a mosdóból, hogy éppen csókolózik azzal a hímnemű egyeddel, akivel Én jöttem, eredetileg. Csak álltam és nem akartam elhinni ezt az eszméletlen nagy pofátlanságot. Fogtam a cuccom, és feldúltan hazaindultam, gyalog.

Első gondolatom, miközben törölgettem a könnyeimet az volt, hogy örökre megszakítok minden kapcsolatot Icuval. Kell a fenének egy ilyen „barátnő”! Aztán felmerült bennem, hogy tulajdonképpen miért rá haragszom, miért nem a fiúkra? Ők csaltak meg. Icu csak beteljesítette azt, ami egyébként is várt volna rám. Már nem bőgtem, hanem elhatároztam, hogy a magam javára fordítom a helyzetet. Mindjárt az elején, mielőtt még érzelmileg belebonyolódtam volna egy kapcsolatba, az illetőt feltétlenül összehoztam Icuval.
Az események felpörgetése érdekében, sokszor egyedül is hagytam őket és lám….
Minden esetben megtörtént az, amire számítottam. Már mosolyogni is tudtam rajta.
Minden fiút potenciális árulóként kezeltem, és az is lett belőlük. Ha Icu el tudja venni, más is el tudja. – állapítottam meg, nem kis keserűséggel.

Icu próbatétel lett. Aki kiállja a próbát, azzal már lehet valamit kezdeni, mert az engem akar, és nemcsak egy csinos kislányt, akkor, ha nincs csinosabb. Vagy kacérabb?
Nem tudom, mivel csinosnak én is csinos voltam, csak sokkal kevésbé nyomulós.
Icu, minden férfit meg akart hódítani, én csak egyet. Azt, akit nem tud meghódítani, Icu. Jó darabig ezt a játékot játszottam, mígnem egyszer, egyedül hagytam Icut az aktuális, két napos barátommal. Jó sokáig távol voltam, hagytam időt mindkettőjüknek.

Visszahuppanva a fiú mellé, egy valószínűtlen mondatot suttogott a fülembe:
– Tűnjünk el innen, ha nem baj! A barátnőd erősen rámnyomult.
– Nem baj… – hebegtem. Dehogy baj.

Igazam lett. Nem mindenkin volt hatalma Icunak és most, visszagondolva a történtekre, ez, így volt jó. Egyedül sosem győzhettem volna, kellett hozzá, valaki…