Választás

2033. június 6-án délután, hirtelen a szél északira fordult, a komor, sötét felhők esőt ígértek.
Laura fejére húzta a héjkabátja kapucniját, és sietve keresztülvágott egy kis téren, majd befordult az utcába ahol lakott.
Már hetek óta nem járt otthon, ismerősöknél és barátoknál lappangva töltötte munkaidőn kívül az idejét, azt remélve, hogy az idén is megúszhatja, hogy behívják parlamenti képviselőnek.
Befordult a passzív ház kapuján, ahol az otthona volt, gyorsan felszaladt az első emeletre, és hozzányomta a jobb keze három középső ujját a lakásajtó kijelzőjéhez, és amikor a kijelző bekapcsolt, belenézett a kamerába. Az ajtó hangtalanul kitárult, s ő egy ugrással bent termett a nappaliban.
Az ajtó bezárult, Laura végre biztonságban érezte magát.
Egy kis sóhajjal leereszkedett a kanapéra. Szeretettel nézett végig a kis lakáson, amit annyira kedvelt. A nagy gonddal összeválogatott, lekerekített formavilágú bútorokon, a mély és gazdag színű textileken, a puha bársony függönyökön, és párnákon, a csillogó réz és füstüveg dísztárgyakon, amiknek otthonosságát annyira hiányolta a bujkálás ideje alatt.
Most éppen az unokatestvérénél húzta meg magát – akinek nagy málnaültetvénye volt – azzal a mesével, hogy málnaérés idején minden dolgos kéz jól jöhet.
Szégyellte volna elmondani az igazat, hogy a képviselői behívó átvétele elől rejtőzködik.
Az elektronikus postaládájával egyszerű dolga volt, nem nyitotta meg a kormányhivataltól érkező leveleit, mintha nem látta volna őket, de tudta, hogy a levelet végül megpróbálják személyesen kézbesíteni.
A hátitáskájából kiszedte az elhasznált ruháit, kitárta a szekrényét, éppen belefogott a pakolásba, amikor erőteljesen megzörgették az ajtót. Laura megmerevedett, majd lábujjhegyen az ajtóhoz lopózott, belenézett az ajtókémlelő nagy látószögű optikájába. Az ajtó előtt az idős szomszédasszonya állt, egy letakart tányért tartott a kezében és meglepő erővel dörömbölt az ajtón.
Laura látta, hogy a szája is mozog, mondani akar valamit, így bekapcsolta a hangszigetelt ajtón a külső mikrofont:
– Laurácska, nyissa ki, hoztam magának valamit. Láttam ám, amikor sietve hazajött, tudom, hogy bent van. Nyissa már ki, legyen szíves!
Hogy a fene…- mormogta Laura az orra alatt, és kitárta az ajtót.
– Tessék szomszéd néni! – mondta olyan kedvesen, ahogy csak tudta.
Az idős asszony szúrósan nézett rá, és előhúzott a háta mögül egy méretes borítékot, a kormányhivatal logójával, és Laura felé nyújtotta.
– Átvettem magának – nyikorogta öreges fanyarsággal – mostanában soha nincsen itthon, de az állampolgári kötelességét nem hanyagolhatja el.
Azzal Laura kezébe nyomta a súlyos borítékot, és sarkon fordult. Soha nem derült ki, hogy mi volt a kezében tartott letakart tányéron, mert azt magával vitte.
Laura egy nagyot fújt, és hitetlenkedve ingatta a fejét.
Hiába volt minden taktikázása, ez az okvetetlenkedő vénasszony csak elintézte neki, hogy ne kerüljön rá a levélre a „kézbesíthetetlen” megjelölés, és ne menjen vissza a feladónak.
Egyszerre haragudott, de szégyenkezett is a haragja miatt. Becsukta az ajtót, és feltépte a levelet. Jól tudta, hogy mi vár rá.
Négyévenként kicserélődik a parlament, ahol a képviselők mindannyian átlagemberek, nincsen bennük semmi különös. A kiválasztási névjegyzékből véletlenszerűen, számítógéppel választanak ki ezerkétszáz embert, akiket behívnak meghallgatásra.
Akit képviselőnek behívnak, az egy válogatáson esik át, hogy alkalmas-e parlamenti képviselőnek.
Első körben kiejtik a priusszal rendelkezőket, az analfabétákat, a 25 év alattiakat, és a 65 év felettieket, és azokat, akik már voltak parlamenti képviselők más ciklusban.
A fennmaradó csoportnak kérdőíveket kell kitölteniük, amikkel felmérik iskolázottságukat, műveltségüket, pszichikai állapotukat, a társadalom iránti elkötelezettségüket. Meg kell felelniük egzisztenciális és műveltségi kritériumoknak ahhoz, hogy képviselhessék az ország lakosságának érdekeit a törvényhozásban, anélkül, hogy mindenki jogi végzettséggel rendelkezne.
Ez a válogatás eltarthat fél évig is, és a végén – a kritériumoknak megfelelő jelöltekből – újabb sorsolással választják ki a következő ciklus kétszáz képviselőjét.
Akiket kiválasztanak parlamenti képviselőnek, az négy évre kiesik a megszokott életéből.
Nem tud dolgozni a szakmájában, nem érintkezhet a családjával, a képviselőség idejére hermetikusan elzárják a világtól, szállodában kell laknia, ahol fegyveres őrök vigyáznak mindannyiukra, nehogy az üzleti érdekek manipulálni, vagy megvesztegetni tudják őket.
Foglalkozásuk szerint nagyjából besorolják őket szakmai csoportokba, és az életük onnantól beadványok olvasásával telik, amit írhat bárki az ország lakosai közül.
Egy tervezett beruházás kapcsán például beadványt írhat egy szakmérnök, egy édesanya, vagy maga a beruházás tervezője.
A kiválasztott képviselőknek az egyes témákkal kapcsolatban minél szélesebb körben kell tájékozódniuk, hogy meg tudják szavazni azt: kétségtelenül és vitathatatlanul szükséges-e az ország jelenje, és jövője szempontjából a tervezett intézkedés, vagy nem.
Mivel sok munkával, egyeztetéssel járt bármilyen jogszabály megváltoztatása, kevés volt a változás. Az országban kiszámítható volt az élet, és a jövő, nem rángatták pillanatnyi érdekek tömegei a törvényhozást, mint a régi időkben.
Ez a tortúrának is beillő négy év Laurának a legrosszabbkor jött, hiszen pár hónapja a drégelyi vár romjainál tett kiránduláson Laci, a szerelme felségül kérte őt, és éppen az esküvőn és a közös életük megszervezésén dolgoztak. A munkahelyén is feljebb lépett éppen most, vezető tervező lett a környezet barát anyagok felhasználása a konyhában projektben…
„Csak lassan!” „ Csak lassan!” – ismételgette magában a lány, és közben azt kívánta bárcsak valahol máshol lehetne. Ha repülőre szállt volna, biztosan nem kapta volna meg a képviselői behívóját.
A szeme könnyben úszott, de ugyanakkor acélos eltökéltséget is érzett, hogy a kiválasztáson rossz válaszokat adjon a feltett kérdésekre, amelyek alapján alkalmatlannak találják őt a képviselőségre.
„Ilyet még a haragosommal sem tennék, hogy kirángassam őt az életéből a közjót szolgálni négy évig” – szorult ökölbe a keze.
Az anyagiak végett nem aggódott, mert tudta, hogy ha mégis kiválasztják képviselőnek, annak ellenére, hogy teljes ellátást kap, a fizetését is folyósítják, mintha dolgozna. Nincsen képviselői illetmény, amit ők maguknak szavaznának meg, azt a díjazást kapják, amit akkor kapnának, ha nem lennének képviselők. Ha a ciklusuk lejár, törvény kötelezi a munkáltatót, hogy visszavegyék őket a munkahelyükre.
Kiment a kényelmes, jól felszerelt konyhájába, készített egy teát, bevitte a nappaliba, papírt, és írószert tett az asztalra, hogy tervet készítsen arra, hogyan ússza meg ebben a ciklusban a parlamenti képviselőséget.
Már éppen majdnem belekortyolt a teába, amikor éles zene szólat meg közvetlenül a füle mellett.
Nyögdécselve megfordult a kigödrösödött matracon a nyikorgó ágyában, hogy kikapcsolja a régi rádiós ébresztőórát. Aztán mégsem nyomta le a gombot, hallgatta a beállított rádióállomást, ami éppen üdvözölte hallgatóit, közölte, hogy ma 2034. április 15. Anasztázia és Tass névnapja van, és befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselőválasztáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. Az évtizedek óta kormányzó NMP /Nemzeti Mocsár Párt/ újra kétharmados többséggel rendelkezik majd az új országgyűlésben.
Laura felült az ágyban, végignézett a kopott, silány bútorokkal berendezett szobáján, a sötét és nyomorúságos lukon, aminek alig tudta kifizetni a bérleti díját. Az elszürkült, kopár falak, amikből nehéz, dohos szag áradt, visszabámultak rá. A csupasz ablakon benézett a szürke reggel.
Kimászott az ágyából, a jéghideg padlón fél lábon ugrálva kereste az ágy alá becsúszott kínai műanyagpapucsát. Kiszaladt a parányi teakonyhába, ahol gyors arcmosást végezett, majd a foszladozó huzatú kanapén megkereste az előző este ledobált ruháit. Elfintorodott a szaguktól, miközben öltözött. Sietnie kellett, nehogy levonjanak az elkésése miatt a nyomorúságos bérből, amit kötelező közmunkára kirendeltként kapott, egy állami gigaberuházáson dolgozva.
Már csukta befelé a távollétében számtalanszor feltört, ócska furnérajtót, amikor eszébe jutott az, amit ébredése előtt álmodott.
Kár, hogy olyan hamar véget ért az az álom. Laura szerette volna, ha még egy kicsit tovább tart, és egészen biztos volt benne, hogy végül jobb belátásra tért volna, és elvállalja a parlamenti képviselőséget, ha kiválasztják őt a behívottak közül.