Valló világ

Mindig váratlanul jön a felismerés: az emberiség annyira romlott, hogy végleg el kell pusztítani. Aztán persze megkímélnek valakit, aki az egészet újra kezdi.

Ez alkalommal némi vita támadt odafönn. Jól van, pusztítsuk el, de hogyan? Egyesek a vízözön mellett kardoskodtak, mert ez már többször is bevált. Mások azt mondták, égessük el, és hasznosítsuk a hőenergiát; ámde emberhússal fűteni nem etikus, nem is beszélve a szörnyű szagról. OK, mondta a nagyfőnök, mit szólnátok egy alulról jövő kezdeményezéshez? Ez a kezdeményezés legalulról jött, bár az a szomorú igazság, hogy mindig van lejjebb. És el kell ismerni, hogy az ötlet nem egészen eredeti. Csak röviden, mert megy az idő, és az emberek minden másodpercben egyre bűnösebbek.

Az indítványozó nagyon szerényen foglalta össze a javaslatát. Lényegében arról van szó, hogy az emberek szeretnek játszani. Szedjünk össze mondjuk tizenhat csapást, majd minden héten kiválasztják, hogy melyikkel tudnak a legjobban együtt élni. A kiválasztott is azt hívja ki párbajozni, akit a legjobban szeret. Aki utolsónak marad, az nyeri meg a játékot, és jutalmul gyökerestül kiirthatja az emberiséget. Sőt, kezdheti a sok gyökérrel, ha úgy tetszik neki. Nevezzük el ezt a játékot, mondjuk, Valló világnak, mert a szereplőknek minden héten újra be kell vallaniuk, hogy mit szeretnek. Jelöljék meg őket zöld és lila kendőkkel, hogy viccesebb legyen. Lesz majd nagy nevetés, amikor kiderül, hogy azt győzött, akit mindenki a legjobban utál.

Életemben nem hallottam ekkora marhaságot, mondta a nagyfőnök, de nem bánom, próbáljuk meg.

És volna még egy javaslatom, tette hozzá az indítványozó, nehogy már az emberek ingyen szavazzanak. Mit szólnátok az emelt díjas sms-hez?

Szuper.

Az izgalom már a castingon elkezdődött, mert milyen már, ha azt választják, aki a legalkalmasabb? Tizenhat résztvevő vonult be a villába: ők kapták a legkevesebb szavazatot. Mindjárt az első napon két klikkre oszlottak, az egyik tábor a katasztró-, a másik az uborkafa alatt gyülekezett.

Jól érezték magukat, ettek-ittak, kóstolgatták egymást, az emberek pedig nem egészen értették a játék lényegét, de megpróbálták eldönteni, hogy melyiket utálják jobban. Ezért Cunami kapta meg először a zöld kendőt, aki Bozóttűzzel mérkőzött meg. Általános csodálkozásra, Cunami esett ki, bár ezt egyáltalán nem bánta, mert minden újság a címlapon hozta a képét, és a friss népszerűség szépen kamatozott.

A következő héten mindenki azon agyalt, hogy ki a leggyengébb, és ki is választották Sújtóléget, mondván, manapság egyre kevesebb a bánya, és a vidéki versenyező nem maradhat sokáig felszínen. Sújtólég Szárazsággal párbajozott, és kint is maradt. Erre Vörösiszap bejelentette, hogy merő szimpátiából ő sem folytatja a játékot. A vonzó külsejű, vörös katasztrófa elárult néhány pikáns részletet a múltjából. Kiderült, hogy éjjel-nappal, bárkivel, akinek valami köze volt a bauxithoz, de csupán azért, mert szüksége volt a pénzre. Ezt mindenki megértette, és az emberek vadul sms-eztek, hogy küldjék vissza Vörösiszapot; sajnos ez a lehetőség nem volt benne a villaszabályzatban, és Vörösiszap eltűnt a képernyőről.

Néhány eseménytelen nap után Kaputt Atomreaktor addig provokálta szegény Villámcsapást, hogy a versenyző elvesztette a megszokott hidegvérét, és hozzávágott három görögdinnyét Kaputt Atomreaktorhoz. Ettől kezdve Kaputt még jobban szivárgott, napjában háromszor is, de ezt nem vette a kamera. Villámcsapást kizárták, ami igazán nagy csapásnak bizonyult, mert beküldték helyette Tordast. Tordas mindenkit kikészített. Gyilkos Tornádó és csini Földcsuszamlás holtsápadtan rémüldöztek, amikor megtudták, hogy mik a valódi belső értékek.

Hogy se a természeti csapások, se az emberek ne unatkozzanak, kitaláltak egy csomó izgalmas játékot, például majomnak öltöztették a játékosokat, és akinek a legpirosabb volt a feneke, az kapott egy banánt. Rendeztek egy műveltségi vetélkedőt is, ahol nagyon bonyolult kérdések hangzottak el. Tordas húzta a legnehezebbet: Hol volt a mohácsi vész? Ausztráliában, rebegte a salsa-művésznő, de aztán mégsem ezért esett ki a játékból, hanem mert Tornádó elfújta egy párbajon.

Az emberek halálosan élvezték a cuki játékokat, és a szervezők már-már attól féltek, hogy elpusztulnak az unalomtól, mielőtt sor kerülne a végleges kiirtásra. No de melyik volt a legcukibb játék? Talán az, amikor a szereplőket két csoportra osztották, mondjuk urakra és szolgákra, vagy képviselőkre és adófizetőkre; ezeknek minden kívánságuk teljesül, azok csak üres köménymaglevest kapnak, és a jéghideg udvaron kell éjszakázniuk. Volt is móka és kacagás, amikor Árvíz ráparancsolt Tűzvészre, hogy masszírozza meg a fáradt lábait. Az emberek újfent megtanulhatták, a hatalomnak egészen kis töredéke is elég ahhoz, hogy a legrosszabbat hozza ki az amúgy semleges természeti csapásokból. Persze nem tanulták meg, és a szerepcsere után boldogan törlesztettek.

Van az emberek között egy különösen mocskos állatfajta; az ebbe a kategóriába tartozó egyedek abból élnek. hogy sötét hazugságokat terjesztenek mindenki másról. A jónép lelkesen olvassa a botránykrónikát, és el is hiszi. A mocskos oknyomozók minden nap előrukkoltak egy új szenzációval. Fényképekkel, sőt videókkal illusztrálták, hogyan hányt Tűzhányó a sikeres parti után, vagy Földcsuszamlás hogyan vesztette el a lába alól a talajt, amikor részegen menekült a paparázók elől.

A játék akkor vált igazán izgalmassá, amikor már csak hatan maradtak, részben azok, akiket a nézők a legkevésbé szerettek, részben azok, akikről mindenki megfeledkezett, és fennállt a veszély, hogy surranópályán kerülnek be a finisbe. Élet-halál harcot vívtak olyan veszélyes fegyverekkel, mint a hulladékok, amikből báli ruhát kellett varázsolni, vagy a játékpuska, ami folyton elsült, ha kellett, ha nem. Végül mégsem az kapta a legsúlyosabb büntetést, akinek a legtöbbször sült el a puskája, hanem Globális Felmelegedés, akiről az egész bolygó megtudhatta, hogy milyen sunyi. Megsúgták neki nagy titokban, hogy húzzon haza, különben ez lesz vagy az lesz. Sunyi Globális előadta a hattyú halálát, amiből mindjárt kiderült, hogy milyen rossz színész.

Most már csak öten maradtak, köztük a legnagyobb favorit, Földönkívüliek támadása. Földönkívülit odabent mindenki utálta, ami valahol érthető is, mert kilógott a természeti csapások közül, időnként majdnem embernek látszott. Az emberek viszont imádták, mert úgy viselkedett, mint ők: leszopta magát a sárga földig, szerette a hónaljkutyáit, zsarolta a nőket, és eszméletlenül nagy baromságokat mondott. Tornádóval szövetkezett, de csak azért, hogy megtakarítsa az űrhajója üzemanyagát. Árvíz két dolgot gyűlölt Tornádóban: a dzsungelhéten elitta előle a pálinkát, ez volt az egyik. A másikon nem lehetett segíteni alkati különbségből fakadt. Tornádó szélsebesen száguldott, mindenkit kitakarított a villából; Árvíz az éjszaka leple alatt, síri csendben mosta el a partokat, és egyszerre egész vármegyéket aknázott alá. Földrengés egyre többet mutatott magából, feketén tátongó, fenekes mélységeket, Földcsuszamlás pedig ide-oda csuszamlott köztük, és mindig arrafelé fordult, ahol sütött a nap.

A nagyfőnök elégedetten számolta a nyereséget, és ezen a ponton, általános megrökönyödésre, lefújta a projektet. Bejelentette, hogy meggondolta magát, ez a TV-műsor éppen elég büntetés a bűnös emberiségnek. Vagy ha mégsem, akkor megrendezi Földönkívüli és Kaputt Atomreaktor lakodalmát a Lófásy mulatóban. Lesz habzsi-dőzsi, és az összes félisten szanaszét görög.