Változás

Készakarva, csapta be az ajtót maga mögött. Ez teljesen szokatlan tett volt tőle. A mappát amely a kezében volt, úgy vágta oda, hogy az hatalmasat puffant az íróasztalon. A kiszabadult papírok felszabadultan röpködtek hullámzóan a levegőben, és mintha megkönnyebbülten landoltak volna a padlószőnyeg puha ölében. Az irodában megfagyott a levegő. Volt aki megkövült a helyzet adta pillanattól, ketten összenéztek, egy munkatárs felállt, és elhagyta a helyiséget sietve, zavartan, szinte kisurrant, mint egy betévedt tollpihe.

Hetek óta ránehezedett érezhetően minden munkatársra egy nyomás, a folyosón pusmogások tárultak a szeme elé.
Valami nagyon megváltozott, ezt érezte napról-napra, és egyre jobban erősödött benne. Százszor átfutott a fejében, ezen változtatni kell. Ő az, aki felelősséggel tartozik azért, hogy a munkamorál, a lehető legjobb legyen. A legkevesebb surlódás szemcséit simává kell csiszolnia, és nem szabad megengednie, hogy elharapózzon, és eltünjön az egymás iránti minimum, az emberi tisztelet. Hogyan is kezdjen hozzá?

Amikor előlopakodik, és felszinre kerül a mindennapi nyomás által kiszabadult stressz, az menthetetlenül rombol. Elég egy szikra, és lobban, majd tarolva száguld nem kímélve egymást attól, mennyire égetik meg a másikat a szavak, és a felszínről mennyire képes mind jobban beleégni a húsba, a csontokig hatolva akár.
Az ablakhoz lépett, kitekintett, szemei végigpáztázták a szemközti parkban széltépte fák hajladozó lombjait, majd egy határozott mozdulattól vezérelve, megfordult és, a következőt mondta.
– Javítani, csak úgy tudunk, ha a javítást, saját magunkon kezdjük el.

Felszedegette a papírlapokat a szőnyegről, visszahelyezte a mappába. Miközben az ajtó felé lépdelt, már tudta, hogy a változás kezdetét vette. Saját magát is beleértve, hiszen azt akarja, hogy így folytatódjon tovább.
Becsukta maga mögött az ajtót lassan, csendesen, és az asszisztens felé küldött cinkos mosollyal a szája szegletén, távozott.