Ha megszeretünk valakit előbb-utóbb biztosan fájdalommal fog járni. Legtöbbször nem a másik rossz akarta miatt, de még nem is véletlenül kimondott szavak miatt. Annál inkább valami olyanért, ami elkerülhetetlen… A búcsú.
A búcsú pillanatában minden másodperc olyan értékessé válik, próbáljuk magunkba zárni a hangokat… az illatokat… a keze érintését… hogy legyen valamink, hogyha már nem lesz velünk, hogy legyen mit felidézni miközben számoljuk vissza az órákat és napokat a következő találkozásig, ahol aztán újra megtölthetjük szívünket minden mozdulatával.
De van a búcsúnak egy másik fajtája is. Mikor már nincs következő. Mikor már a másik nem ad az érintéséből, nem jön elég közel, hogy érezzük az illatát, és nem mond semmi olyat, amire érdemes lenne visszaemlékezni…
Tudom, hogy egyszer eljön majd a búcsú ideje, de nem akarlak többé távol tartani magamtól azért, hogy elkerüljem az azzal járó fájdalmat. Van, amiért megéri a fájdalom.
5 hozzászólás
Személyesnek érzem ezt az írást…
A búcsú az élet renndje, de nem mindig tudjuk elfogadni…
Valóban megéri.
Kedves SaSára!
Amit leírtál teljesen átérzem, én se szeretek búcsúzni, mert kifacsarodik tőle a szívem. Abba meg bele se merek gondolni, hogy egyszer végleg el kell búcsúznom azoktól, akiket szeretek.
Nem mindig tudok bele törődni, hogy búcsúzni sajnos muszáj.
Üdv.: Szalai Mihály Emil
Kedves Szalai Mihály Emil!
Senki se szeret búcsúzni. A búcsúnál már csak az utána maradó üresség a rosszabb. Kár is belegondolni, amíg megvan valami, addig kell neki örülni, és odafigyelni rá.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Kedves Sasára!
Szerelmi ügyekben nem igazán vagyok jártas. Elgondolkodtató amit írtál. Lehet igazad van.
Üdv: Ági
Tudod Sasára a hölgyek e téren két csoportra oszthatók. Az egyik mély sóhajtások közepette – kényelmesen eldőlvén az ágyikójában – olvasgat egy romantikus könyvet. A másikkal meg mindez megtörténik.