Vendégek a kertben

Sűrű pelyhekben hullt a hó, szinte percek alatt fehérbe vonta a várost. Aki csak tehette, fedél alá húzódott a tomboló szél elől. Valahol egy ajtó csapódott be óriási robajjal, varjak repültek riadtan károgva a szürke égbolton. Idősebb nénike sietett szorosan a fal mellett, az esti áhítatról igyekezett haza. Hamarosan vidám zsivaj töltötte be a kertvárosi utcácskát, gyermekek hógolyóztak a korai alkonyatban, miután túlestek a mindennapi házi feladataikon. Önfeledt kacajuk messze szállt. Néhány apuka is kimerészkedett, a zord idővel mit sem törődve húzták szánkójukon gyermekeiket a közeli domb felé.

Termetes hógolyó landolt Alex kabátján. A fiú lehajolt, hogy újabb adagot gyúrjon, amikor egy apró tetemet pillantott meg a juharfa tövében. Feketerigó feküdt ott, dermedt testét már félig beborította a hó. Alex szánakozva nézte a kicsi madarat. Sajnálta, amiért ilyen magányosan, mindenkitől elhagyatottan kellett bevégeznie. Már a fejére hulló hógolyózápor sem érdekelte, egyre csak a rigó tragédiáján töprengett.
– Mi van, Alex? Már nem játszol? – kérdezte egy alacsony, kövérkés fiú. A hidegtől és a vad játéktól arca teljesen kipirult.
– Most nem – felelte Alex.
A többiek kíváncsian gyűltek köré, tudni szerették volna, mi az, amit Alex még a játéknál is fontosabbnak tart. Mikor meglátták a rigót, gúnyos kacajban törtek ki. Érthetetlen volt számukra, hogy Alex miért bámulja a tetemet. Nemsokára ott is hagyták, egyre távolabb kerültek a gondolataiba merült fiútól.
– Szegény rigó! – szólalt meg egy hang Alex háta mögül. Alex örömmel vette észre, hogy legjobb barátja, Soma, most sem hagyta cserben.
– Tudod, arra gondoltam, hogy jó lenne eltemetni – jegyezte meg Alex.
Soma megértőn bólintott:
– Igen, tényleg jó lenne, de most túl fagyos a föld.
Alex papírzacskót vett elő a zsebéből, beletette a parányi testet, majd Somához fordult:
– Úgy sajnálom szegény madarakat, milyen sokan elpusztulnak ilyenkor. Annyira szeretnék tenni valamit értük.
Egy darabig némán ballagtak, élet és halál dolgain töprengve.
– A szomszédunk cinkegolyókat akasztott a fákra a kertjében – mondta Soma. – És képzeld, jönnek is a madarak, nemcsak cinegék, hanem verebek és vörösbegyek is.
Alex diadalmasan a homlokára csapott:
– Hát ez az, madáretetőt fogunk készíteni. Segítesz, Soma?
Soma természetesen a legteljesebb támogatásáról biztosította barátját.

Gyorsan munkához is láttak. Alex szobája átalakult műhellyé. A fáskamrában talált deszkalapokból készült a házikó. Egyik oldalán jókora nyílást hagytak, hogy a nagyobb madarak is beférjenek. A tetejét pirosra festették, a hátsó falára pedig ablakot rajzoltak, mert igazi ház benyomását szerették volna kelteni. A nagy kalapálás, fúrás-faragás zajára Alex anyja nézett be hozzájuk. A fiú megrettent egy kicsit, mert eléggé nagy felfordulás uralkodott a szobában, a nemrégen vásárolt, drága szőnyeget pedig forgács borította. Aztán arra gondolt, a nemes cél talán elfeledteti az anyai haragot. És valóban, az állatszerető asszonyban igazi szövetségesre talált. Anyja saját maga ment a bevásárlóközpontban lévő állatkereskedésbe, hogy magokat vásároljon. Utána együtt készítették el a madárkalácsot, marfaggyúval keverték össze a különböző magokat, és golyóvá gyúrták. Késő éjszakába nyúlóan beszéltek terveikről. Másnap, szombat lévén, szerencsére nem kellett iskolába menniük, így Soma a napkeltével együtt érkezett hozzájuk, mert ő is részese akart lenni az eleségek kihelyezésének. A hó már nem esett, szikrázó napsütés fogadta őket. Az etetőt a cseresznyefa egyik kinyúló ágára tették, jó magasra, nehogy Cilu cica elérje. A többi fára madárgolyó került. A cinegéknek szalonnaszelettel is kedveskedtek, mert tudták, hogy nagyon szeretik. A földre pedig napraforgómagot szórtak a nagyobb madaraknak. A mű készen állt, már csak éhes szájakra várt. A két fiú izgatottan húzódott vissza a konyhába, ablakából ugyanis pompás kilátás nyílt a kertre. De hiába várakoztak, egyetlen látogató sem érkezett hozzájuk. Már-már feladták volna, Alex fel is ajánlotta, hogy inkább játsszanak az új videojátékával, amikor egy széncinege kíváncsian körbejárta az egyik golyót. Hamarosan rá is szállt, és mohón csipegetni kezdte a finom magokat. Pár perc múlva a társai is megérkeztek.

Kertjük egész télen át a madarak igazi menedékévé vált. Széncinegéket, kékcinegéket, házi- és mezei verebeket, vörösbegyeket, rigókat mentettek meg az éhhaláltól. Az eleség rendkívül gyorsan fogyott, szinte hetente kellett utánpótlásról gondoskodniuk. A madárkák boldog csiripeléssel hálálták meg a gondoskodó szeretetet. Soma rendszeres vendég lett Alexék házában, együtt figyelték a konyhaablakból a vidáman lakmározó társaságot.