Vendégjárás Torontálban

Világéletében figurás ember volt a Józsi, az is maradt, sose szólították Józsefnek vagy Józsi bának; Józsi maradt hatvan éves korára is. Amolyan mindenki Józsija, ha valahol baj volt, bármilyen segítség kellett, ejnye, te gyerek, szaladj már el a Józsiért, de itt legyen az egyik lábad! Ő meg jött is, ha késő este volt, ha kora reggel. Fúrt-faragott vagy szerelt, vigasztalt és segített, el sem várta a köszönetet. Hanem a jó szavak sose maradtak el, egy-két pohár jóféle pálinka sem, mert Józsi nagy barátja volt ugyan az erénynek, de a pálinkának még nagyobb.

Az erénnyel inkább csak fiatal korában barátkozott, ártatlan képű fruskák formájában, akikről az első szénaboglyában kiderült, hogy nem is olyan ártatlanok. De a pálinkában nem lehet csalódni, mert a Mojzsi nem vizez – egy párszor megverték a falusi legények, máskor megmártották a kút vizében, azóta megtanulta, hogy a vizet csak mosdásra kell használni. Vagy arra sem, mert a piszok a természet rendjétől való; sosem hasznos, ha az ember a természetével ellenkezik.

Mojzsi tehát mocskos volt, mint a coca vagy az ártány, de a pálinkát nem merte többé megkeresztelni; igaz, hogy nem keresztelték a tíz gyerekét se, mivelhogy más valláson voltak. Mindig egy másikon, mint amelyiknek a templomában éppen körülvitték a perselyt.

Persze ez csak afféle metafora, mert Mojzsi életében mindössze egyszer látott templomot belülről, amikor az a nagy vihar volt, és csapkodott a tüzes ménkű. Akkor se látott semmit, mert a szegény unitáriusok nagy nehezen összeköhögték a pénzt, és javában folyt a renoválás.

Nem látott semmit a Józsi nagyobbik lánya, a Katka sem, de azért minden áldott nap ott ült a templomban, a Mária-szobor előtt. Akkor vesztette el a szeme világát, amikor a nagy vihar volt – ez volt a falu időszámítása, vihar előtt, vihar után. Nagy dolog volt az, minden második ház tetejét elvitte a szél. Azóta visszarakták a cserepet, palát, szalmát, kinek mire futotta a tehetségéből, de a Katka szeme világa nem tért vissza, vakon maradt a lélek ablaka. Nagy szomorúság ez, különösen mert sehogy sem sikerült túladni a lányon; éppen harminc éves volt, amikor ez a szerencsétlenség érte. Most aztán végleg ott maradt a szülei nyakán. Ugyan ki venne el egy vénlányt, aki nemcsak vak, de rátartin erényes? Katka körül nem volt semmi hancúr, de még jókedv vagy mosolygás se. Szűzi erényeihez nem férhetett kétség, de ki tudja, miért, a legények inkább a kétesebbek körül forgolódtak; feleségnek is azt választották, akihez már nem illett a fehér menyasszonyi ruha. Mert az erény nagy tehertétel, főleg odahaza, a szűkös hitvesi ágyon.

Józsi elvitte a lányt a városi doktorokhoz, akik előbb csak hümmögtek, aztán operáltak, hanem az a nagy vihar örökre bezárta a Katka két szemét. No, ha a külső fényesség meg is tagadtatott, nem volt hiány ama belsőben, aminek sose jönnek a nyitjára az olyan elvetemült bűnösök, mint teszem azt a Mojzsi, aki mindig más valláson volt, mint a kérdezője; Józsiról nem is beszélve, aki testestől-lelkestől az ördögé volt, mivelhogy a pálinkát kultiválta. De talán mégse viszi el az a bakkecske-formájú, hiszen a Katka szüntelen imádkozik érte: Szűzanyám, segíjjed meg az apámat! Katka persze nemcsak az apjáért imádkozik, hanem az egész faluért, meg ánblok mindenkiért, így aztán nagyon sok dolga van. Koratek Pityu azt terjesztette, hogy már három olvasó elkopott az ujjai között, de ez csak merő rosszindulat. Pityu vagy tíz évvel ezelőtt udvarolni próbált a nem szép, de híresen erényes szűznek, és a családi legenda szerint durván eltanácsoltattatott. Ki tudja, mi az igaz a tattatásból vagy akár a tettetésből, mert azóta a Pityu fennen hirdette, hogy a Katkát bottal se piszkálná meg – és a nagyobb nyomaték kedvéért összeállt egy városi lotyóval, aki nagy szakértője volt annak, ami közönségesen az ördögné mestersége. Mi több, mindenkinek elmondta, mennyit nyert ezzel a választással, meg aztán szűzlányokkal sokat kell vesződni, mire megtanulják a leckét.

Volt itt néhány ellentétes tapasztalat, de a kocsmai közvélemény általában egyetértett azzal, hogy a szentfazék nem való feleségnek. Az ilyen még a Jóistennek is sok, vagy különben nem büntette volna örökös vaksággal.

A nagyobb büntetés persze Józsit érte, aki hitt is, nem is a pokolban, de nem hallgatta szívesen a pálinka ócsárlását. El is húzott hazulról, amikor a Katka otthon ájtatoskodott, amivel csak még jobb ember hírébe került, mert még többet tudott segíteni. Komoly teológiai probléma volt ez a pálesz kontra jóság, de Katkán kívül nem aggasztott senkit, Mojzsi pedig már tudta a választ.

Mindenki szívesen belenyugodott volna abba, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogy alakulnak, Katkát elviszik az angyalok, Józsit az ördögök, az ilyen Mojzsi-féléken meg annyi darabra vágják, ahány a vallás – ebben az esetben katolikus, görög-katolikus, református és unitárius. Legalább négyféle menny vagy pokol közt válogathat a Mojzsi! A dolgok azonban nem szeretnek úgy maradni, ahogy vannak, ezért egy szép estén beállított a Józsiékhoz egy látogató.

Hát, nem biztos, hogy olyan szép volt az este, mert az anyjuk csak amolyan nyögvenyelős gombócot tálalt vacsorára, a kutya oktalanul vonított, a nagyobbik fiú pénzt kért, de elengedték üres kézzel. És nem is a másik fiú látogatott el a szomszéd tanyáról, aki egyébként szintén csak akkor jött, amikor kölcsön kért soha-meg-nem-adomra. Egyenest az égből érkezett a látogató, kék palástban, és a feje körül csillagokkal. Sajnos, csak a Katka látta, ő is csak azért, mert a mindenféle külső látványosságok nem vonták el a figyelmét.

Meg aztán este tizenegy is elmúlt már, és ilyenkor alszik a nappal dolgos ember.

Katka nem aludt, és mindjárt megismerte a magas látogatót. Nem is csodálkozott, az a természetes, hogy Szűz Mária rendszeresen fölkeresi a szüzeket.

Teheti, nincsenek olyan sokan.

Miről beszélgettek, miről nem, szüzek egymás között, az sohasem derült ki, mert Mária ezt parancsolta: Mindenkinek megmondhadd, hogy itt vótam, de többrül egy szót se, mert az nagy titok. – Titok is maradt, mint az is, hogy a román trikolor színeiben pompázó Rom csokoládét miért kezdték el az amerikai zászlóba csomagolni. Katka mindjárt aznap éjjel föl akarta lármázni a falut, de Józsi valahogy lebeszélte róla; így csak másnap tudták meg a jó hírt az emberek: az éjjel a Hámoséknál járt a Szűzanya, megjelentette magát a Katkának. Megígérte, hogy máskor is eljön.

Hát aztán, mondták az emberek, és odébb álltak.

Még csak e’ hiányzott, jegyezte meg a Koratek Pityu, boldog vadházasságban a feslett nőszeméllyel.

Mojzsi ezen a napon éppen a református vallást gyakorolta, de akadt egy-két ráérő vénasszony, akik amúgy is meglágyult fejébe a dolog könnyen beütötte a szöget. Édes Ileanám, én ezt már akkor gondoltam, amikor a nagy vihar volt. Mindjárt tudtam, hogy ez valamit jelent. Mert a vihar nem azért jön, hogy leverje a háztetőket, kicsavarja a fákat, villámokkal tömje ki a disznóólat! – Ileanának eszébe jutott a saját disznóólja, amely akkoriban ugyancsak kitömettetett az égi villámokkal, és szaporán bólogatott. Már hogyne jelentene! Négy kocám, tizenkét malacom bánta azokat a villámlásokat. – Ne beszélj mán úgy, mint a pogányok! Égi jel az, ha egy vak lány színről-színre látja Miasszonyunkat. – Póli néni jobban megfontolta a kérdést, de továbbra is gyanakodott: Legközelebb majd azt mondja, gyümölcs termett a kiszáradt körtefáján. – Az ég azonban úgy döntött, hogy ismét közbelép, kizárólag a Póli néni lelki üdvössége érdekében, és ha nem is gyümölcs, de virág termett novemberben, igaz, hogy nem a körtefán, hanem az almafán, de ilyen apróságok miatt csak a hitetlen pogányok reklamálnak. Nem elég nagy csoda, hogy a Hámosék kertjében novemberben virágzik az almafa? Mindenki láthassa, odadughassa az ujját, mint az Üdvözítő oldalába a hitetlen Tamás! Meglássátok, nagy dolgok vannak itt készülőben, sugdolóztak a vénasszonyok, és kikövetelték, hogy éjszakára is nyitva legyen a templom, merthogy a rózsafüzérnek nem szabad megállnia.

Az első nagy lelkesedés után már nem sokat szólt a Katka, inkább szerényen viselkedett, és várta a második látogatást. Mindenki tudja, hogy az égben ugyanazok a szokások vannak, mint a földön. Tegyük fel, azt mondja a Florica ángya, vasárnap délután átnéznék hozzátok. Florica már veszi is a Pufuletet vagy az Eugénia kekszet, mert tudja, hogy az ángyának az a kedvence. Aztán vasárnap délután megszólal a csengő, és tényleg jön az ángy az egész pereputtyal, mert az is van neki: egy óvodára való taknyos kölyök. Némelyiket csak úgy kölcsön kéri, hadd irigyeljék, vagy hadd sajnálják még jobban. Ugyanígy van ez ott fönn a mennyben: a Szűzanya megígéri, hogy lejön ehhez vagy ahhoz, aztán pontosan jön, akár a vekkert is hozzá lehet igazítani. Nem úgy, mint ez a, majd kimondtam a nevét! Minden tiszteletem, de másfél óránál alább nem adja a késedelmet.

Multilevel volt ezúttal, ugyan nem a marketing, bár újabban az is begyűrűzik a falvakba, mint annak idején a pestisjárvány. A tárgyalások folytak több szinten. Az egyik szint a hivatalból illetékes klérus, jelen esetben Remigius atya, aki a látomást kötelességtudóan jelentette a püspökének, és mellékelt hozzá egy lepréselt almavirágot. Egyébként csak önmagával és a harangozóval tudta megvitatni a történteket, mert a ministráns kisfiúkban nem lehet megbízni: mindenkinek elmondják, hogy mi folyik a sekrestyében. Vénasszonyi szinten kevésbé voltak kockázatosak a tárgyalások, viszont szép lassan kiterjedtek egyéb korosztályokra is. Többen megnézték a virágzó almafát. Nem csalás, nem ámítás, méter lesz a számítás, ez bizony virágzik. Ez vagy azt jelenti, vagy nem. De ha mégsem úgy van, akkor miért igen? Miasszonyunk sűrűn jár a földre, még háza is van neki Loretóban. Nagy tisztesség a falunak, ha ide is eljön, leül az Eugeniát vagy Silvanát majszolgató, trécselő asszonyok közé, és a világ folyásáról értekezik.

A férfiak egyelőre megmaradtak a maguk harmadik szintjén, egymás között, mert olyat még senkise hallott, hogy a kocsmába is bevetődtek volna az égiek. Ez itt nem az ő revírjük. Viszont az ördög se nagyon mutatkozik, mert a Mojzsi pálinkája megkereszteletlenül is elég gyenge. Ez azért kell, hogy jobban itassa magát. Jó pálinkából elég egy huzat, és a delikvens máris kifekszik. Ezt meg akár egész éjjel vedelheti, és értelemszerűen többet is fizet.

A férfiakat nem az érdekelte, hogy mit virágoztat, hanem az, hogy mit mondott. Józsi itt egy kissé elakadt a közlékenységben, mert csak azt ismételhette, amit a Katka magától elmondott: ő meg nem szívesen szállt le a magas paripáról, hogy egy olyan bűnös lélekkel társalogjon, mint az apja. Mit mondott, mit mondott vóna? Csak azt, hogy nagy csapások jőnek, ha az emberek meg nem térnek. Elrendelte a közös imádkozást, akinek füle van a hallásra, az vegye bé. – Mégis, mit kellene imádkozni? – érdeklődött Józsi. – Miasszonyunk, világ fényessége, könyörülj nekünk, irgalmazz rajtunk, felelte Katka, kissé zavarosan, de annál nagyobb áhítattal. Különben nagy csapások jőnek! – Mifélék? – Fődrengés, tűzvész, árvíz, sorolta nagy élvezettel Katka, mert nincs is annál szebb, amikor elpusztul az egész bűnös világ. – Az lesz, mint a nagy viharban? – Még annál is nagyobb vihar lesz! A Szűzanya azt üzeni, kő kövön nem marad, ha az emberek meg nem térülnek.

Józsi térült-fordult, elintézte a falu ügyes-bajos dolgait, hogy legalább mindent rendben találjanak a pusztulás angyalai. Nekik is jobban esik az elárasztás vagy a gyújtogatás, ha szép rend van.

Mojzsi műintézménye tele volt, mint mindig. Az emberek nyomott hangulatban üldögéltek az X-lábú asztalok mellett. Ezek külön a Mojzsi feleségének a kedvéért készültek, a majszter róla vette a mintát. A püspök látogatása óta semmi sem volt olyan a faluban, mint azelőtt. Először is, nagy békülések és nagy összeveszések estek. A pópa magához ölelte a papot, és nem kérte rajta számon a ministráns fiúkat. Elég nagyok már, a legkisebb is elmúlt hatéves, vigyázzanak magukra, ha akarnak. Viszont a görög-katolikus hívek beverték a református lelkész fejét, aki azt merte állítani, hogy az igaz hit nem a csodák végett, hanem azok ellenére van. Egyesek úgy vélték, jó lesz a kockakő is, hogy megvédelmezzék a novemberben virágzó almafa becsületét.

A Katkáét nem kellett, az már régen bebetonoztattatott. Hasonlóan beszélt Ézsaiás próféta is, amikor a nép bűnei, és különösen a nők hiúsága felől ítélt: Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti. Szela.

A kocsmai vendégkört azonban nem a fejtetők megkopaszodása aggasztotta, és az ítélet második felét egyes parázna személyek esetében kifejezetten kívánatosnak vélték. Hanem az a sok idegen, aki újabban a faluban téblábol! És ha közönséges turisták lennének, akiknek ki lehet adni az utcai szobát, persze feketébe’, mert odahaza jobb helyen vannak az adólejek. Hiába mondják azt adónak, nem adja azt senki, úgy préselik ki a szegény emberből, a zsírja helyett. Bár inkább a zsírját préselgetnék; ugyan manapság az sem látszik gyarapodni. De ezek az emberek nem turisták, akik szuvenírt vásárolnak, fényképeznek egy keveset, aztán békével eltakarodnak. Nem is autóval érkeznek, hogy ki lehetne nevezni a libalegelőt parkolónak, és be lehetne hajtani rajtuk a fejpénzt. Bizony, gyalogszerrel jönnek, jó, hogy nem meztélláb, és azt mondják magukról, hogy zarándokok. De már csak megfordult a világ, mert nem a Katka akarja látni őket, hanem ők a Katkát.

Sült bolondok ezek, mondják az ördögnek szántak, a megátalkodott kocsmázók, de csak olyankor, amikor nem hallja a Pityu. Mert a Pityu sem a régi, amióta az élete párja megszökött egy hamis zarándokkal. Biztosan így gondolkodott: egy zaránd, az is jobb a semminél. Még jobb a sok zarándok. Összeteszik, amijük van, és így együttesen – no persze, a kezeiket teszik össze az imára, vagy mi mást lehetne várni egy zarándtól?

Elég az hozzá, hogy a Pityu megtéríttődtetett, és újabban ott térdel a Katka lábai előtt. Ez így illik, mert Katka megkapta a felhatalmazást. Ezt ő maga mondja, tehát igaz. Gyógyít, jövendöl, ördögöt űz, mikor mire van szükség. Pityu csak a belépti díjakat szedi. Ott hagyta a gyárat, és most ki van csuhintva, új ruhát hord, ragyog a csizmája. És ez fontos, mert nem szedheti a belépti díjat rongyosan. Megszólnák, hogy a Miasszonyunkat szolgálja, aztán még ennyit sem ad magára.

Pityu ad magára és magának, a belépti díjak felét, legföljebb a két-harmadát. Katka nem lát mást, mint az égi jelenségeket.

Imádkozzál, és bízzál Mária kegyelmében, mondja neki Katka, és Pityu imádkozik is, estétől reggelig, miután elnyomta a buzgóság.

Katka jóságos, már régen megbocsátotta a múltat, a balul sikerült udvarlási próbálkozást. Nem kell félni, mert Pityu többé nem próbálkozik. Megvan neki a maga baja. Nyalogatja a sebeit, mert hiányzik a hűtlen maca.

Katka viszont gyűjti a felhatalmazásokat, már megvan a püspöké is. A püspök írásban engedélyezte a látomásokat. Szűz Mária legálisan megjelenhet, Katka legálisan beszélhet vele, magyarul, vagy akár románul is. Gyógyíthat és ördögűzhet, a zarándokok meggyógyulhatnak, vagy megördögteleníttethetnek, ahogyan Ézsaiás próféta mondja: Vipera tojásait költik ki, és pókhálót szőnek; aki tojásaikból eszik, meghal, és ha egyre rátapodsz, vipera kél ki.

A viperák természetesen a hitetlen, romlott népek, a tojásaik meg… Lényeg, hogy ne tapodjuk meg a tojásaikat, mert az csúnya dolog.

Pityunak jól áll a szénája, lévén úgyszólván a mennyei birodalom kapuőre. Józsi viszont úgy járt, mint a dicsőséges ékességének hervadó virága, amely a kövér völgynek fején van, mint a korai füge a gyümölcsszedés előtt; ezt is Ézsaiás mondta, és ő tudja a legjobban. Az ilyen füge, akarom mondani, ember, méltán lesz kegyvesztetté. Lám, mekkora dicsőség érte: Isten nagy szentjét nevelhette a házában, kivirult a saját tulajdon almafája, szinte az ölébe helyeztettek a mennyei kincsek, és ő nem élt velük. Nem térdelt a Katka elé, és nem csókolta meg a köntöse szegélyét. Sőt, kaján képpel hallgatózott, amikor a Katka az Antikrisztussal társalgott, szabad óráiban. Senki nem szeretne a Józsi bőrében lenni, amikor alászáll az angyal a mélység kulcsával, és megkötözi a régi kígyót, aki az ördög és a Sátán. Mert akkor minden hitetlen bepecsételtetik, és még sok hasonló szörnyűségre lehet számítani.

Eltörhet a szekér tengelye, kidőlhet a kerítés, szárán rothadhat a cseresznye, Józsit nem hívják segíteni. Hogy tanácsot adjon? Az a figurás ember? No, még csak az kellene! Egyszer is az ilyenek miatt tört ki az a nagy vihar. Pogányok, viperafajzatok.

Az éles pillantásokból kijutott Mojzsinak is, de ő jobban viselte.

Mondok én neked valamit, komám. Nem adok neki öt évet, és annyi lesz a zarándok, hogy nem férnek el a templomban. A szabadban fognak oltárt állítani, aztán lesz itt minden: örökimádás, virrasztás, keresztúti engesztelés meg lourdes-i barlang, tele plasztik rózsafákkal. A lányodat meg trónra ültetik. Nem tövises ágat hajlítgatnak a fejére, hanem igazi koronája lesz.

Mojzsi, ne beszélj már! Katka az én lányom, tudom, hogy milyen. Sose volt szent, inkább csak imádkozós. Még a nagy vihar után is helyrejött volna, ha van egy rendes férje, ha vannak gyerekei.

Mojzsi elfordult, és a poharakat törölgette, hadd ragyogjanak.

Én ehhez nem értek, mondta végül, nagy lelki nyugalommal. Tudod, én más valláson vagyok.