Vérfolt a keréken I

I.

Három helyszínelő bújik át a rendőrségi szalag alatt, a negyedik felemelve tartja előttük. Az élen haladó napszemüveges férfi negyvenes éveiben jár. Rövid barna hajával pontosan úgy néz ki, mint a helyi átlagemberek. A második egy nő: harmincas, hosszú szőke hajjal, zöld szemmel. A harmadik egy huszonéves férfi. Melírezett haja összevissza áll, világoskék szeméről sugárzik a jókedv. A negyedik most bújik át a szalag alatt. Harmincas éveiben járó férfi rövid fekete hajjal és kicsi, barna szemekkel.
Egy átlagos testalkatú férfi várja őket. A kezdődő ráncai azt mutatják, hogy az ötven felé közelít. Kissé görnyedt testtartású, és látszik rajta az izgalom. Még sosem volt dolga a hatóságokkal, de érthető okokból ezt nem is nagyon hiányolta. Amikor az egyik munkás véres abroncsot talált, habozott kihívni a rendőrséget. Először az jutott eszébe, hogy bizonyára egy állatgázoló kereke került az újrahasznosítóba, de végül meggondolta magát: jobb biztosra menni.
– Jó reggelt! Kovács Aladár vagyok, az üzem igazgatója. Kérem, kövessenek!
A négyfős kis csapat a férfi nyomába eredt, aki egy hatalmas gumiszagú csarnokba vezette őket. A terem a felhasználásra váró abroncsok raktáraként szolgált. A legfiatalabb helyszínelő orra elé tette kezét, de mivel ez nem sokat javított a helyzetén, rögtön le is engedte. Ezen a sort záró Fekete Zoltán jót nevetett.
Egy kétperces út után elérték a végcéljukat: egy abroncsot a földön.
– Hol a hulla? – kérdezte a rendőrök főnöke, Szigeti Péter.
– Miféle hulla? Nem említettem semmilyen hullát a munkatársainak – döbbent meg Kovács Aladár.
– Azt akarja mondani, hogy egy koszos abroncs miatt hívatott ki? – értetlenkedett a fiatal Budai Ferenc.
– Azt. Nem tudtam mi ilyenkor a helyes lépés, úgyhogy inkább riasztottam Önöket. Talán rosszul tettem?
– Mégis mit hitt, hogy… – kezdett bele Budai, de főnöke félbeszakította:
– De, jól tette. A gázolásokból származó abroncsokat a rendőrség lefoglalja. Ez itt egy cserbenhagyó autójáról való. Zsuzsa, Ferenc, ti nézzetek szét a raktárban, hátha találtok még véres abroncsokat! Zoli, vegyél mintát a foltból, tudnunk kell, vér-e egyáltalán! Kovács úr, maga velem jön, és elmondja, hogyan megy végbe az újrahasznosítás! Munkára!

– El tudná mondani az itteni munka menetét?
– Persze! A szervizekből érkező abroncsokat átvesszük, és a raktárba helyezzük el több méteres oszlopokban. Naponta érkezik legalább egy ilyen oszlopnyi gumi, de ennyit fel is dolgozunk. Az oszlopokat öt részre bontjuk még a feldolgozásuk előtti napon. Másnap reggel megmossuk őket, ezután kiszedjük belőlük a nagyobb szemcséket. A kisebb darabokat benne hagyjuk, mert azok a mosás és csiszolás során úgyis kijutnak belőle. Mint már említettem, a tisztítás után jöhet a csiszolás: teljesen lesimítjuk a gumi felületét. Itt ér véget a mi munkánk: a lecsiszolt kereket egy nagyobb gyárba szállítják.
– Vezetnek valamiféle listát a bejövő abroncsokról?
– Természetesen. Ha gondolja, odaadhatom Önöknek egy másolatát.
– Azt nagyon megköszönném.
– Elnézést, hogy félbeszakítom a beszélgetést, de megvizsgáltam a foltot. Vér.
– Hívd Petrát! Jöjjön ide, segítsen Zsuzsának és Ferencnek. Te velem jössz az őrsre, és végignézzük a naplót a bejövő szállítmányokról. Uram, köszönöm a közreműködését, ha szükségünk van Önre, akkor hívjuk. Engedje haza a munkásokat, mára bezár a bazár.

Budai Ferenc és Pál Zsuzsa egy fiatal nővel együtt a bejáratnál várta a főnöküket. A nő vállig érő barna hajába belekapott a szél, kezével kék szemét dörzsölte.
– Á, Petra! Ilyen hamar ideértél? Megkérlek, hogy Zsuzsával kérdezd ki a munkásokat, és kérjetek egy listát az alkalmazottakról. Ferenc, te megkeresed a hiányzó három abroncsot!
– De az napokig is eltarthat!
– Akkor hajrá! – azzal a nyomozó átbújt a még mindig kifeszített rendőrségi szalag alatt.