– Vigyázz rám – motyogta a fakuló színű virágoknak és a halva született művirágoknak. Szavai halkan szelték át a visszhangos termet. A résnyi ablakon alig szűrődött be a hold fénye, a gyertyák csonkjai kihűlve terpeszkedtek a rozsdás állványokon.
– Vigyázz rám – mormolta újra megvillanó szemmel, félelem és fenyegetés nehezékeivel a lelkén. A hold szégyenében egy felhő mögé rejtőzött, megvonva ezzel a maradék fényt is a kamrától.
– Vigyázz rám – mondta a sötétségnek, de a néma üresség nem nyitotta válaszra a száját. Szavai a saját fülében zengtek csak tovább, elviselhetetlenné téve ezzel a magányt.
– Vigyázz rám… – könyörgött kétségbeesetten, ölelő karokra vágyva, ám csak rettegést kapva ajándékul. Térdre hullott, arcát tenyerébe temette.
– Vigyázz rám… – sírta.
De a csend komor tekintetétől elapadtak könnyei.
– Vigyázz rám! – követelte ekkor, és felnézett a szögletes alakzatra maga előtt. Nem moccant semmi. Az éj percei könyörtelenül vánszorogtak tovább.
– Vigyázz rám! – kiáltotta végül utolsó erejével, és holtan esett összes kedvese koporsója előtt. Akkor a sötétség megenyhült, a hold előkandikált rejteke mögül, s a csend átadta helyét az éj apró neszeinek. Vigyázz rám… visszhangzott az apró keresztes pók fülében, ahogy beszőtte halójával a kamra ajtaját.
A két ezüstös alak egymás ölelésében üldögélt a koporsó tetején.
Hát vigyáz rá, sóhajtott fel egy csillag és hullani kezdett a föld felé, bevilágítva a kicsiny termet felvillanó fényével. Újabb fénykép készült az élet egy pillanatáról az idő hatalmas fényképalbumába.
5 hozzászólás
Nagyon tetszik, szépen fogalmazol. Hidegrázós volt olvasni. Jól követhető a folyamat, amit ábrázolni akarsz. Gratulálok!
üdv, banyamacs
Húú, ez nagyon új, de nagyon tetszik nekem. Rövid (ez nálam előny
) és továbbgondolható, gratula!
Hanga
Köszönöm szépen, mindkettőtöknek!
Ma ilyen intertextuális napom van
ez meg kicsit Rómeó és Júliára emlékeztet, a vége miatt, hogy holtan esett össze kedvese koporsója előtt. (Egyébként ugyanez a mondat az, ahol megvilágosodik előttünk a szögletes alakzat.)
A fokozatos felépítés tudatos írást sugall, mégis egy picit ötletszerűnek, pillanatnyi hangulattól vezéreltnek tűnik minden kis egység és ettől az egész is.
A két ezüstös alak: szellemek/lelkek? Az üldögélt szó amúgy nekem nem illik oda, kicsit átmeneti állapotot takar, várakozást, mint mikor tudjuk, hogy úgyis késik akivel találkozni fogunk, tehát belenyugodva üldögélünk egy kicsit a padon; vagy egy kedélyes társalgást egy tea mellet; pedig ha jól sejtem, ez most már örökké így marad és ezek ketten az idők végezetéig ott fognak ülni a kamrában, aminek beszőtte az ajtaját a pók (utóbbi remek remek remek! csak jelzésszerű, de egyértelmű, amolyan "nem célzás, találat").
A halva született művirág nagyon tetszik! Meg a végén ez a lehulló csillag felvillanó fénye – vaku a fényképezőgépen…
Talán túl monumentális ahogyan lezárod. Szerintem nem illik "az idő hatalmas fényképalbuma" (bár kétségkívül nagyon jó kép, nagyon jó ötlet) ehhez a tulajdonképpen kis eseményhez. Mármint: a nagyságrendek kicsit talán eltérnek. Fényképalbum alatt az ember földi szemmel nem tud elképzelni akkora albumot, amibe minden élőről kerül egy kép, tehát (hogy matematikusan fogalmazzak) egy mezei fényképalbum nem úgy aránylik egy benne levő mezei fényképhez, mint ez a monumentális kép egyetlen ember sorsához. Szerintem.
De persze az írás tetszik, s bár ez a történet speciel picit talán kidolgozatlan, a fogalmazásmódod figyelemreméltó. Ha javasolhatom, akkor inkább az olyan nagyobb léptékű novellákat részesítsd előnyben mint pl az Ember története, hiszen ott is megcsillogtathatod kivételes szókincsed és játszhatsz hangulatokkal meg érzésekkel anélkül, hogy túl sokat mondanál – de valamit mégiscsak mondasz, és az eredmény egy tanulságos vagy megrázó vagy elgondolkodtató történet benne sok kérdőjellel, ami az olvasóra vár, hogy megfejtse, továbbgondolja, megálmodja. Nyilván kellenek az ilyenek is, de ebben sokkal inkább az esztétikán van a hangsúly, ami nem baj, csak mondom
üdv
Zs
Igen, azok szellemek lennének, vagy hasonlók, végülis attól is függ, ki minek gondolja őket. Hm, furcsa én az üldögéltnél nem gondoltam, hogy örökké ott fognak ülni, mozoghatnak is, ha már szellemekké váltak, inkább csak amolyan keserédes "újra együtt" dolog.
Viszont a pók tényleg beszövi őket, hm… Igazából nem tudom ennyire ki kell-e ezt elemezni, mert már én se tudom mit akartam, talán csak az érzés a lényeg az egészben. Mert ez az egész csak egy érzésből született, igazából más nem is nagyon számított, mikor írtam, csak ez a két szó visszhangzott a fejemben, ezért tűnhet ilyen ötletszerűnek.
A fényképalbumon még gondolkozom.
Hát talán kicsit túl szürreális, vagy nem tudom, mi illik erre, mindesetre én el tudnám képzelni. 
Mondjuk egy olyan album, amibe csak néhány különleges kép kerülhet, pillanatok, mikor egy másodpercre megáll az idő…
Köszönöm, hogy elolvastad, az őszinte kritikát, és a dícséretet is!