A nyári délután olyan szép volt, olyan ragyogó, mint amilyennek csak egy tizenhét éves szerelmes lány láthatja. Minden szép volt, gyönyörű. A belvárosi öreg házak is, régen elkoszolódott falaikkal, amiken még most, sok évtizeddel az utolsó háború után is fegyverek golyó ütötte sebei vannak. Végigömlött rajtuk az aranyló napfény, az ablakok ragyogtak – ahogy kinyíltak és becsukódtak, ide-oda dobálták fénylabdákat a szűk utcán. Csillogtak az autók is a fényben, gumijaik halkan surrogtak. Éva számára gyönyörű volt a Szív utca minden szeglete. A járda szélén, a szegélyköveken haladt óvatosan.
„Ha nem lépek a köveket elválasztó vonalra, amíg a térre érek: már várni fog” – gondolta. Még bőven volt ideje, kettőre beszélték meg a randevút, és még csak fél kettőre járt. A Kiss János utca sarkán a zöldségestől áradt a friss gyümölcsök illata. A másik sarkon, a húsboltba éppen árut hoztak. A rakodók vállán átvetett, félbe vágott malacok látványa elől máskor félre nézett, de most még ez a kép is olyan vidám volt; a rakodók nevettek, fürge léptekkel vitték be a bolt sötét, hűvös mélyébe a húst. Éva mindenkit ismert az utcában látásból, vagy személyesen. Itt nőtt fel, ide járt általános iskolába. Most is naponta végigmegy rajta százszor. Ma azonban mindenki olyan vidám, olyan gondtalan. A Zsóka cukrászdából fagylaltozó gyerekek jöttek kifelé. Mikor benézett az ablakon, „Zsóka bácsi” rámosolygott és intett neki a fagyis kanállal. Éva is jó sok zsebpénzét hagyta nála már.
Már csak néhány lépés, és a Lövölde térre ért. A téren a nyár édes lehelete még jobban érződött, mint a szűk utcában. A méltóságteljes öreg fák levelei fénylettek és táncoltak a néha fel- fellibbenő jó szagú szélben, ami a fasor felöl hozott valami édes virágillatot.
Éva körülnézett: Őt kereste a szemével. Nem látta sehol. Felnézett a kocsma fölötti faliórára, mindjárt kettő. Mindjárt jön, mindjárt itt lesz. Begurult a tér túloldalára a Körút felől jövő trolibusz, surrogva kinyílt az ajtaja. Éva becsukta a szemét, várt, amíg a troli kigurul a megállóból a Liget felé és látni, ki szállt le róla. A troli elindult, Éva kinyitotta a szemét, de Ő nem volt ott. A leszállt utasok lassan szétoszlottak a környező utcákban. Nem baj, biztosan siet ez az utcai óra. Majd a következővel jön – biztatta magát.
A levél tegnap előtt jött Tőle. Elolvasta százszor, ezerszer. Minden szavát tudja kívülről. Ma itt várja őt kettőkor. Már jön is a következő troli; amíg beáll a megállóba, Éva újra becsukja a szemét. Amikor hallja, hogy továbbindult, kinyitja.
Nem, most sem jött meg. Biztosan késett a vonat, amivel a dunántúli kis faluból – ahol a szülei laknak – feljött Pestre. Éva megnézte újra az utcai órát: fél három lesz mindjárt. „Ha mire tízig számolok, jön a másik troli, akkor rajta lesz… Ha nem, nem… Oké? Oké!” – mondta el a babona-mondókáját. „Na, eeeegy, keeetttőőő,” – azután hosszasan várt. Ez nem számított csalásnak, hiszen nem mondta, hogy gyorsan fog számolni… Nagy sokára mégis kimondta: „hááárom…” azután újra sokáig várt, mire jött a „nééégy”. Tulajdonképpen átmehetne a túloldalra, a megállóhoz. Valami azonban ott tartotta a tér Szív utca felöli oldalán, nem mozdult. Mintha az, hogy megmozdul arról a helyről, ahol elkezdte várni, a megszakítását jelentené a várásnak. Ez pedig félelemmel töltötte el. Ha megszakítja a várakozást, akkor akár abba is hagyhatja… Nem, erre gondolni sem akart. Várni akart. A várással kikényszeríteni azt, hogy jöjjön, jöjjön már…
Még nem mondta ki az ötöt, amikor begurult a térre a következő troli. Most nem csukta be a szemét. Eddig sem volt sok értelme, mert amíg a troli ki nem ment a megállóból, úgysem lehetett látni, ki szállt le róla. Amint kiindult a szemben levő megállóból a nehezen várt troli, befutott a Liget felőli járat. Megállt pont Éva előtt, eltakarva a szemben levő oldalt és az ott leszálltakat. Éva szíve hevesen vert. Nem látja, nem láthatja, hogy ki jött. Nem látja Őt. Azonban most sem mozdult. A várakozás helyét képtelen volt megváltoztatni. A troli becsukta az ajtaját és elment a Körút irányába.
A tér üres volt, leszámítva a dolguk után sietőket, a hintázó gyerekeket, a padokon beszélgető időseket, a padra telepedett kocsmai kártyázókat, a galambokat kergető csöppséget, a megállókban gyülekezőket… Éva számára üres volt, mert nem várt senki a túloldalon. Felnézett az órára: mindjárt három.
Talán mégsem ezen a napon jön… Talán rosszul emlékszem a levélre… A kétség lassan, hideg fuvallatként legyintette meg a meleg nyári délutánban. Két percre sem lakott, amíg a következő troli befut, addig kétszer is hazaérne: megnézni, mi is volt pontosan a levélben. De nem mozdult, nem tudott megmozdulni. Úgy eltervezte már ezt a mai délutánt! A viszontlátás öröme, a nagy beszélgetés, laza lógás a verőfényes városban, talán mozi… Vele, vele akart lenni. Nem mozdult, szinte már nem is pislantott. Hűvös lett, a fény megfakult, a hangok elhalkultak.
Sokára befutott a következő troli, azután a másik, a harmadik, a sokadik. Már az órát sem nézte. Nem is látta volna, elhomályosították a szemét a könnyek.
Egyszerre valami történt! Újra meglátta a napfényben fürdő teret, és még valamit…. A túloldalon, gyalog, a Körút irányából futva közeledő alakot, aki egy nagy táskát cipel. Őt.
A fiú átszaladt a téren és már ott is volt. Vidáman csillogott Évára a nagy barna szeme. Lehajolt és gyengéden megpuszilta a száját. „Szia, Apóka” – mondta Évának „Mióta vársz rám?” – „Á csak most jöttem” – mosolygott Éva a fiúra. Az átölelte Éva vállát és magához húzta. Picit megnyomta az orra hegyét és vidáman nevetett. „Telefonáltam ám Neked, Évi, kétszer is. Azt mondta a húgod, nem vagy otthon. Nem végezünk időben a mezőn, nem értem el a déli vonatot. Csak a délutánival tudtam jönni. De azért nincs harag? Nézd, mit hoztam Neked! Anyám a gereblyével kergetett, mert leszedtem az egész virágos kertjét – Neked.” Azzal kinyitotta a nagy táskát. Telis-teli volt virággal. Egy nyári kert összes virága ott lapult benne. „Na menjünk, tegyük vízbe őket, mert nagy a meleg” – mondta a fiú és kézen fogta Évit. Azzal végig ballagtak kéz a kézben a Szív utcán.
Otthon Éváéknál persze nem volt váza ennyi virágnak. Miután kölcsön kérték a szomszédok vázáit is, a befőttes üvegek is beköltöztek a kamrából, előléptek vázává. Az egész lakás virágos kertté változott. Azok a sokszínű virágok a befőttes üvegekben a ragyogó nyári délutánban olyan szépek voltak, mint maga a szerelem…
17 hozzászólás
Szia!
Éva kitartása meghozta az eredményt. Bár az idő múlásával némiképp elcsüggedt, nem adta fel, mert hitt abban, hogy a fiú megérkezik, és így is lett. Jutalma pedig az a rengeteg virág. Nagyon romantikus.
Szeretettel: Rozália
Szia Rozália!
Köszönöm, hogy olvastál. Mindig örülök a véleményednek.
Judit
Kedves Judit! Egyszerűen fogva tartott a történet, annyira jól alakítottad. Érdekes volt, megvolt benne a kellő feszültség, volt bája, kedvessége, egyszóval remekül fűzted. Nagyon élveztem, és abszolút egy hullámhosszon voltam Évával. Gratulálok.
Kedves Arany!
Köszönöm az elismerő szavakat. Nincsen nagyobb dicséret az alkotónak, mintha fogva tartja az olvasót a történet.
Judit
HAt ez gyonyoru ! Kezdem azzal, hogy teljesen ateltem az utcat, ereztem az illatot, lattam az embereket es ott voltam a troli megalloban a Lovolde teren. Csodalatos iro vagy. Koszonom.
Kedves Virág!
Nagyon örölök annak amit írtál. Én még nem olvastalak téged, most ellátogatok hozzád.
Judit
A szerelem, a bizalom ami nem engedte Évát elmenni.:) Ezek már hiányoznak a mai világból, legalábbis kevesekben vannak jelen.
Kedves Arthemis!
Én nem temetném sem a szerelmet, sem a bizalmat. 🙂
Valentin nap alkalmából tettem az ajánlóba ezt a történetet, örülök, hogy tetszett…
Judit
Kedves Judit!
Nagyon szemléletesen írod le a környezetet, már maga a Szív utca elnevezés is romantikus. Csakis egy szerelmes tud ilyen sokáig várakozni, hol csüggedten, hol tárgyilagosan vigasztalva magát, biztosan lekéste a vonatot… Kissé meglepett a cím, virágok befőttes üvegben. Arra gondoltam, valami különleges eltartási módja a virágnak. Micsoda illat lehetett abban a lakásban a sokféle nagy mennyiségű virágtól!
Felüdülés volt olvasni, gratulálok!
Sok szeretettel: Matild
Kedves Matild!
Bizony a szerelem erős és mély érzése csupa remény, és várakozás.
Nem tudom, hogy ismered-e azt a mondást, hogy "A boldog szerelmeknek nincs történetük."? /Csak a boldogtalan, szenvedéseket okozó, sokszor beteljesületlen szerelemről szól az irodalom./
Én meg gondoltam egy nagyot, és boldog szerelmekről írok történeteket, hogy megcáfoljam a mondást.
Lassan Te is csokorba kötheted a romantikus történeteket, amiket látom szorgalmasan elolvasol. Ha még nem untál rájuk, akkor a "Varázsszavak" című romantikus elbeszélésemet ajánlom a figyelmedbe.
Judit
Kedves Judit!
De jó, hogy Matild előkereste ezt az írásod. Élvezettel olvastam az izgalmasan fordulatos egy órai várakozást. A bevezetőben a boldogság, később az izgalmat olyan képlékenyen írtad le, hogy öröm volt olvasni.
Szép a befejezés a rengeteg virággal!
Szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica!
De jó, hogy Te is elolvastad, és hozzászólást is írtál ehhez a régebbi alkotásomhoz! 🙂
Ki hinné, hogy lehet izgalmas és fordulatos sokáig egy helyben várakozni?
Köszönöm kedves szavaidat, és a dicsérő sorokat!
Judit
Kedves Judit!
E kedves románc olvasásából valalahogy kimaradtam, csak most figyetem fel rá. Nagyon aranyos, még akkor is, ha az elején Éva cslódott volt, mert azt hitte, hogy elmarad a találka. Most viszont örömmel olvastam végig.
Eszembe jutott a Szív utcáról (A 7. kerületi Szív utcáról van benne szó?). Háború után nekem is volt ott egy randim, de nem fiúval, hanem a középiskolai osztályfőnöknővel. Ő is visszajött Erdélyből, s a Szív utai templomban találkoztunk. Én Bpestre utaztam ezért, onnan meg az akkori Császár fürdőbe mentünk. Sok újságot hozott nekem Marosvásárhelyről, az szovjetek megszállásáról, meg az osztálytársimról. Szomorúan vettem tudomásul, hogy közülük (a 47 létszámú osztályból) nyolcan vesztették életüket a front ideje alatt. Nekem a Szív utcáról ez jutott eszembe.
Örömmel olvastam a románcot.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
A Szív utca Budapesten a VI. kerületben van. A Podmaniczky utcától a Lövölde térig tart, és nincsen benne templom.
A VII. kerületben a Rózsák terén van katolikus templom. A Szív utcához közel pedig a VII. kerületben a Fasori református templom, és a Fasori evangélikus templom van. /Azelőtt Gorkij fasornak hívták a helyet/.
Hát igen, minden földrajzi helyhez mindenkinek más élménye kapcsolódik.
Köszönöm, hogy így utólag elolvastad ezt a régebbi írásomat, örülök, hogy tetszett Neked.
Judit
Kedves Kata !
Az egész történet legalább olyan rendezetten van felépítve mint a virágok a befőttesüvegben.
A bevezetésben a felhőtlen várakozás a fiúval való találkozás reményében telik el. Ez a szépség
lassan kezd elhalványulni ahogyan a lány hangulata kezd megváltozni.
A kétség- mint hideg fuvallat
A fény – megfakult
A hangok elnémultak. Aztán a fiú megérkezése után újból napfényes lett minden.
Kerek és egész lett , remek lett.
Gratulálok, Zsófi
Kedves Zsófi!
Bár Katának címezted a hozzászólásodat, de már a javítás előtt is tudtam, hogy nekem írtad.
Köszönöm a hozzáértő elemzést, és a dicsérő szavakat, és az értékelést! 🙂
Judit
Kedves Judit !
Elnézést a megszólításért az előbbi bejegyzésem miatt. A jelenlegi tudásommal csak így tudom helyesbíteni a tévedésem.
Üdv. Zsófi