Virágot a sírjára

Az autó hangtalanul fékezett. Mintha kiterjesztette volna láthatatlan szárnyait, hogy beleütközzön a levegőbe, a gumik pedig olyan ragaszkodóan tapadtak az aszfalthoz, mint mágnes a fémhez.
A letekert ablakból kiáramló jó illatokat szinte megerőszakolva törtetett a lány felé a kérdés:
– Mennyi egy menet, szépségem?
– Menet az nincs!
– Akkor mi van? Nem hiszem, hogy a naplementében gyönyörködsz itt az út szélén.
– Ötszázért megnézheted, ezerért megfoghatod.
– Ez minden?
– Ötezerért veled töltöm a délutánt, – csillant fel a lány szeme – sétálhatunk, beszélgethetünk. Kellemes partner vagyok, nem fogod megbánni.
– Máris megbántam! – morgolódott a férfi, de azért kinyitotta az ajtót – Más se hiányzik, mint hogy egy jó testű szőke üres locsogását hallgassam.
– Akkor miért mentél bele? – kérdezte a lány, miközben belelibbent az ülésbe.
– Érdekes a helyzet. Szeretem a szokatlan szituációkat.
A becsukódó ajtó közéjük zárta a tanácstalan feszültséget. A bent rekedt ismeretlenség, mint a falusi por apró szemcséi, finom réteggel borították be a műszerfalat.
A lány ösztönösen törölgetni kezdte az ismeretlenség porát körülöttük:
– Egész délutánra kellek?
– Még nem tudom, de az biztos, hogy szívesen megnéznélek ruha nélkül.
– Adj egy ötezrest, és néhány kellemes órát töltök veled, sőt, egyszer még le is vetkőzöm.
– Most vetkőzz!
– Előbb a pénzt!
A férfi hanyag nemtörődömséggel, mintha csak egy papír-zsebkendőt adna, nyújtotta oda az ötezrest.
– Szóval egész délutánra kellek?
– És sokat kell csacsognod, hogy elfeledjem, milyen balek vagyok.
– Nem fogsz csalódni! – szólt a lány, és rutinosan vetkőzni kezdett.
A pénzért vett erotika utat tört magának a kocsi belsejében. Céltudatos határozottsággal telepedett rá az ülésre, mindent eltakaró ködként függönyözte be az ablaküvegeket, és mámorító izgalomhálóba burkolta a férfit, akinek a keze már simogató útra indult a beteljesedés reményében.
A férfi a lány combjai között felejtve a kezét, izgatottan lihegte:
– Adok egy tízezrest, ha lefekszel velem!
– Nem! – csattant a válasz, és oszolni kezdett a köd, kijózanodni látszott a mámor – Csak simogatásról volt szó!
Az alku törhetetlen üvegkalitkába zárta az öltözködő lányt. A vágyak jeges vízzel való oltása sikeresnek látszott, mert a férfi kiábrándult arcán már nyoma sem volt a szenvedélynek.
– Mindig ezt csinálod? Megőrjíted a férfiakat, majd odaütsz, hogy fájjon?
– Megegyeztünk, nem? Az anyukám szerint semmi sem szentebb az adott szónál.
– Bölcs anyád lehet.
– Bölcs, és okos. Maradéktalanul felkészített erre a mocskos életre.
– Tudja, hogy mit művelsz?
– Nem, és nem is fogja megtudni. Az Ő tiszta életébe még ez sem férne bele.

Egy pár percig csak nézték egymást, mint a zsákmányáról lemondó vadász és a golyótól megmenekült vad.
A lány törte meg a csendet:
– Mivel foglalkozol?
– Figyelem az embereket, és a tőlük induló cselekmények hatásait.
– Valami újságíró vagy?
– Olyasféle.
– Van családod?
– Van, de ne beszéljünk róla. Neked van fiúd?
– Volt egy-kettő. Hamar kiismertem őket, mind birtokolni akar.
– Hát erre születtünk!
– Az anyám szerint az emberiség kilencven százaléka csak arra született, hogy meghaljon.
– És a tíz százalék? Ők örökké élnek?
– Nem, de az életükkel a halhatatlanságukat készítik elő. Ha Ők nem lennének, nem sokban különböznénk az állatoktól. A fajfenntartásra, az élelem megszerzésére és a napi túlélésre az állatok is képesek.
– De ők nem tudnak házat építeni, vagy tanítani, életeket menteni és tönkretenni.
– Az állatok is készítenek fészkeket, odúkat. Van hol lakniuk. Minden állat megtanítja a kicsinyét arra, hogy hogyan tudjon boldogulni. Hát nem ez a legfontosabb? Számtalanszor megmentik csemetéik életét, és ha kell, ölnek is azért, hogy ők életben maradhassanak.
– Nézzenek oda! Egy filozófus prosti!
– Én nem vagyok k.rva! Az élet az, mert olyat kell csinálnom, amit utálok. Én nem fekszem le senkivel se pénzért, csak megmutatom, milyen meztelenül jövünk a világra. A simogatásokat pedig órákig sikálom utána.
– Az erkölcsösség takarója alól kilátszik a bugyid!
– Ne beszélj nekem erkölcsről, hiszen az olyan relatív. Mindig a nagyobb hatalom, a több pénz, a legtöbbet bíró befolyás dönti el, hogy mi erkölcsös, és mi nem. Más népeket évekig megszállni, tőlünk eltérő kultúrákat eltaposni, primitív, hiszékeny embereket kizsákmányolni a demokrácia nevében… az erkölcsös?! Csak azért, mert az erősebb társadalmak úgy gondolják?
– Mi vagy te? – kérdezte a férfi – valami jogi aktivista?
– Csak egy lány vagyok, akit értelemre tanított az anyja. Egy lány, aki megpróbál ebben a korlátok nélküli világban a legkevesebb szennyeződéssel élni, ugyanakkor elfogadja, hogy a mocsok a tisztaság előszobája lett.
– A végén még igazad lesz, és nem bánom meg, hogy csak a beszélgetőpartnerem vagy.
– Megdolgozom a pénzemért.
A forró vágy utáni hideg-zuhanyt már feledtette a férfival ez a kéz-meleg, bizsergető lelki pezsgőfürdő. Már-már élvezni kezdte a társalgással idecsempészett nagy igazságok ízét. Más körülmények között órákig csemegéztek volna e szellem termékei közül. Bekötözgették volna a világ igazságtalanságából fakadó sebeket, de eszébe jutott, hogy csak egy gyors együttlétre akart megállni.
– Sajnálom, kislány, de mennem kell.
– Anyám arra tanított, hogy a tényeket fogadjam el, ha nem akarom, hogy megerőszakoljanak vele. Remélem, kaptál azért valamit a pénzedért.
– Hát nem azt, amire készültem, de nem vagyok elégedetlen. Ahogy megismertelek, szinte biztosra veszem, hogy ezt a félig-meddig talált pénzt nem alkoholra, vagy kence-fincére költöd majd.
– Nyugodt lehetsz, két-három hétig futja majd, hogy vegyek anyámnak virágot… a sírjára.