Virtualisták ( Javított változat)

Nyár volt. A nap melege szinte égette Linda arcát. Morcosan törölgette a szemeit, és az órájára pillantott. Tudta, hogy ez a nap másabb lesz, mint a többi. Érezte. Eddig szürkén és magányosan teltek a napjai. Egy igazi férfira várt; egy olyanra, akire ha ránéz, beragyogja a szívét a szerelem, és a gondjai is kevésbé tűnnek nyomasztónak.
Hosszú, sötét hajú, tengerkék szemei voltak a lánynak. Amikor csak elmerítkezett a gondolataiban, mindig az jutott eszébe, hogy talán magas termete az, ami miatt nem kell senkinek, vagy, mert kicsit testesebb. Már tizenhat éves, és nincs semmi tapasztalata; csak egy vágy, egy álomkép, ami lehet, hogy az is marad mindörökké. Rettegett ettől a szörnyű érzéstől.
Egy albérletben lakott nővérével Vácon. Imádta nézni az ablakából az embereket. Lemenni kevésbé volt kedve. Úgy érezte, hogy elveszik köztük, így mindig csak a négy fal biztonságában maradt, hol egyedül, hol testvérével töltve az idejét. Már ha Kitti otthon volt. Mert Kitti teljesen más beállítottságú, mint ő. Szöges ellentéte, és egész más dolgok is vonzották őket. Míg Linda otthon kuksolt, ő inkább az éjszakát járta, barátokkal volt, és élvezte az élet örömeit. Soha nem érette, hogy testvére miért ilyen befordult, és valahol talán igyekezett is ettől távol maradni. Már amennyire lehetett.
Késő délelőtt volt, mire Linda nagy nehezen felkelt. Egyenesen a számítógépéhez rohant, majd – azt bekapcsolva – azonnal a leveleit kezdte el böngészni. A vártnál nagyobb csalódás érte. Új leveleinek száma: 0. Még előző nap regisztrált egy társkereső oldalon. Zenét választott és úgy döntött felmegy chatre és elmeséli „virtuális legjobb barátnőjének”, hogy ma sem járt sikerrel. Miriam nem volt fenn, de közben észbe kapott Linda is, hogy tegnap mintha említette volna a lány, hogy nem lesz, mert valami fontos elintézni valója van a nap folyamán. Így inkább elkezdett játszani egy internetes játékkal, hogy addig is lekösse magát, amíg nővére haza nem érkezik. A chates ablakot úgy hagyta, bízva abban, hogy talán valaki rákattint. Így is történt, noha addigra jó pár óra telt el. „ MegGyőző” Így volt fenn a fiú.
– Szia!
– Szia – válaszolta Linda.
– Hogy telik a napod?
– Elmegy. És neked?
– Köszönöm, tűrhető – írta tömören, egyértelműen „MegGyőző”, majd egy mosoly jelet biggyesztett mondanivalója után.
A lány visszaküldte a mosolyjelet.
– És hogyhogy itt vagy chaten? Szép idő van odakinn. Bocsánat, te hol is laksz?
– Vác. Te?
– Szeged.
– Nem a legközelebb…
– Hát nem… No, de mesélj valamit magadról! Mit szeretsz csinálni? Mi okból chatelsz?
A lány sóhajtott. Vajon mit írjon? Írja le, hogy egy rusnya, szerencsétlen lánynak tartja magát, aki azért chatel, mert arra vár, hogy valaki beleszeressen, és viszonzásra találjon valakiben minden érzelme? Nem! Ezt nem írhatta, de hazudni se akart.
– Unatkoztam, így gondoltam feljövök.
– Ja, értem… Hát remélem, velem nem fogsz!
– Na, és te hogyhogy itt?
– Ugyanúgy vagyok, ahogy te.
Hamarosan egészen belemelegedtek a beszélgetésbe, Linda nagyon jól érezte magát a srác társaságában. A nap olyan gyorsan telt el, és ők végigbeszélgették az egészet. Még az sem tűnt fel a lánynak, hogy nővére nem ért haza. Másnap ugyanígy történt, és harmadnap is. Minden idejét az ismeretlen chatessel akarta tölteni, akiről kiderült, a volt barátnője nem rég hagyta el, és elég maga alatt volt, amit el is mesélt Lindának. Egy szerdai napon „MegGyőző” furcsán viselkedett.
– Mi baj? – kérdezte a lány meghökkenve
Tom – akiről addigra kiderült, így hívják igazából – habozott a válasszal. Többször is visszavonta az írást, majd újra gépelni kezdett. Végül a lánynak be kellett volna érni annyival, hogy Tom, azt írja, fáradt és rosszkedve van, de nem. Ő ennyivel nem akarta. Addig erősködött, míg Tom kimondta:
– Az az igazság, hogy nagyon kedvellek. Tetszel nekem. De távol vagyunk egymástól, pedig, ha lehetne, veled lennék.
– Igazán? – Írta meglepődve a lány. Számára sem volt közömbös a srác, de nem írta meg neki. Tudta, hogy Tom két évvel fiatalabb, mint ő. Picit fura lenne az ő kapcsolatuk. Bár ha jobban belegondolt, rájött, talán mégsem annyira. Viszont elhamarkodni sem akarta a választ.
– Rosszat mondtam? – kérdezte a fiú
– Nem, nagyon jól esett, amit írtál.
– Akkor mi baj? Úgy elhallgattál. Nem akarok neked rosszat, te is tudod.
A lány elmosolyodott.
– Tudom
– Ennek ellenére szeretném, ha csak barátok lennénk! – írta Tom
– Megígérem, hogy nagyon jó barátod leszek, drága!
Most már a fiú is mosolygott.
– Remélem nem baj, hogy drágának nevezlek, ha nem akarod, nem foglak.
– Nem, dehogyis, nem baj, aranyos gesztus…
A következő napokban ugyancsak órákat beszélgettek. Reggeltől estig együtt voltak. Linda elmesélte, hogy még nem volt senkije úgy igazából, és akik eddig próbálkoztak nála, azok mind átvágták és őket is csak chaten keresztül ismerte meg. Még talán tizenöt éves korában volt egy fiú, aki nagyon tetszett, de soha nem mert még ránézni sem, mert ő elérhetetlen volt számára. A fiú kétkedve fogadta az információhalmazt. Ő szépnek és csinosnak találta Lindát. Talán túlságosan is…
– Akkor ez azt jelenti, hogy még sosem voltál férfival, ugye?
– Ez pont azt jelenti. – Linda egy szomorú smiley-t írt a mondata végére.
– Nem is hiányzik?
– Micsoda kérdés ez? Nincs, ami hiányzik, mert nem tudom, milyen az. De amúgy ezt is meg szokták beszélni a barátok?
– Ahogy vesszük. Mi döntjük el, mi tartozik ebbe a kategóriába, de félre ne érts, ha tolakodó volt ez a kérdésem, akkor beszélgessünk másról!
A lány sokáig nem írt. Kis szünet után újra gépelt.
– De hiányzik…
Most Tom nem írt egy jó darabig.
– És szoktál arra gondolni, hogy milyen egy férfival?
– Persze. Nem is nővel gondoltam még el eddig…
– Ne haragudj, hogy ennyire kíváncsi lettem hirtelenjében! – kezdett szabadkozni a srác.
– Semmi gond. Nem haragszom.
Később elterelődött a téma más felé. Linda egész éjjel Tomra gondolt. Most már egyáltalán nem akarta őt kitörölni a gondolataiból. Kitti aggódva figyelte húgát, aki minden idejét a gép előtt töltötte Már a minimum szintig sem akar kimozdulni a városba. Hiába szólt neki, Linda csak erősködött, és a vitából, valahogy mindig ő jött ki győztesen.

Szombat volt. A lány már hét órakor felkelt, és a gépe elé ült. Miközben várt, elkalandozott, és arra gondolt, milyen lenne Tommal végre együtt lenni. Úgy érezte, lehet, hogy megtalálta az igazit, és most mégis szétszakítja őket a távolság. Ráadásul Tom kijelentette, hogy ő csak a barátja akar lenni. A lány a képére kattintott és sokáig meredten nézte. Gyönyörű gesztenyebarna szemei elvarázsolták őt. Dús, koromfekete szemöldöke, és fekete hajtincsei voltak a képen a partnerének. Nagyon tetszett. Lerítt róla, hogy bárkit megkaphat. Ezekben a percekben lépett fel Tom is, és amint feljelentkezett máris írt Lindának
– Jó reggelt!
– Szia…. – ugrott ki majdnem a bőréből a lány. – Már nagyon vártam, hogy felgyere.
– Én is nagyon vártam, hogy veled legyek.
Linda sok-sok mosolyjelet halmozott egymás után, majd továbbította Tomnak…
– El kell valamit mondanom Linda!
– Mondd! Mi baj? – jött a válasz, és a lány szíve csak úgy zakatolt. Tudta, milyen az, amikor egy srác, ezt írja neki. Ilyenkor szokott pont az a rész jönni, hogy én nagyon kedvellek, de nem akarok soha többé beszélni veled. Aztán eltűnik az emberke az életéből, mintha nem is létezett volna sohasem. Ő meg ott marad egyedül, s senki nem kérdezi meg tőle, hogy van.
– Szeretnék veled találkozni!
– Valóban? – fordult le majdnem a székről Linda
– Igen! Úgy érzem, hogy ahogy telnek a napok, már alig bírom, ki azt, hogy ne lássalak. Ezért mindent megtettem, hogy elmessek hozzád. Már néztem menetrendet is. … Holnap mit csinálsz?
– Tessék? – Sokkolódott tovább a lány…– Holnap? Miért pont holnap? Nem túl gyors ez egy kicsit?
– Nem, szerintem nem. Te mondtad egyszer, hogy jobb, ha a két fél minél előbb találkozik.
Linda a gépe előtt helyeselt, de az arcára meglepődöttség ült. Még nem volt ilyen helyzetben, és hirtelen azt sem tudta, most mit válaszoljon. Kért egy kis időt gondolkodni, persze csak annyit, amíg csinál egy teát magának kinn és talán életében először érezte, most jó lenne a nővére tanácsa, aki természetesen megint sehol sincsen, és ez még jobban elvette a kedvét.
Soha nem értette, hogy miért jó a borsmenta tea. Félredobta Kitti filterjét és elővette a jól bevált gyümölcscsízű teát, amit úgy imádott. Forró víz, bele a filter, egy kis cukor még, és máris kész a forró tea. Már csak egy meleg reggelire vágyott, de a főzéshez már nem fűlött a foga. Kiskorában ugyan megpróbált homokból, és sárból, na meg különféle füvekből levest készíteni, most, 13 év után, belátta, ő nem fog megtanulni főzni sosem. És persze nagyon nem is akart.
Kinézett az ablakon, majd visszafutott a géphez. Szomorúan látta, hogy Tom eltűnt. Telefonszámot nem cseréltek, csak úgy tudtak beszélni, hogyha megbeszélték előtte nap, mikor fognak felmenni chatre. De most a srác eltűnt, s a lány nem tudta azért-e mert megharagudott, vagy esetleg kisebb technikai malőr van Szeged környékén. Ez a bizonytalanság megőrjítette. A nap folyamán a lakásban fel-alá járkált. Az asztalon csekkek hevertek. Rájuk pillantott, és hirtelen eszébe jutott, hogy mintha valami olyasmit mondott volna nővére, ma az legyen az első dolga, hogy elfut vele a postára és szépen feladja. Persze Kitti is akkor mondja, mikor ő el van foglalva – mérgelődött tovább, majd valahogy összeszedte magát. Lefürdött, felvett egy kényelmes, sportos szerelést, és leviharzott, Sietett, hátha pont akkor jelentkezik majd be Tom, és kétségek közt lesz ő is. Azt meg nem akarta, nagyon nem.
Mikor visszaért a házba, Kitti a gép előtt ült.
– Mit keresel ott?
Nővére megvető tekintettel bámulta Lindát.
– Talán nekem nem szabad ideülni? Nekem is lehetnek fontos leveleim, nem gondolod?
– Engem nem érdekel, hogy mi van…
– Elintézted a postát?
– El.
– Jó. Akkor van tíz perced, hogy lehiggadj. Amúgy is akartam veled beszélni, de nem így.
– Most is tudsz. Mondjad! – nézett Linda nővérére, aki szemmel láthatóan, valami fontosat akart mondani. Kittinek volt egy tipikus nézése, amiből Linda mindig tudta, hogy most vagy valami nagy leszidást kap, vagy komoly lelki dolgokról akar majd beszélni, amihez most abszolút semmi kedve nem volt… Talán még reggel. Amikor úgy el volt szomorodva, jó lett volna, azóta azonban eltelt jó pár óra.
– Foglalj helyet! – mutatott a kanapéra. – Szóval ki ez a Tom?
– Tom egy iszonyatosan jó arc. De ezt te nem érheted.
– Tudod, hogy a chates ismerkedést nem szeretem. Nem minden arany, ami fénylik.
– Tudom. De őt te nem ismerheted…
– Mert te talán igen… Na jó, hugi,. Nem fogok beleszólni továbbra se, mert nagylány vagy már, de gondolkodj el egy kicsit ezen… Én most elmegyek. Feri már vár hallom, ahogy a motorjával megállt és perceken belül, elkezd berregtetni, szóval rohanok. Vigyázz magadra!
Kitti húzott egy széldzsekit, felkapott egy lenge papucsot, és kinyitotta az ajtót.
– Ja, vettem pár zacskós levest. Csirkés meg marhahúsost, remélem jó lesz. Jobb híján… Na, szia, hugi, majd este jövök – majd becsapta az ajtót…
Linda a géphez rohant. Gyorsan megnyitott az e-mailjeit. Látta, hogy kapott egy levelet. Horváth Tomi.

„ Szia, Linda. Ne haragudj, hogy eltűntem! El kellett, gondolkozzak meg közben más dolgom is akadt. Remélem jól vagy! Arra jutottam amúgy, hogy elmennék hozzád tényleg. Holnap délelőtt tíz órakor érne be a buszom. Ha szeretnéd persze… Én nagyon. Este leszek chaten. Gyere fel, beszéljünk meg! Nyolc körül. Szia! Puszi”

A délután hamar elment és pillanatok alatt lett este hét óra, majd rövidesen nyolc is.
– Szia, Hercegnőm!
– Szia! Azt hittem már sosem jössz – fakadt ki Linda
– Ne haragudj, sietve kellett távozzak, de írtam, hogy van pár elintéznivalóm! De most már csak a tied vagyok.
– Rendben, semmi baj. Írtad, hogy jönnél. Hát, gyere! Várlak! – Sóhajtott egyet miközben írta, és a következő percben már azon jártak a gondolatai, milyen ruhában lesz másnap.
A fiú nagyon örült. Legalábbis ezt jelezte az üzenetek egész halmaza, amit a lánynak írt, sok-sok perc után is mindben azt ecsetelve, milyen boldog.

Másnap reggel a lány már nagyon hamar felkelt. Az asztalon csak egy cetlit talált, melyre Kitti írt pár sort, amit Linda el sem olvasott mert már tudta, hogy nővére megint csak a kifogások egész tárházát írja le abban a pár sorban, hogy éppen miért nem vele van. Fogta és összegyűrte, majd a kukába hajította. Kinézett az ablakon, nyújtózott, ivott egy tejeskávét, és elkezdett serénykedni, már kora reggel, hogy tízre úgy ragyoghasson Tom előtt, ahogy eddig talán még senki előtt sem.
Hamarosan fél tíznél kongatott a házukkal szemben lévő templom órája. Szerencsére közel volt a buszmegálló, így ha éppenséggel háromnegyed tíz után öt perccel indulna, még akkor sem késne el. Linda azonban már fél tízkor elindult a buszállomásra, a tizenhármas kocsiállásban leült egy padra s várt. A buszok sorjában érkeztek, de az ő Tomját sehol sem látta. Egyszer csak egy férfi lépett oda hozzá.
– Szia, Te vagy Linda, ha nem tévedek – mosolygott kajánul.
A lány nagyon megijedt. Hirtelen azt sem tudta, mit feleljen. Csak dadogva mondta, hogy igen, ő az.
– Szóval… te vagy az. Örvendek kedves!
– Ki maga? – nézett ijedten a férfira, akinek az arcán volt egy vágásnyom. A nap egyenesen oda sütött, és a kivillanó fogára, amitől a lány még jobban megrémült, és legszívesebben elfutott volna…
Egyre csak azt hajtogatta, hogy nem ismeri őt, és távozásra akarta inteni, de a fickó egyre erőszakosabbá vált.
– Az lehet, hogy te nem ismersz, de én igen. Jobban, mint bárki más, babumm…
– Tom?
A férfi hangosan felnevetett.
– Én vagyok, csillagom – válaszolt a pasas, miközben egy pisztolyt nyomott a lány testéhez, és észrevétlenül hozzá simult, elrejtve ezzel a pisztolyt mások elől, és hogy egy kicsit élvezkedjen is. – Tudod, már nagyon vártam, hogy találkozzunk. Olyan édeske voltál, amikor beszélgettünk. Teljesen begerjedtem rád…
A férfi egyáltalán nem hasonlított arra a képre, amit Linda korábban látott. Ráadásul a kora sem stimmelt. Jóval idősebb, mint amilyennek kiadta magát, és egyáltalán nem volt vonzó. Ápolatlanul, koszosan jött el a találkozóra. Első pillantásra úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Az arcszőrzetéről nem is beszélve, és a szemöldöke sem volt szívderítő látvány. Azt mondta Tom, hogy egy fejjel magasabb legalább, mint a lány, ehhez képest, kisebb volt, sokkal kisebb…
– Ne bántson, kérem!
– Én bántani? Nem. Ha nem kiabálsz, és nyugton maradsz. Csak hagynod kell amit én csinálok veled. Hidd el te is élvezni fogod! Majd én megmutatom neked, mi az, amire egy nő vágyik.
– Kérem, engedjen el. Kiabálni fogok!
– Nem hiszem babám! A pisztoly töltve van. És ha nem akarod, hogy itt helyben szétloccsantsam a drága pofid, amit úgy sajnálnék, akkor most szépen lassan el kezdesz menni ki a tömegből…
Elindultak. Egy kis idő múlva egy sötét alagútba értek. A vonat moraja még hallatszott a távolból, ahogy tovarobog.
– Most pedig az enyém leszel. A valóságban is! Hát nem ezt akartuk? – szuszogta a férfi mély orrhangon, miközben a lányt a falhoz lökte és durván el kezdte csókolni.
– Kérem! Valaki segítsen! Segítsen!!! – zokogta a lány
– Kuss legyen ribanc! – fogta be a száját a férfi majd letépte a blúzát. Azt a frissen vasalt blúzt amelyet reggel gondosan előkészített, hogy az álomrandin tökéletesen mutasson.
A lány abbahagyta a sikítozást, de folyamatosan hüppögött és hüppögött. Hallotta, ahogy a férfi hörgése egyre erőteljesebb lesz, és vadabb, gyorsabb tempójú. Érezte, ahogy szétfeszíti a lábát és fájdalom járja át a testét.
– Kérem, ne csinálja ezt. Bármit megteszek, csak ezt ne, kérem.
– Bármit? – nézett fel a fickó egy pillanatra… Akkor most kelj fel! Azt mondtam kelj fel! –förmedt rá a lányra… Nem kell egészen, ez az… térdelj le! Ne bőgj! És most tedd amit, és ahogy mondok!
A lány becsukta a szemét. Kis idő múltán a férfi ellökte a testétől, és a földre lökte újra. A pisztoly a földre esett a lány feje mellé azonban a férfi olyan állapotban volt már, amiben elfeledkezett, a fegyveréről. Elkapta a lányt, és a testsúlyát ráhelyezte, majd durván elkezdte újra csókolni, és simogatni. Tom újra egyre erősebben hörgött, amitől Lindát a hányinger kerülgette. Egy percre kinyitotta a szemét, és megpillantotta a pisztolyt. A kezeivel elkezdett nyújtózkodni, és ahogy megmarkolta a fegyvert a férfi fejéhez szorította.
– Vége! Szétlövöm az agyát!
– Ne szórakozz kislány! – Felállt, és a nadrágját igazgatta. – Úgysem fogsz lelőni. Azt hiszed töltve volt? Szerinted, töltött fegyverrel járok?
Linda egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon ez csak félrevezetés, vagy tényleg nincs töltve. A kis hang azt suttogta, LŐJJ! Így is történt. A nagy puffanás a férfi hasát találta el. Összeesett, eszméletét vesztette. Vagy talán meg is halt. Nem tudta biztosan Linda, de nem is bírt megmozdulni. Ömlött a vér mindenhonnan, belőle is, és a férfiből is. A zsebébe kotorászott elnyúlva a földön. A telefonjában azonnal Kitti számát ütötte, de csak annyit tudott mondani, hogy jöjjenek érte. A háttérben a vonatmoraj, és a menetrendet bemondó női hang alapján Kitti megtalálta, és vele együtt a rendőrség is.
Egy kórházban ébredt fel. Még homályosan látta a világot, de az első, amit megpillantott, az nővére arca volt, és ez megnyugtatta.
– Hát felébredtél. Ne haragudj, jobban kellett volna rád figyelnem! – sírta el magát, és az ágyra dőlt, miközben Linda a kezét nővére vállára helyezte.
– Te nem tehetsz semmiről. Én voltam naiv. Figyelmeztettél, és én nem hallgattam rád.
– Nem! Tudod, anyáék halála után, annyi minden nehezedett rám. Egyszerre kellett megállnom a helyem a munkában, a kapcsolataimban, de a legnehezebb feladatom az volt, hogy rólad gondoskodjak. Nem sikerült. Ezért inkább mindig lefoglaltam magam. Nem tudtam egyszerre az anyád és a testvéred lenni.
– Nem kellett volna mindkettőnek lenni. Elég, ha a testvérem vagy – vágott közbe Linda.
Síri csend volt a kórteremben, majd Kitti halkan ezt suttogta:
– Az leszek, ígérem, ezen túl az leszek!