Vízesés 22

Arra eszmélt, hogy csengetést észlelt. Mintha a távolból jött volna a hang, mintha nem is ezen a Földön lenne. A kezét a halántékához emelte, mert ott érzett valami furcsát. Egyébként pedig, „hogyan kerültem a földre” igyekezett gondolkodni. A halántéka táján valami nedveset érzett. Elkapta onnan a kezét, megnézte, és látta, hogy véres. Amilyen csak gyorsan tudott, megkapaszkodott, az ajtófélfában, és felállt. Zúgott a feje. Az ajtóhoz lépett, kinyitotta, és csak nézett maga elé.
– Héé! Mi történt, hogy nézel Te ki – kiáltott Attila
– Nem tudom, a Földön eszméltem magamhoz, a csengő hangjára.
– Várj, várj ülj le! De hiszen, Te vérzel? Mutasd!
– Jó, jó, leülök, csak lassan, mert a fejem fáj.- sóhajtott Ági.
Közben Attila, odalépett a komódhoz, amiben a kötszeres doboz volt, és kivette a fiókból. Míg ezt tette, folyamatosan beszélt a lányhoz
– Mire emlékszel, mondd, nem rémlik valami? Csöngettek, és elindultam a mosogatótól. A többire nem. És most, most tiszta a fejed? Azt tudod, hogy meg kell mutatni orvosnak. Közben letörölgette a vért, de látta, hogy szivárog.
– Nincsen hányingered?
– Nincsen, nincsen semmi bajom, dehogy megyünk orvoshoz. Kötözd be kérlek, és minden rendben lesz. Azt teszem, de ne legyen abból nézeteltérésünk, hogy lássa orvos. Megnézi, ellátja szakszerűen, és jövünk haza. Telefonálok Nórának a kórházba, nézze meg, hogy a Balassi doktor bent van-e? Persze mindegy is ki nézi meg, csak lássák el.
– Figyelj Drágám! Ne telefonálj sehová, nem vérzem el, szépen magamra kapok valamit, és bemegyünk, a nyugalmad miatt. Bár semmi bajom már. Bevertem a fejem, és kész. Éhes is vagyok, még kókadt is..
– Az mit jelent, hogy kókadt? –kapta fel a fejét Attila
– Mit, hát mit jelentene, nem tiszta teljesen, de nem az ütéstől, hanem mert tegnap utaztam annyit, hogy a fenekemet is alig érzem, és a fejemmel is körülbelül ez van, meg hát, most fáj is egy kicsit. Ami nem csoda. Hozd ki a táskámat, azt a kis barnát, abban vannak a papírjaim, és induljunk.
– Azt mondtad magadra kapsz valamit. Igen egy másik pulcsit felhúzok, az pedig a kofferben van, hozd azt a drappot, ja és a farmeromat. Ne aggódj minden rendben nem szülni megyek, óh, mi lesz akkor? Tudni fogja fél világ az eseményt ami nálunk történi fog majd – Közben nekikezdett az átöltözéshez..Ki kellene állnod az autóval a garázsból, ameddig rendbe szedem magam.
– Még csak az kellene, itt hagynom Téged, hogy mire visszaérnék, kezed-lábad törve lenne.- persze ez már a vicc része volt inkább, de azért megvárta Ágnest.
Lesétáltak a garázshoz, és elindultak az SZTK-ba. Mikor beléptek akkor szembesültek azzal, bizony itt órák hosszát várni kell, mert annyian vannak. Ülőhely sehol, úgy várakoztak, egy ideig, majd Attila kijelentette, most jött el a pillanat, hogy Nórát felhívja, hogy valami protekcióval, de jussanak előre, mert ezt nem lehet ép ésszel kivárni.
-Itthon vagyok! sóhajtott Ági. Jó kis Magyar mentalitás, várni, várakozni, elpusztulni, azon a helyen ahol gyógyulni kell, kellene. A lángos is otthon dermed, szomjas is vagyok, addig pedig nem lehet semmit sem enni, sem inni, míg egy doki nem mondja azt, kisasszony mit keres itt? Nincsen semmi baja, egy kis horzsolás, és kész.
Közben Attila félrevonult és nyomkodta a mobilba Nóra számát. Az unokatestvére a lány, itt dolgozik
a gyermekosztályon, mint ápolónő, mindig Ő segít amikor szükséges. Csak éppen, most nem veszi fel, már régóta csörög. Majd jelentkezett a hangposta. Éppen újratárcsázást kezdeményezett, amikor valami ismerős hangot hallott.
– Hello Attila! Hát Te? Mit keresel itt.? Végre, Téged hajtalak, Ágival vagyunk itt, beverte a fejét, és bejöttünk, hogy nézze meg valaki. Akartalak hívni otthonról, de aztán bejöttünk, viszont ezer ember előttünk. Tudsz segíteni? Azonnal jövök, leteszem a tízóraimat, vagy ebédemet, teljesen mindegy, és pár perc múlva már bent is lesztek. Köszi, addig én visszamegyek Ágihoz. Ahogy visszaért, nem látta sehol a lányt. Nézett körül, sehol nem látta. Egy idős Hölgy mellélépett, megfogta a karját.
– Maga az fiatalember, aki a Hölggyel van? Igen én vagyok. – nézett zavartan. Történt valami, míg nem voltam itt? Jaj dehogyis történt. ha Megkért a kislány szóljak ha visszaér előbb, a toalettre ment. Mire ezt végigmondta Ági már mellette állt.
– Tudtam, hogy megijedsz, ha nem látsz. Gyere menjünk haza a fenébe. A klotyó ahhoz képest, hogy
Eü intézményben vagyunk, szebben is kinézhetne. Kettő, nem attól vagyok rosszul, ahogy jártam, hanem ettől az egésztől. Nóra a végszóra toppant oda, és üdvözölve Ágit, már jelezte is egy pillanat és mehetnek. Valóban, úgy is volt. Amikor beszólították, annyit lehetett hallani, hogy morgolódás van, de kit érdekelt ez abban a pillanatban? A rendelőben, az orvos kikérdezte, Ő elmesélte amire emlékezett. A sebet ellátták, majd közölték, amennyiben bármi panaszt érez, jelentkezzen, a baj szerencsére nem komoly. Inkább a bőr jött fel, mint mély seb tátongott volna. A vérzés erőteljesebbnek tűnt mint a baj.
Mikor kiértek onnan, Ági javasolta, már ne menjenek haza, hanem induljanak ebédelni, majd sütiért, és akkor már minden megy tovább úgy ahogy eltervezték. Bevackolnak az otthonukba, és csak egymásé lesznek.