Vízesés 27.

Az alapzománc felvitele, és megszáradása után, halványszürke színű lesz. Ez egy vékony takaró réteg.
Hogyan néz ki az egész folyamat? Csak futólag láttam a termelést. – Hosszú lesz Saci, ha én ebbe belekezdek. Attila hangja újra a megszokott lett, mély orgánuma nyugalmat sugárzott.
A kemencében nyolcszázharminc celsius foknak kell lenni ahhoz, hogy a zománc kellőképpen ráégjen a lemezre. Amikor készen van, fekete színű kissé fényes felületet kap. Amikor kellőképpen kihűl, akkor kerül rá egy újabb réteg. Ilyenkor fontos a zománcfesték sűrűsége. Amennyiben ez nem megfelelő, vagy felhólyagosodik a zománc, vagy az edényen gyűrődések keletkeznek rajta égetés során. Magyarul ráncosodik, hurkás lesz. A másik véglet pedig, amikor foltos lesz, nem feddi teljességgel az edényt. Érdekes még az is, egyes színeknek a takaró hatása is más. Míg itt a lemezek nem forgathatóak a művelet közben, kint a műhelyben egy automata gépsor, karokkal ellátva végzi feladatát. A zománctartályba belekerül a folyékony zománcfesték, amely kellőképpen átszitálásra kerül, hogy teljesen sima maradjon, szemcsementes. A tartályból egy keringető mozgatja a festéket, hogy ne sűrűsödjön a víz párolgása miatt. Ha ez nem történne meg órák múltával a festék besűrűsödne annyira, hogy nem oszlana el a megfelelő időben az edényen. Tehát,a karokra rá kell helyezni a lábast, vagy fazekat, és amikor a festék rácsurog, a megfelelő irányba forgatva egyenletesen rácsurog az edényre. A gépsor végén leemeli az elszedő személyzet, egy peremfogó segítségével majd vizes szivaccsal letörli a peremről a festéket. Deszkára teszi, és ráhelyezi a szárító kocsira, ami beviszi a szárító alagútba. Ott megszárad, és a peremzománcozó kézzel egy nagyon sűrű krémszerű zománcfestékkel, a karimát bekeni. Majd innen kerül az égetőkemencébe. Ez a végleges művelet. Persze, az edény belső zománcozásának is a folyamata ugyanez, természetesen azzal kezdődik a zománcozás. Vagy teflon, vagy zománc bevonatot kap belül az edény. Díszítése a legvégén különféle ízléses matricákkal történik.

– No nézzük azokat a lapokat, ennyi idő alatt már csak puskapor szárazak. Mariann! Mindenképpen firkantsd fel kérlek egy cetlire az időt, ha mégsem száradt meg teljesen. Tudjak viszonyítani, és számolni majd, hogy élesben a szárító alagutat mekkora hőfokra kell majd esetleg beállítani. Szerintem nem lesz elég a mostani meleg levegő. Jelenleg 30 celsius, és a szárító kocsik mozgása ahogy halad az alagútban, valamennyit hűl is a vége felé. No, meglátjuk. A lemez vastagabb, mint a régi hagyományos edényeknél. Bár, ahogy nézem jó lesz ez. Nem látok rajta nedvességfoltot, egyenletesen szürke a színe. Remek!

Jó, akkor azt hiszem bingó. Ezt az adatot élesbe írjad be a főnaplóba légy szíves. Majd egy karctűvel, 5 cm-t kaparj le az egyikről , és úgy helyezd majd be egyelőre, ezt az egyet. Ha jó lesz, akkor második lépcsőben, a többi lap is bekerül majd. Ha nem, akkor le kell mosni, az előzőekről, és újabb adagot kikeverünk, aszerint, hogy vékonyabb, vagy túl vastag lett a festék.

– Akkor én elmoshatom a piszkos edényeket?- fészkelődött Saci. Igen, minden elvégzett művelet befejezése után, muszáj, mert nem vagyunk elkényeztetve eszközzel. Pedig … pedig garanciát kaptam arra, hogy minden maximálisan a rendelkezésünkre fog állni. Ez a labor is jól le van pukkanva. Semmire nincs pénz. Majd kíváncsi leszek Laci, a tanulmányi útról amikor hazaérkezik mit mesél? Szerintem leesik az állunk majd. Ha hazajön egyáltalán. A koffert összepakolni biztosan jön, és a kis feleségéért . – igazította meg egy hajtincsét Mariann, miközben végighallgatta Attilát.

A távolság kacifántos dolog. Én már csak tudom. A barátnőm most ért haza, aztán a napok csak úgy röpülnek mint a csuda. Csak ilyenkor megy lassan, amikor dolgozom, pedig nincs 10 km-re tőlem. Ez a munka berakott, éppen most, de nincs is ezzel baj. Csak rugalmasan. – mosolyodott el Attila.

– Nyaralni kellene talán. Pálmafák, tenger, vagy egy kis falusi dimbes-dombos nyugodt helyen ücsörögni a szerelmeseknek. – incselkedett Saci, és már dudorászott is miközben törölgette az asztalt. Hát, van benne valami. Amikor végzünk itt, és minden klappolni fog, akkor majd valahová eljutunk remélhetőleg.
"Remélhetőleg, hamarosan kinéz valami frankó helyet, mert az motivál legyűrni a napokat."- gondolt haza egy pillanatra.

– Hölgyem, akkor most a lemezkét betoljuk az égető kemencébe. Nyolcszázharminc fokra beállítom, és itt fél óra alatt készre sül a "torta"- mosolyodott el. Ebbe szépen belefér a tíz órai szünet is.
– Óh, de vártam ezt a pillanatot. Vásároltam valami finomságot. Én már kacsintgattam a szatyorra többször. – nyomatékul még egyet produkált. Odaszaladt a szatyorhoz. Ki szereti a Néger csókot?- csücsörített hozzá lelkesen.

– Én ebből kimaradok lányok. Most legalábbis. Délután esetleg …még az sem biztos, de azért ha nem rohanjátok úgy le őket, egyet félre lehet állítani az útból számomra. Kicsit sok is lenne nekünk ennyi csók- húzta el a száját Mariann. Csókból is megárt a sok. De még ha egy sincs … – nézett Attilára kacéran.
Ő mintha nem is hallotta volna, de akaratlanul is a nő ajkaira emelte tekintetét. Majd elfordult hirtelen, „a fenébe hülye vagy?"- motyogta magában. Majd tisztán hallhatóan jó étvágyat kívánva kilépett, és becsukta maga mögött az ajtót.