Vízesés 40.

A tankolásokkor, ittak kávét, a shopokban minden olyan, mint idehaza. Bulgáriába, amikor beértek változás volt tapasztalható. Az első illemhely katasztrofális állapotban volt. A kézmosás után, az autóban még plusz tisztítókendővel is átfertőtlenítették a kezüket.

Megállapodtak abban is, hogy ha a fáradtság rájuk tör, inkább egy parkolóban átvészelnek alvással egy bő órát, mintsem megszálljanak bárhol is. Azt hallották, hogy nem mindegy, hol pihennek, hol esznek, a tengerpartot, és nagyobb városokat kivéve. A magánszféra, még sok helyütt, igen necces.

Szófia szép, így éjszaka is. Minden kivilágítva, egy-egy szűkebb utcán is áthajtottak, de volt olyan rész is, ahol nagy széles utak voltak a jellemzőek. Ági automatikusan bíztatta Attilát.
-Nézz oda milyen szép! Egy-egy épület.
-Jó drágám nézelődöm, parancsodra, aztán, bumm, majd valami feltartóztat bennünket.
-Jól van, na, csukd be a füleidet. Majd egyszer elhozol újra, és akkor sétálgatunk. – búgta
-Persze, hogy hozlak! Minden alkalommal, amikor valahová megyünk ez a sláger. Újra, és újra.
Nem is kellene nekünk melózni, csak utazgatni, a golóbison.
-Lottózzál kicsikém, és akkor földön, vízen, levegőben felváltva hasítunk. Ahaaa. – harapta el a szót, mert egy hatalmasat kellett fékezni. Úgy tűnik, egy félig alvó sofőr szépen bevágódott elébük.
-A kezed-lábad úristenit, hogy még bajt okozol!- szidta Attila. Ági pedig közben szedegette össze, ami az öléből lepotyogott.
– Dinka!- jegyezte meg közben. Milyen dinka! Nem lát?
A legkritikusabb órák ezek vezetés terén. Késő van, és még messze a kora reggel. Aki nem ért még haza fáradt, a reflexek nem úgy működnek. Aztán a sok fiatal a szórakozóhelyek felé tart, vagy éppen vált egyik helyről a másikra. Jó odafigyelni.

Mikor pirkadni kezdett, mintha kibuktak volna.
-Álljunk félre valahová. Pihenjünk egy órát. – kérlelőre fogta Ági.
-Még bírom. – hangzott a válasz, de egyáltalán nem tűnk ébernek a beszéd.
-Elhiszem, hogy még bírod, persze éppen, mert a hangodból ítélve már hulla vagy. Minek, az utolsó pillanatot megvárni, hogy esetleg egy hülye, bóklásszon ide elénk, aztán még kivédeni sem tudod?!
– Figyelem a táblákat, és egy benzinkútnál szépen félreállunk. Ne is ellenkezz!
-Értettem, főnök!

Azért kellett utazni jó pár km mire felbukkant egy tábla, ami jelezte, hamarosan pihenni tudnak.
-Végre!- sóhajtottak fel.
Egy szempillantás alatt hátra nyekkentették az ülést, és Attila fél percen belül, eltátott szájjal aludt. Ági is próbálkozott, de sehogyan nem érezte magát megfelelő helyzetben. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Nyugodtan be is csaphatta volna az ajtót, mert Attila olyan mélységekbe zuhant, hogy hihetetlen.

A szél rettenetesen fújt. Távolban a hegyek felett látni lehetett, hogy pirkadni kezd lassan. Egy védettebb helyre állt, elszívott egy cigarettát, és visszasétált az autóhoz. Torka kiszáradt, ivott egy korty vizet, és megpróbált szundítani egyet.

Amikor magukhoz tértek, már teljességgel világos volt. Frissnek érezték magukat. A mosdóban felfrissítették az arcukat, elrendezték a dolgukat. Ági vásárolt egy Latte Macchiato -t hideget, és a szendvicsből ettek mindketten.
-Most aztán meg sem állunk a célig, és kérek egy csokit. – Lelkendezett Attila.
Jaj, de jó!- ujjongott Ági. Ugye milyen jólesett ez a kis pihenő? Ráadásul milyen olcsó volt ez a panzió?- viccelődött.
Igen, nagyon, ezért, amikor leérünk a tengerre, mivel ilyen olcsón megúsztuk, kapsz tőlem egy csomag ZI-ZI-t.
Kedves ember vagy! Tudtam én, hogy elhalmozol. – nevetett.

A táj nem volt lenyűgöző, és minél beljebb mentek, annál sivárabbnak látszódott minden. Nem volt egy érdekfeszítő látvány. A navigátor azt mutatta, még 250 km a cél.
Bő 3 óra és leérünk, ha minden simán megy. Fél ötöt mutatott az óra.