Vízesés 48.

– Olyan szép lenne minden, most miért csinálja velünk ezt, az idő? Tegnap verőfényes volt minden, most, pedig mint hal az akváriumban ücsörgünk a szobában.
– Ne nyafogj már, Ági! Meglásd reggelre minden a régi lesz. Vettél barnító sprayt? Mert azonnal lefújlak vele, aztán te leszel Rébusz néni. De akkor pénzért mutogatsz ugye? Nézzelek csak, szőke lettél? – és a kispárnát felé hajította. Ebből kerekedett egy párnacsata. Mint két gyerek játszadoztak, nevettek. A szobatelefon csörgése vetett véget a harcnak. Attila felvette, Tibor jelentkezett a vonalban.
-Mit csináltok, ebben a csodás időben? Éppen csatát vívunk egymással. Összevesztetek? Dehogyis! Párnacsatázunk Rébusz nénivel. Egy pillanatra csend lett a vonal túlsó felén.
– Az ki?- jött a kérdés. Teszerinted? Most fújtam le tetőtől- talpig a kedvesemet barnító spray – vel, és jó pénzért láthatod is. Mennyi, az annyi? Hát, húsz Leva. – Kezét a szája elé téve elfordult Ági felé, és suttogta, ennyi volt a kardigánod.

– Megér neked ennyit? Persze! –jött a válasz. Ma nyélbe ütjük az üzletet. Mikor? Gyertek át a kajás szállodába a fenti társalgóba, iszunk egyet ebéd előtt. Oké fél óra múlva találkozunk.

-Milyen jó srác, veszi a lapot elsőre. –lelkendezett Attila. Szerencsénk van, ha már a sors összehozott bennünket, hogy nem valami bénaságokkal leszünk, mikor kedvünk tartja. -Igen! –vágta rá Ági. Emlékszem, egyszer hozzánk csapódott még régen, amikor még mással kavartam egy pár, hát a nő, mint egy savanyú citrom. A pasija belevaló volt, de a nő? Mint egy professzor asszony, olyan volt. Mindent tudományosan akart megmagyarázni, néha mosolyodott csak el, semmi élet benne nem volt. Okoskodott mindig. Egyszer észrevettem a srác még a bokáját is megrúgta az asztal alatt, mert mindenki dőlt a röhögéstől valamin, ő meg éppen csak elhúzta a száját, és öt perc múlva bejelentette, neki most ebből elég, és felvonult a szobájába, mint egy szomorú szűz. Minek megy az ilyen ember társaságba?

Ha Orsi is ilyen? Mit teszel?
Á, Orsi nem olyan, már ránézésre sem. Egyébiránt két mondatából kiszúrtam volna. Majd meglásd belevalóak ők. – győzködte Ági.
Csak kíváncsi voltam mit reagálsz. Készülődjünk akkor, és menjünk át. A Nap egy pillanatra besütött a szobába. Ági kiszaladt a teraszra, de mire kiért, egy felhő mögé bújt. Felnézett az égre, és elkezdett énekelni. Csiga-biga gyere ki… és láss csodát, megmutatta magát újra.
Attila, Attila! Gyere már ki, énekelek és csalogatom a Napot. És? Gyere már! Itt mutogatja magát .- bolondozott, és kacagott.
Felhős volt az ég,de nem egybefüggő, ez már azt jelentette felszakadozott, és valóban reményt látott a holnapi szép időre. Strandruhában nem lehetett mászkálni, de hideg sem volt. A széltől inkább frissnek mondható a levegő, de fürdeni, talán a legbátrabbak merészkedhetnek délután.

Induljunk! Öt perc, és kész vagyok, egy kicsit megigazítom a sminkemet.
Mikor átértek Orsiék már ültek egy asztalnál. Üdvözölték egymást, a két fiú összekacsintott, kezet rázott. Mindkét lány csinos volt, szolid smink, kellemes színű együttes rajtuk, Ági inkább türkizes tónusban, Orsi halványlila szerelésben. A fiúk sört hozattak maguknak a lányok egy-egy Whiskyt jéggel. Ebéd előtt átjárta gyomrukat az ital. Kellemesen érezték magukat. Nevetgéltek, és nyoma sem volt már a lehangoló reggelnek.

-Ki szeretném próbálni, a masszírozó fotelt. Jössz te is, Ági? –fordult felé a lány.
-Én nem, én nem szeretem a masszírozást. Széjjel ráz az a fotel. Azt szereti, ha a hátát vakarásszák. – kontrázott Attila. Igen, az fincsi. De azért elkísérlek, azon nem múlik. Kell zseton, vagy mivel megy? Nem rulett terem ez. Innen látom, két Eurót kell bedobni, aztán indulhat a tánc. Az nincs nálam. Puff. Akkor holnap. Ági kotorászni kezdett a kis táskában, hátha akad apró. Lelt is, de Orsi szabadkozott. Holnap is jó, nem fontos. Csak indulj most, holnap ki a fene lesz itt fent, amikor jó idő lesz. A tenger hullámai dobáljanak, ne ez az izé rángasson, ide-oda. Elég nyomatékos hangsúllyal ecsetelte mondanivalóját, így el is indultak a gép felé.
-Aztán el ne harapd a nyelvedet. – szólt utánuk Tibor. Vigyázok, pá,- intettek vissza mindketten, Orsi kicsit kiöltötte a nyelvét.
Jól megdolgozta minden porcikáját a masina. Jó! Határozottan jó, amit tett velem. Erős motor van benne, ezt majd a fiúk is megerősítik, ha kipróbálják. De most irány ebédelni, mert üresre rázta a gyomromat.
Tömeg volt az étkezőben. A vizslatós ember, maradásra intette őket. Senki a parton, mindenki hasa egy időben kondult meg. – Most mi legyen csajok? Iszunk még egyet, vagy lessük ugrása készen az asztalokat, ki, mikor áll fel? Én biztos, hogy nem fogok itt szobrozni. Menjünk vissza a társalgóba, és negyed óra múlva visszanézünk. – javasolta Ágnes. Attila helyeselt, de mielőtt megfordult volna visszatekintett, és végigpásztázta a placcot. Támadás! – kiáltott fel, mert éppen cihelődtek egy asztalnál. Ahogy kimondta, már indult is. A többiek utána. Te kis sasszem!- hízelgett Ági.
Ebéd közben a roskadásig rakott tányérok mellett elhatározták, hogy miután végeztek, lesétálnak a partra.
-Most, végig tapiskolom a homokot a lábacskáimmal mezítláb, annyi bizonyos. – lelkendezett Ági. Érezni akarom, ez már nagyon a vágyam. Teee tenger szerelmese! – cirógatta meg a lány arcát kedvese.
– Ühüm, és már nem eleget szenvedtem ez alatt az idő alatt mióta itt vagyunk? Mondd? Lassan 24 órája, Nap nélkül. Ezt olyan bájosan mondta, mint egy kisgyerek.
– Ilyenkor beléd tudnék harapni finoman. Úgy, imádlak! Jól áll ez neked! -súgta a fülébe Attila. És a kardigán is igaz? – nevetett fel Ági.