Vízesés 49.

Degeszre ették magukat. A választék ebédkor is bőséges volt. A tenger gyümölcsétől kezdve a levesekig, vegetáriánus, hagyományos, Bolgár ételek kavalkádja várta a vendégeket.
Friss, forró, ízharmóniában gazdagság jellemezte az ételeket. A desszertek, sütik, márcosak, túl édesek voltak. Előtte szabadott gyümölcsöt enni, mert ha utána, akkor íztelennek érezte az ember.
Lefelé menet a lépteik is lassabbak voltak. A hátsó kijárat felé vették útjukat. Kint sok asztal, napernyővel volt felszerelve. A szél itt erősebben fújt. Ági nem kötötte fel a haját, így egészen bozontossá fújta.

Pár fotót készítettek egymásról. A fényképezőgép, elengedhetetlen kellék lett. Megörökíteni minden olyan pillanatot érdemes, ami érdekes, és amikor majd, az elfeledett momentumok a képek láttán előmásznak, csuda jó érzés lesz.

A tengerparton az élet megmozdult. Többen kihasználták, hogy az eső már messze járt, néha a Nap is megcsillantotta a vizet. A hullámok sorban érkeztek, és szőnyegként terítették be, simították el a fehér homokot. Nehéz volt benne járni. Ági levetette a szandálját, és lóbálva a kezében, csatangolt a homokban. Selymes volt, és friss. Tapadt a lábához, de pár pillanat múlva lepotyogott. Lehajolt felmarkolt egy adagot, és morzsolgatni kezdte áhítattal az ujjai között.
-Fehér aranypor. Nekem az!
-Nem is por! – cukkolta Attila. Jól van, na, most még nem, de majd holnap megszáradva azzá válik, és a vizes lábamra tapad ugyanígy, mert nem tud megválni tőlem. – nevetett.

Orsi visszatekintett lentről, és a végeláthatatlan part mögött, magasodtak a hatalmas szállodák.
-Tekintsetek vissza! Milyen törpék vagyunk itt lenn, az épületek alatt.
Valóban hat, nyolc emeletes szálloda monstrumok övezték a partot. Volt, amelyik egybefonódott szinte a másikkal aztán olyan is, ahol egy- egy építésre váró telek csábította magát.
– Itt semmi nem különbözik egy Olasz, vagy Spanyol tengerpartról. A Görögöktől talán annyiban, hogy ott a kék-fehér szín jellemző.
– Igen Orsikám, és ez ugye a Fekete-tenger, abban biztosan. – kötözködött volna Tibor, bár a hangsúlyt finomította.
– Ha nem mondtad volna ezt, nem is tudtam. Tényleg? – tette a butát.
Kicsit odébb két pavilon volt felállítva, dzseszkivell teli. Egy hatalmas tábla jelezte az árakat. Itt lehetett sárkányrepülőzéshez jelentkezni, óriásbanánra felülni, és még pár vízi alkalmatosságon szelni a vizet.
No lányok, sárkányeregetésben részt vesztek majd? Ági gondolkodás nélkül rávágta.
– Naná!
Orsi, tétovázott, nem volt egyértelmű igenlő a válasza. Ági noszogatta egy kicsit.
– Figyu! Meglessük holnap közelebbről a mutatványt, és ha szupinak látszik, akkor repkedünk egy kicsit. Jó lesz így? Jó, csak parázok a magasságtól. Én majd vigyázok rád, nem kell félni. Aztán, hogyan, hogyan vigyázol rám? Azt még nem tudom, de ültesd csak be a kobakodba, amit mondtam. Ez már fél siker.- győzködte.

– Mi pedig addig dzseszkizünk. Tibi kijelentette, életében nem ült rajta, és nem úszóbajnok, de Attila meggyőzte, ő vezetni is tudja, úszni is tud, egyébiránt pedig mentőmellény lesz rajtuk, ha buknak, akkor is a felszínen tartja őket.

Messzi az óvárost is megpillantották. Ági belekarolt Attilába, andalogtak és megbeszélték valamelyik este feltétlenül ellátogatnak oda.
-Itt a part mentén vajon el lehet jutni a belvárosi forgataghoz? Elképzelhető. Valószínű úgy van kialakítva, de szerintem nagyon hosszú. Este pedig kivilágítva sincsen itt. Vagy így szeretnél odabotorkálni, majd?- kérdezte a lánytól.
Dehogyis, csak megpendült bennem a kérdés. Majd utánajárunk, és egyikünk itt, másikunk az utcán indul neki. – nevetett fel.

Körbenéztek mindent, egyre többen és többen jöttek le. Volt, aki fürdőszerelésben, volt, ki labdával a kezében.
Az ágyakra is leült egy pár ember. Megnézték a táblát, mennyibe kerül a bérlés naponta. Nyolc Leva egy ágy ernyővel.
– Nem vészes, amikor lent leszünk, bérlünk. Fent a medencéknél ingyenes. Ott viszont valószínű sietni kell, hogy jusson, mert itt se szeri, se száma, de ott fent kötött a hely. – tanakodtak.
– Meglátjuk, holnap reggeli után, hogy fent maradunk a medencéknél vagy lejövünk. Attila sandán nézett Ágira mikor ezt, említette. Tudta ő, hogy lesz azonnal rá válasz.
– Ide figyelj drágaságom. Reggel, ha a Nap sugara engem megérint, mit bánom én, ki hol sütkérezik, én, ha egyedül is, de itt leszek. Medencében tudok fürdeni otthon is. Majd felnézett az ég felé, és imára téve kezeit sóvárogva kérlelt.

Az idő lassan három óra felé közeledett. Jó nagyot sétáltak. Megbeszélték, már nem érdemes felmenni a szobákba, lent maradnak, iszogatnak egyet, és megvárják a tájékoztatót, a fakultatív programokról.
„Sört ide, bort ide, hej te barna lány…”- énekelt Attila, és közben vidáman elfoglaltak egy négyes asztalt odafent.