Vízesés 7

Mivel közeledett az ebédidő, Attila a szokásos éttermébe ment. Szeretett ide járni. Mintha egy megrögzött agglegény lenne, aki nem enged berögződött szokásain. Nem kóborolt be csupán, még kíváncsiságból sem különböző kifőzdékbe. A platinás éttermek is sorra nyíltak meg, bevonult a városba már jó pár ország konyhájának íze. Ami miatt még szeretett ide járni, a haverok zöme is itt költötte el ebédjét, s a csontinak elnevezett szakács főztje pedig a hazai ízeket juttatta eszébe. Mosolyog még most is azon, amikor meglátta csontit, majd beleszédült a tányérjába a nevetéstől.
Ő egy vékony, szikár emberre gondolt, ehhez képest egy hústorony állt vele szembe, aki a konyhai lengőajtón között sem tudott elmenni anélkül, hogy ne akadt volna fel. Igen, aki ilyen jól tud főzni szeretheti a hasát is. Efelől nem is volt kétség.
A haverokkal lehetett pár szót váltani, biztos találkozási pont volt. Megbeszélni gyorsan kivel mi történt, akár az előző napon is. Programokat egyeztettek, mikor fognak találkozni a kiskocsmában,
zsíros kenyér kíséretében legurítani pár sört. Ezek az esték nem mentek kapcsolatuk rovásra, bár volt egy pár lemondott este a büni listán. Olyankor kapott is a haveroktól.
-Jól vigyázz! Még bekötik a fejedet!-hangzott el többször is.
Ma viszont felajánlhatnak bármiféle programot, szabadság van, elég hosszúra sikeredett szabadság.
Csak éppen egy a hiba, kedve sincsen, még ahhoz sem valakivel is összefusson. Nem hogy valamit is csinálni este. Az estét várta, hogy érkezzen hír Ágitól, hiszen megbeszélték, bármennyire is fáradt lesz, azért jelentkezik.
Egészen belefelejtkezett gondolataiba, mégis mintha valaki felé integetne. Mire észbe kapott már ott állt mellette és átkarolta. – Szevasz öreg cimbora! De régen láttalak! -üdvözölte Imre.
-Mi újság! Már azt hittem lementél a térképről.-veregette meg vállát Attila.
-Kicsit majdnem úgy van, apámék tataroztak és én voltam a culáger. Jó hogy vége, mert Isten bizony azt gondoltam, befellegzett a nyaramnak. A barnaságom azt sugallja a tengeren tengődtem, mint hajótörött. De hát az ősökön segíteni kötelesség.
-Veletek? Mi újság? Ágnes?
Ági elutazott. Külföldre ment dolgozni.-felelte.
-Hát hol a szerelem?-bökte oldalba barátját.
-Szerelem az van, csak munka kevés ebben a tetves országban. Erre még a kapcsolatunk is rámehet.
Amúgy pedig az utóbbi időben… de ah hagyjuk. Gyere inkább ebédeljünk, mert korog a gyomrom, s ez még tetézi az amúgy sem rózsás hangulatomat.
Besétáltak az étterembe, vadásztak egy üres asztalt maguknak, végigpásztázták a menüsort. Attila valami zaftos ételre vágyott, kiválasztott egy nagy adag vadast zsemlegombóccal. Egy gombóc már úgyis befészkelte magát a gyomrába, a többi összerágva elfér odabent.
Közben beszélgettek még apró, jelentéktelenek tűnő dolgokról is.
-Majd hétvége előtt hívlak telefonon, egyeztetünk egy teniszpartira.-ajánlkozott Imre.
-Oké, oké! Biztosan nem lesz dömping, már ami az elfoglaltságomat illeti.
Ahogy körülnézett ismerősök sorát pillantotta meg. Intések, fejbiccentések közepette lépegettek kifelé.
Az órájára pillantott lassan egy óra, úgy elszaladt az idő. Elköszöntek egymástól, majd sietősre vette lépteit, munkahelye felé. Útközben arra gondolt, hogy lehetett olyan ostoba, egyáltalán, hogy mehetett abba bele, akkor üzenjen csak Ágnes amikor kiérkezik. Mi van akkor, ha útközben valami éri? Csak van annyi sütnivalója, ha bármi adódik jelzi. Bár őt nem ilyen fából faragták.-s ezt jól tudta. Volt olyan eset, amikor ütközött, és csak este mutatta meg az autót meglepetésként, „csupán” egy műanyag zöldséges rekeszt hagyott el a gazdája a platóról, ami Ágnes autóján landolt. Szerencsére aránylag lassan ment a két autó, így nem törtét az ijedtségen kívül komolyabb baj.
Közben visszaért, leült a komputer elé, és nekilátott a levelek megválaszolásának. Ezt érezte a legutálatosabb feladatának. Nem szeretett leveleket írogatni. Sok esetben diktált, de voltak olyan esetek is, amelyekre személyesen neki illett válaszolni.
Megkérte Beát, míg ő ír, szedje elő az előző labormunkálatokról szóló leírást. Átakarta tanulmányozni. Bár sok mindenben hasonlítani fog az előző munkához, bizonyos elemein azonban változtatni kell. Remélte azt is az asszisztens, akit maga mellé fog kapni, jó szakember lesz, és partner a munkában.
Csinibaba.-suhant át a fején, amit Laci mondott.
A csinibabákból éppen elege van. Ágnes hála nem tartozott abba a kategóriába. Ő egy átlagosan kinéző nő volt számára. Barna vállig érő haját eleinte vasalta, most éppen csak habozza, hogy érvényesülni tudjon természetes göndörsége. Jól áll neki. Szolid smink, eleganciával párosulva.
Mindig tudja, mit kell magára ölteni. Semmi feltűnőség, az arany középút, és mégis. Mennyien megfordulnak utána? Tud valamit. Az bizonyos. Pont ezért éri el azt, a láthatatlanságból, pillanatok alatt a figyelem középpontjába kerül.
Ismét elkalandoztam, a fenébe is!-meredt maga elé.
Közben a kért anyag az asztalára került. Jó nagy adag paksaméta. Lesz mit olvasnia, csak ezen az átok levelezésen lenne már túl.
Nekilátott, és amilyen gyorsan csak tudta, úgy kalapálta a betűket. Mire mindennel végzett, érezte elfáradt. A leírást hazaviszem, az idő is gyorsabban fog haladni, az amúgy is üres estéken. – morfondirozott magában. Kopogtatásra lett figyelmes. A titkárnő nyitott be.
-Van még valamire szüksége főnök? Mert, ha nincsen elmehetnék?- kérdezte.
-Bea! Maga még itt van?-nézett rá csodálkozva. Úgy tudom, a munkaideje négy órakor lejár. Amikor nem jelzem, hogy itt kell maradnia, akkor négy órakor nyugodtan lépjen le. Túlhaladta munkaidejét egy órával. No majd lecsúsztatja! De most sipirc!-mosolyodott el.
Ő is lassan pakolászni kezdett. Kotorászott az autó kulcs után. Eszébe jutott a reggel, és csak a fejét csóválta meg rosszallóan, a zebrán történtek miatt. Indulásra kész volt. Hóna alá vette a papírokat, és elindult a lift felé.
Intett a portásnak, beült az autójába, ahogy indított látta az üzemanyaglámpa pirosan villog.
Tankolnia kell a legközelebbi kútnál, mert különben nem ér haza. Otthon még az anyagba is bele kellene nézni, legalábbis elkezdeni. Valahol büszke volt arra, hogy őt kérték fel erre a munkára, pedig vannak még jó szakemberek többen is. Viszont jó ezt nyugtázni, őrá esett a választás. Az előző kísérlet nagyon jól sikerült, kitűnő minősítést kapott érte.
Közben beállt a benzinkúthoz, majd teli tankolta a kocsit.-Na, ez egy jó ideig elég lesz. Nem kell sokat furikázni. Egyedül nincs kívánságműsor. Már bosszankodott, micsoda őrült, de mindenről Ágnes jut eszébe, mindig ott lyukad ki. Ezután is így lesz? Friss minden. Úgy érezte a rázúduló magány fogságába esett. Remélte idővel változik mind ez. Addig pedig ez van. Ha tetszik, ha nem.
A legnagyobb csúcsforgalmon verekedte át magát, araszolgatva végre hazaért.
Felakasztotta zakóját fogasra, kibújt a cipőjéből, leheveredett a kanapéra. Kedvenc zenéjét hallgatva vágyott a nyugalomra, el szeretett volna lazulni. Semmire nem gondolni, csak lebegni a zene szárnyán, élvezni a dallamot. Elaludt. A telefon zajára ébredt. Álmosan nyúlt érte, leverte. Megdörzsölte a szemét, úgy kereste a szőnyegen, míg rátalált. Megérkezett a várva várt üzenet.
„Szerencsésen megérkeztem, minden rendben. Ágnes.”
Kint sötét volt már. Az órájára tekintett, jó ég már este van!-tisztult ki a feje.
Újból elolvasta az üzenetet, elé tárult a rideg valóság. A helyzetjelentés megérkezett a „frontról”.
Semmi csók… a végén, és szeretlek. Viszont írt, ezt értékelni kell. Naná, értékelni kell. Biztosan hulla fáradt. Maga elé vette ismét a telefont, és írta a válasz üzenetet.
Reméltem, hogy minden baj nélkül megérkezel. Holnap hívni foglak telefonon. Csók, jó éjt!
Aztán mezítláb úgy ahogy volt, keresett valami ennivalót, bekapott pár falatot. Majd megágyazott magának, lezuhanyozott, és ágyba bújt. Kimerítő nap volt ez a mai. A többi még ennél is nehezebb lesz. Ezek voltak utolsó gondolatai elalvás előtt.