Vízesés9

Visszament a konyhába, elővette a papirost amire fel volt vezetve a kötelező reggeli teendő. A hűtőszekrényből elővette a vajat, a kenyértartóból a kalácsot, majd a tejeskávét öntötte bögrébe. Hamarosan érkezik a nővér, aki beadja az inzulint. Utána rögvest enni kell, ez szabály. Miközben kente a kalácsot, csengettek. Gyorsan ajtót nyitott, egy nagydarab fehér köpenyes asszony állt kint. Bemutatkoztak egymásnak, majd Ágnes a hálószobába indult ébreszteni a nénit. Nem aludt már, a mindennapok rutinja ébresztette, az ágyból ennek ellenére nem bújt ki, hiába hallotta a csengőt, és tudta hogy az ápolónő érkezik. Megvárta ameddig szólnak, kisegítik az ágyból, majd kikísérik a konyhába.
Hát igen… Ezért, és ilyen kiszolgálásért fizetik többek között a gondozókat. Lassan kibotorkáltak és leültette Ágnes a nénit. Cukormérés következett, majd az értékhez igazítva kapta meg az injekciót
a hasába. Mellé még különféle tablettákat. Dolga végeztével a nővér elköszönt, magukra maradtak.
Ágnes a reggelit odakészítette az asztalra, pár kurta mondatot váltottak, miközben Erna asszony evett. Jószerivel arról, mi legyen az ebéd, fontos -e az kimondottan németesen főzzön, vagy a magyaros ízekkel is szeretne ismerkedni, megbarátkozni?
Végül is abba maradtak, mindegy mit főz, csak bőséges, és ízletes legyen.
Azután, hogy mikorra kéri az ebédet, mennyi pohár narancslevet kell meginnia napközben? Ennél tovább nem merültek bele a dolgokba, mert a reggelizés után, kijelentette az asszony, még visszafekszik az ágyába egy kicsit.
Akkor már nem is kellett visszakísérni, fürgén lépkedett, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Ágnes mosolygott magában, menyire életre kelt egy kiadós reggeli után.
Ha nem lenne az inzulin, akkor ő is aludhatna tovább. Bár nem volt későn kelő, de olykor jó volt
lustizni egy kicsit. Ma különösen jólesett volna, az utazás fáradalmait még érezte szervezetében. Arra azonban ráébredt, mindennap még vasárnap is korán csörög majd a vekker. Itt nincs se szombat, se vasárnap, illetve naptár szerint persze igen, csakhogy munka szempontjából pihenőnap nem lesz.
Huszonnégy órás szolgálat van ha úgy tetszik. Remélhetőleg az éjszakái nyugalomban fognak eltelni. Bízott abban. Miközben tolakodtak a gondolatok előrébb, és előrébb a fejében, lesétált az alagsorba, ott helyezkedett el a fagyasztóláda, felnyitotta a tetejét, és szemügyre vette tartalmát. Megtalálható volt abban minden, szépen elkülönítve egymástól a különböző ételek, alapanyagok.
Elhatározta ma egyszerű gulyást készít, desszertnek pedig pudingot. Természetesen az édességek
a diabétesz betegségre való tekintettel aszerint készültek. Minden e szerint volt raktározva. Itt lent is, és a kamrában is. Kivette a húst, a kamrából a hozzávalókat amire szüksége lesz a főzésnél, majd a tettek mezejére lépett. Gondolta, ameddig Erna asszony nem jelez, hogy ki akarja dobni az ágy, addig felteszi az ételt. Javába belemerült a főzésbe, amikor csörgött a telefon. Felemelte a kagylót, a hang ismerősen csengett.
-Szia Ágnes! Tudom, hogy korán is van még, és azt beszéltük meg, majd Te fogsz felhívni, de a fenébe azt hiszed ki bírtam várni? -darálta Evelin.- Na, mesélj, mi volt este? Minden rendben zajlott? Láttam ám az ijedtséget az arcodon, a drukkot, leolvastam onnan mindent. Ágnes végre megbírt szólani.
-Várj, sorjában mindennel, csak egy pillanat, lehúzom a tűzhelyről az ételt. Tartsd a vonalat addig.
Beszaladt a konyhába, félrehúzta a kerámia lapról a lábast, konyharuhát fogott és törölgetve a kezét sietett vissza.
-Szóval, igen, minden simán lezajlott este, beszélgettünk kicsit, de hamarosan visszavonultam a szobámba. Az első éjszakám is aránylag jól telt el. A sarkokat pedig megszámoltam ám!-mosolygott
Bár, a szerencse az volt hanyatt feküdtem, mert különben elmaradt volna. Így beugrott! Még a hangodat is hallottam, ahogyan nevetve odakiáltottál felém.-csacsogott Ágnes.
Evelin elmesélte az ő éjszakája kevésbé volt nyugalmas, többször fel kellett kelnie betegéhez. Ha megszokni nem is lehet … megtenni kötelesség.
-Valamelyik nap átugrom hozzád, meglátogatlak, beszélgetünk egy jó nagyot. Ha pedig problémád van azonnal hívjál. Elköszöntek egymástól, s miközben indult vissza a konyhába arra gondolt, milyen figyelmes Evelin, jól esik ez a gondoskodás. Én is így tennék, és remélem lesz majd arra alkalom, hogy felkarolhassam azt, akit az első útja vezet idegenbe.
Az idő szépen haladt a maga ütemében, elvégezte a dolgát asszonyával is. Ízlett a főztje, ez boldogsággal töltötte el. Hallotta már, a hasukon keresztül az embereket bizony meg lehet fogni. Szeretett is főzni, szívesen próbált ki újdonságokat. Erna asszony a nappaliban tévézett, sietett be ebéd után, hiszen egyik kedvenc sorozatának újabb epizódja következett. Ez az idő alkalmas volt arra, alaposan körbejárja a házat. Benyitott minden helyiségbe, a szobák arculata mid más volt. A különféle színek árnyaltaival felöltöztetett bútorok vidámságot tükröztek. A falakon tájképek, az asztalokon szép terítők, művirágok a vázákban, melyek úgy néztek ki, mintha éppen most szakították volna le a kertből. Volt amely szoba kék, volt, valamely kék sötétebb árnyalatának színe az ágyterítőn pompázott a hatalmas rézágyon, mely harmonizált a sötétítőfüggönnyel. A falakat apróvirágos tapéta díszítette. Volt ott ódon bőrfotel a másik szobában, mely bíborvörös, bent hintaszék, előtte zsámoly. Ágnes szobája habos hófehér volt, beleolvadva a narancsszín hol pasztelos, hol erősebb változatával vegyítve. Mindenütt a precízséget tapasztalta. Más világ! Ez a gondolat kanyarodott vissza újra, és újra a fejében. Hallomásból már sokat tudott, viszont ráébredni csak most volt lehetősége a valóságra. Itt tudnak élni! Látható jelei vannak a cirka harminc éves előnyüknek, és amire felzárkóznánk, addigra a harminc év előnyük újra látható. Tehát egyelőre beérhetetlenek. A mobiltelefon ismerős hozzárendelt zenéje törte meg a csendet. Kedvenc zenéjüket tették rá csengőhangként mindkettőjük telefonjára. Ez Attila!-dobbant egy nagyot a szíve. Gyorsan a fogadó gombra nyomta az ujját.
-Hallóhalló! Itt vagyok, csak egy picit recseg a vonal!-kiáltotta Ágnes.
-Szia! Várj! Próbálok változtatni a helyzetemen, szólj amikor tisztán hallasz!-Most jobb, igen most tiszta a hang.-röpködött Ági.
-Mesélj! Minden rendben van veled?-Attila hangja izgatott volt.
-Minden idáig jól alakult, úgy néz ki szuper a helyem, éppen most járom be a házat. Úgy képzeld el, hogy az én lakásom kb négyszer belefér, nekem már-már olyan mint egy vár, várúrnővel. A helyzet csak annyiban más, az úrnő nem én vagyok.-mosolygott. A főztöm is ízlett, ma minden eddig a várakozásom szerint alakult.-Veled otthon?-kíváncsiskodott.
Attila beszámolt a felkérésről, és nyomatékosan kijelentette, még meghalni sem lesz ideje, annyi munkája lesz.
-Hiányzol nekem Ágnes!-halkult el hangja.
-Ezzel én is így vagyok, de meglásd, hamar elrepül az a pár hét, akkor ugyanannyit otthon leszek.- próbálta vigasztalni kedvesét.
-Mennyi is az a pár hét, ameddig távol leszel?- kérdezte szégyenkezve. Az igazság az, nem figyelt kellőképpen a részletekre. A fejében csak az kalapált, itt hagyja a lány, arra nem is figyelt milyen időközönként jön haza, illetve csak rémlett valami.
-Hat hét Drágám! Hú, de nagyon figyeltél!?- csóválta meg fejét.
-Addig pedig jobb híján, maradnak ezek a beszélgetések, hacsak el nem visz valami manó.
-Kit Téged?-kérdezte Attila.
-Nem, nem engem, kedves uram! Én most hamupipőke vagyok, faklumpában, földig érő kötényben pompázom. Manók pedig nincsenek, hacsak… bár még a szuterénban nem voltam.-felelte.
A beszélgetés egyre könnyedebbé vált. A búcsúzás viszont annál nehézkesebb, trachuma mindkettőjüknek az elszakadás.
Hetente többször beszéltek, a naptárban sorakoztak a karikák az eltelt napokat jelezve így.
Egy délután csengettek. Evelin állt az ajtóban.
-Most már átjöttem megnézni téged, mert el sem tudtam képzelni mi lehet veled?
-De hiszen úgy beszéltük meg, meglátogatsz, vártalak is már napok óta. Nagyon örülök neked, szalad az idő is, a házat a nyakamba vettem, teszek-veszek szinte egész nap.
-Mi a fenét lehet csüszmörögni egész nap?-húzta fel a szemöldökét Evelin.
Ágnes észrevette, Evelin mintha lazábban kezelné a dolgokat, bár előfordulhat ott, ahol ő van, másként lehet minden. Bár a házimunkának akkor van látszata amikor nem csinálják. Ő hozzászokott, mindent rendesen el kell végezni idejében. Amikor otthon valami miatt tolódott, hát nem volt éppen szívderítő utolérnie magát. Helyette sem végezte el senki. Ami hétköznap elmaradt, hétvégén pótolta. Attilánál is sűrűn rendet rakott, vasalt, a legénylakásáról pedig időnként jobb is volt nem beszélni…
-Találok mindig valamit.
-Találok én neked valamit! Holnap este elviszlek valahová. Bemutatlak egy pár itt élő Magyarnak. Jó társaság meglátod.-lelkendezett Evelin.
Én nem vagyok szabad fél nyolcig.-szabadkozott.
-Kilencnél előbb úgy sem érek ide, akkora pedig már „öreganyád „húzza a lóbőrt.
Ágnes hirtelen nem is tudott mit mondani. Nemrég jött, nem vágyott szórakozni. -Még nem akarok bulizni.
Evelin felnevetett amikor Ágnes ezt mondta.
-Nem buli ez! Beszélgetés, természetes dolog. Nem fogsz itt besavanyodni, aztán becsavarodni.
Jössz, és punktum!
Ágnes Attilára gondolt, most először merült fel benne a kérdés, vajon ő mit csinál esténként?
Ma este, amikor felhívja megkérdezi. Természetesen szabadon dönt, hova megy, vagy éppen mit csinál. Nem pedig a beszélgetésük után pizsamába bújva nézni az esti mesét ágyból.
– Meglátom hogyan alakul a holnapi napom, amennyiben nem jön közbe semmi
ígérem elmegyek
-Nem ígérni kell! Jönni kell. Jössz, és kész!-jelentette ki újból kategorikusan Evelin.
-Fogok holnap nyolc körül telefonálni.-Tett pontot a végére Ágnes.
Még beszélgettek egy jó darabig, az itteni dolgokról, lehetőségekről, emberekről, majd az órájára pillantva felugrott.
-Mennem kell, hú de eljárt az idő. Akkor csörögjél holnap este, várom! -búcsúztak el.
Ágnes betért a nénihez, aki kedvesen intette üljön mellé. Szeretetet sugárzott az arca, markáns vonásait meglágyította. Ősz haja megcsillant ahogyan a napsugár bekandikált az ablakon. Elmesélte
pár éve temette el a szeretett férjét. Hirtelen érte a halál. Este lefeküdtek, éjszaka arra lett figyelmes, levegő után kapkod. Mire ijedtében feltudta kapni a telefont segítséget hívni… amikorra ideérkeztek késő volt. Vasárnaponként a fia elviszi ki a temetőbe. A legszebb napok ezek maradtak az életében, ilyenkor emlékezik… Mesélt a lányáról, aki Berlinben él tanárnő, az unokákról, az egész családról. Estefelé a fénykép albumot lapozgatták. Vacsora után Ágnes annak rendje, és módja szerint ellátta, lefektette a nénit, elpakolt mindent, és bevonult a szobájába. Egyre inkább érezte, megszokta a környezetet, amúgy is második otthona lesz, hiszen a szabadság leteltével visszajön. Jó lenne addig itt lenni ezen az egy helyen, ameddig kint akar dolgozni. Erna asszony nyolcvanhat éves. Reménykedni kell.
A telefonja szólalt meg, hirtelen azt sem tudta hová tette le. Messziről hallatszott a zene. Kiszaladt, az ebédlő felé haladva élesedett a hang a készülék az asztalon feküdt. Gyorsan felkapta.
-Itt vagyok, szia!
-Azt hittem, már el is vittek a manók.-szólt bele Attila.
-Remélem ha úgy lesz nem lesznek, gonoszak hozzám. -nevetett Ágnes.
A mindennapokról esett szó, lassan telnek, annak ellenére, hogy van feladat bőven. Így terelődött a szó az estékre. Ágnes megfelelőnek találta a pillanatot, megkérdezni az estéi miként telnek?
-Hülye kérdést tettél fel azzal, mit is csinálok esténként? Hulla vagyok addigra már, mellesleg semmi kedvem nélküled kimozdulni sehová.
Te voltál már valahol egyáltalán?-kérdezte.
-Nem, még nem, de éppen ma volt itt az a Magyar csaj, tudod, akivel utaztam, és elhívott beszélgetni holnap este. Az itt élő Magyarok néha összejönnek, be szeretne mutatni nekik.
Csend lett a vonal végén, hosszú másodpercekig síri csend.
-Dolgozni mentél ki, vagy beszélgetni?-tört meg a hallgatás.
-Tudod jól Drágám miért jöttem ki. Dolgozni, igen dolgozni. Azt nem szeretném, ha ne lenne arról tudomásod, merre járok, ezért is jó erről beszélni. Egyébként nem voltam még sehol. Éppenséggel nem is hiányzik, csak mesélem, amit Evelin kért tőlem.
-Ha akarsz, hát menjél!- csattat fel a hang a vonal túlsó végén. De akkor én se fogok itthon ülni, és malmozni, ebben bizonyos lehetsz.-ingerültté vált egyre inkább a hangja.
-Nem várom el Attila, hogy odaragadj addig a kanapéhoz, ameddig én hazaérek. Természetesnek veszem ha kimozdulsz, és tedd is meg!-igyekezett finomítani a helyzeten.
Már-már vélte felismerni ezerpárszáz kilométer távolságból Attila dühtől megnyúlt arcát, mikor hallotta indulattól elfúló hangját.
Tégy legjobb belátásod szerint…!- Majd hosszú búgó hang jelezte a magyarországi hívásnak vége szakadt.
Ágnes csak ült, ölébe ejtette kezeit, maga elé bámult, el sem tudta képzelni mi lőtte Attilát? Mi van abban végtére is, ha egy órát beszélgetnek, az ismerősök valamelyik étteremben. Kedve sincsen elmenni, de arra sem számíthat, könyörögni fog neki bárki is… „Ágnes kisasszony, méltóztasson már kirobbantania magát, mert remete élete lesz az öregasszony állandó társaságában.”
Legurult most először egy könnycsepp az arcán, melyet még sok apró követett…