Vizsgaidőszak

20óra 31perc. Korán van még, de a szemem mégis fáj. Bosszúból az utóbbi hetek miatt. Igaza van, elhanyagoltam, kínoztam, nem engedtem regenerálódni. És ha tudná, hogy még két napig ez lesz! Inkább hagyjuk.
Ülök és bámulom a monitort. Hangosan olvasok (bár a hangosant inkább csak képzelem, hisz alig mormolok) a szavak erőnek erejével támadják a dobhártyámat, behatolva keresik az utat memóriafaluba, de sötét van, mélységes sötét és sehol egy ösvény. Eltévednek. Bolyonganak, talán egy-két szerencsés célba is ér…de a többi? Bánatosan visszafordul és fel is út, le is út.
Sejttan: egysejtűek Érdekesnek tűnhet a téma, de a tudományos betűhalmazok mégis esélytelenek. Záródik a szemhéj, kulcs sehol. A fantázia törött szárnya mintha összeforrni látszana? Nem NEEM éébresztő! Testszerveződés és felépítés „Küzdeni kell, gondolj a csütörtökre!”-mondja a belső hang, „két nyamvadt nap sőtigazábólcsak 1 és fél” „ugye nem is olyan vészes, nyisd ki szépen a szemed és olvass tovább!” Megértéséhez az endoszimbionta elmélet…egy hosszú pislogás és sejtbiológiai alapismeretek szükségesek. Az eukarióta sejt több organelluma-vmi ellenállhatatlanul húzza lefelé a pillákat, szűkül a rés, még egy kicsit, még egy miniméter…megint lehunyom a szemem: eltűnik a konyhaasztal (amit idéglenesen a számítógép kisajátított, magamögé utasítva magasrangú és nagy tiszteletben álló bögréket, tányérokat, a fehér hímzéses terítőt, virágvázát stb.) a lezárt szemhéjakon át egy pillanatig még átvilágít a villogó monitor fehér fénye, de aztán minden elmosódik, mint mikor a festő új színt kever ki a palettáján: sárga-piros…képzeletmadaram (amelynek már határozottan összeforrtnak tűnik a szárnya) a tenger fölött repül, a nap narancsgolyója álmosan kukucskál ki a horizont mögül minden egyes pislogásával egyre erőteljesebb fénysugarakat bocsátva a vízre. Kék-zöld: az alattam elterült tengervégtelenség most eltűnik és helyette egy hegycsúcsot látok, ami havas és szikrázóan hideg. A nagy fehérségben vmi zöldet pillantok meg…alábbszállunk és nicsak! egy aprócska kék virág bontja szirmait…már épp leszakítanám, mikor nagyon messziről egy hang hallatszik és közeledik, egyre közelebb…Hopp! hát nem elszundítottam? 20óra 35perc. Konyhaasztal. Monitor. Sejttan. Lassan térek magamhoz. „Hol is tartottam? Te jó ég, hogy voltál képes megint elaludni?!” „így sose leszel kész!” „gyerünk: KONCENTRÁLJ menni fog, muszáj!” bekebelezett sejtekből alakult ki. Elsődleges endoszimbionták: a bekebelezett sejt pro…minden hiába. Nem megy. N.e.m. m.e.gy. „Feladtad volna? hát ez az a híres akaraterő?! nevetséges SZÁNALMAS. emberi.” de hiába már minden próbálkozás, ha a test feladta, a lélek sem küzdhet tovább eredményesen. prokarióta volt (belőle: mitokondrium, p próbálkozni lehet persze lasztiszok egy része). Másodlagos endoszimbionták: a bekebelezett…de egyre reménytelenebb. A mondatok lassan értelmetlenül egymásmellépakolt betűhalmazzá válnak és a belső hang: „ne aludj! menni fog, kitartás” ordítása tompa háttérzajjá csendesül. Az ólomsúlyok végül lecsukásra kényszerítik a kiszáradt szemet…a belső hang néma, itt már nincs hatalma. Halk koppanással landolok a konyhaasztalon és újra hallom a hullámok moraját.