Volt köztük/hatodik rész

Miután Zoltán elment, Szilvi teljesen összeomlott. Minden hitelét elveszítette, semmi tartása nem maradt. Szánalmas volt az egész viselkedése, a nyomulása, az erőszakossága, a „majd én megmutatom” magatartása. Kifordult önmagából. Nem is értette, hogyan juthatott idáig, hiszen ez soha életében nem volt jellemző rá. Nem akaszkodott senkire, nem csalta meg a férjét, most mégis olyan iszonyú mély szakadékba zuhant, ahonnan nincs kiút számára. Leült és írt egy búcsúlevelet a férjének, amiben mindenről beszámolt. Bevette az összes gyógyszerét és lefeküdt az ágyba. Három nap múlva, mire Sándor hazaér, már úgy se tud rajta segíteni senki. A konferencia rövidre sikeredett. Igaz, lehetett volna még maradni, részt venni egy városnézési programon, majd az azt követő búcsúvacsorán, de Sándor úgy döntött, hogy hazamegy. Mostanában nagyon furcsán viselkedett Szilvi, valami nincs rendben közöttük. Az asszony igyekszik titkolni, de látja rajta. Feszült, ideges, nyugtalan. Vesz egy csokor virágot és egy üveg jó minőségű pezsgőt, rendel az étteremből vacsorát és szépen megbeszélik, hogy mi bántja Szilvit. Jókor érkezett, még életben volt a felesége, akihez gyorsan mentőt hívott. Elolvasta a levelet, amiből mindent megtudott. Most már kérdése se maradt. Összecsomagolta a ruháit és elment. Szilvi miután jobban lett és hazaengedték a kórházból, felejteni akart. Sem Zolira, sem Szilvire, de még Sándorra se volt kíváncsi, igaz, rá hiába is lett volna. Mentségére legyen mondva, hogy nem hagyta meghalni, még abban a zaklatott állapotában is azonnal mentőt hívott hozzá. Hála Istennek a baba megmaradt. Már semmi más nem érdekelte, csak a születendő gyermeke, légyen is bárki az apja. Édesanyja egy Szeged melletti kis településen élt, immár egyedül, mivel szerető férjét elveszítette. Még jó erőben volt, gondozta a kertet, mindig tartott haszon- és házi állatot is. Igaz, mostanra már csak a tyúkok maradtak, meg az öreg Bodri és Cirmos cica. Ők tették örömtelivé az életét, meg természetesen a virágok, melyek tavasztól őszig nyíltak a kertjében. Mindet szerette, még a muskátlit is, ami hálás növényként az ablakpárkányon virágzott, majd télen a pincében pihent. Rendesek voltak a szomszédok is, több évtizedes ismerősök, akik ugyanúgy magukra maradtak, mint ő, mikor Szilvi férjhez ment és a fővárosba költözött. Nem lehetett panasza rájuk. Tudta, hogy Sándor rendes férj, így biztonságban érezte egyszülött gyermekük. Hej, pedig mennyire szerettek volna többet, de a szülés után megbetegedett, még az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán életben marad-e, viszont a gyermekáldás a betegség következtében többé nem köszöntött be hozzájuk. István, élete egyetlen párja, elfogadta, bár akkortájt a férfiaknál nagyon fontos volt a fiú születése, hiszen ő vitte tovább a családi nevet. Nem baj Terikém – mondta, fő az, hogy van egy leányka, majd ő ad nekünk fiú unokát. Szilvi esküvőjén még együtt ropták a táncot, de röviddel utána, István elköltözött a földi létből, hirtelen, váratlan, hiszen arról se tudtak, hogy beteg lett volna. Terike keblére ölelte egyetlen gyermekét. Nem kérdezett semmit, csak megterített és felhúzta a tisztaszobában az ágyneműt. Majd beszél a lányka, ha lesz hozzá kedve- gondolta. Szilvi lassan kezdett magára találni. Napról-napra jobban lett. Édesanyja örült, hogy unokája lesz és nem érdekelte, hogy kitől, és hogy miért lépett félre a lánya. A lényeg az, hogy itt van, hogy végre összeszedte magát, ő pedig szívének minden melegével vágyik a kicsi élőlényre, aki új értelmet ad korosodó napjainak. Kislány született, aki az Eszter keresztnevet kapta. Teri nem tartotta korrektnek, hogy a veje ne tudjon arról, hogy megszületett a gyermeke, ezért titokban értesítette őt erről a nagy eseményről. Sándor tisztelte és becsülte az anyósát, ráadásul Zolitól megtudta, hogy a gyerek csak tőle lehet, így rászánta magát, hogy felkeresse őket. Az anyósa úgy fogadta, mint, ha mi sem történt volna és biztosította arról, hogy élhet apai jogával, látogathatja bármikor a gyermekét. Szilvi a szülés után kivirult, és mikor Sándor meglátta, úgy érezte, hogy felesége szebb, mint valaha. Az asszony azonban nagyon zárkózott lett. Egyes egyedül az édesanyjával és a kicsiny gyermekével volt nyitott. Ilyenkor dúdolgatott, énekelgetett csak úgy magának, vagy a csöppnyi kislányának és az életét teljesnek és boldognak érezte. Sándor mivel úgy látta, hogy Szilvinek már nem kell, elfogadta egy kolléganő „szerelmét”, aki mindig is hajtott rá, csak korábban esélytelenül. Klára – a kolléganő – úgy csinált, mint aki imádja Sándor kislányát, de ha csak tehette betartott neki. Természetesen mindezt nem látványosan tette. Iszonyúan féltékeny volt Szilvire, nem akarta, hogy a férfi találkozzon vele, ezért úgy intézte, hogy ő mehessen el a láthatás alkalmával a kislányért. Sándor nem volt ütköző típus, végül is neki mindegy, ki megy a gyerekért, az a fontos, hogy nála legyen, ölelhesse, becézhesse, átélhesse a fejlődése különböző fokozatait, részese lehessen a lánya életének. Ahogy nyílt, nyiladozott a kicsi értelme, egyre jobban ragaszkodott az apjához. Szinte repült a karjaiba és csilingelő, kedves kis hangján már messziről kiáltotta, hogy apuci szeretlek. Micsoda boldogság volt ezt hallania. Végre úgy érezte, behegedtek a sebek, amelyeket Szilvi félrelépése okozott. Őszintén szólva már nem is tudott az asszonyra haragudni, hiszen megajándékozta őt ezzel a drága kicsi csodával, akire a szíve mélyén mindig is vágyott. Persze, történhetett volna mindez másképp is, de nem érdemes már felemlegetni a múltat – biztatta magát. Klára viszont ha csak tehette mindig tett valami epés megjegyzést, ami egyre jobban bosszantotta a férfit. Ráadásul sürgette a válásukat is, mondván, hogy rendezni kellene a kapcsolatukat. Most már nem csak Szilvire, hanem Esztikére is féltékeny volt. Majd felrobbant, mikor látta, mint csügg a lányka az apján és az milyen boldog ettől. Próbált úgymond jó tanácsot adni a kislánynak, mint például, hogy nem illik kiabálni, messziről odaszaladni az apjához, nem kell azt mondani, hogy szereti, mert azt már annyiszor mondta és a papa nem buta, hogy elfelejtette volna. Aztán arról panaszkodott, hogy az édesapjával alig van idejük egymásra, mert mindig az történik, amit ő, mármint Esztike szeretne, neki viszont nagyon unalmas a strand, a vidámpark, és a mesefilmek. Viszont, van a szomszédban egy kislány, aki egyidős vele, és ha barátkoznának, akkor az apja is boldogabb lehetne, mert a saját felnőtt életét élhetné. Tudod, nem az önzés az igazi szeretet, hanem az, ha hagyod, hogy a másik is boldog legyen – mondta álságosan. Esztike természetesen nem látott át a szitán, és mivel nagyon szerette az édesapját, igyekezett megfelelni az elvárásoknak. Már nem szaladt hozzá és nem kiabálta messziről, hogy szeretlek, és röviddel az érkezése után átkéredzkedett a szomszédhoz. Sándor nem értette, hogy a kislánya miért nem kívánja már vele tölteni az időt, de nem akarta erőszakkal maga mellett tartani. Az a lényeg, hogy Esztike jól érezze magát, bár mostanában, mintha szomorúbb lenne. Klára eközben azzal traktálta, hogy talán nem kellene olyan gyakran elhozni Esztert, mert már nem olyan kicsi, és nem is igényli annyira a felnőttek társaságát. A férfi nem tudta hová tenni a dolgot. Hiszen Esztike még igenes kislány, csak jövőre kezdi az általános iskolát. Nemrég milyen boldogan pancsoltak a strandon és mennyit kacagott az állatkertben a majmokon, még utánozta is őket. Vajon mitől változott meg? Egyik nap korábban érkezett haza és már az előszobából hallotta Klára hangját. Telefonon beszélt valakivel. Sándor nem akart hallgatódzni, de a nő olyan hangos volt, hogy észre se vette, amikor kinyitotta az ajtót. Ekkor viszont megütötte a fülét, hogy a kis Eszterről beszél, akiről azt mondta, hogy gyűlöli azt a kis zabi kölyköt, de kénytelen jó képet vágni hozzá, mert az a mulya Sándor odavan érte. Na, de nem hagyja magát, majd ha elveszi őt feleségül, akkor tisztázni fogja vele, hogy annak a fattyúnak nincs helye a közös otthonukban. A férfi szinte lebénult. Még arra se volt képes, hogy megszólaljon, csak állt és nézett és nem akarta elhinni azt, amit a saját fülével hallott. Még akkor is dermedten állt, mikor Klára letette a telefont. Az asszony ráébredt arra, hogy komoly a baj, de talán nem hallott mindent a férfi, még lehet, hogy ki tudja magyarázni a dolgot. Viszont abban a percben, hogy szólásra nyitotta a száját, Sándor annyit mondott, hogy takarodj! – de ezt olyan hangsúllyal, hogy Klára jobbnak látta, ha kiszalad a házból. Sándornak időre volt szüksége, hogy feldolgozza a történteket. Ezt követően elindult és meg se állt Teri néni házáig. Szilvi dolgozott, a kis Eszterke pedig óvodában volt, de valójában éppen erre számított. Azt remélte, hogy négyszemközt tud az anyósával beszélni. Elmondott neki mindent, és kikérte a tanácsát, hogy mit csináljon. Ő még mindig szereti a feleségét, a kislányuk pedig a mindene, de vajon van-e esélye Szilvinél? Teri néni átölelte és azt mondta, örülök fiam, hogy megjött az eszed. Megértem, hogy elhagytad a lányom. Tudom, hogy ő rondított bele a házasságotokba, de már ezerszer megbánta, hiszen ő is szeret téged, de fél a visszautasítástól. Neked kell kezdeményezned, ha együtt akarjátok leélni az életet. Ha igazán szereted, nem bünteted tovább. Sándor elszaladt a közeli virágüzletbe, ahol köttetett egy gyönyörű rózsacsokrot, elment Esztikéért az óvodába, majd Szilvi munkahelye elé mentek kettesben. Szilvi, amikor meglátta őket, sírva fakadt a boldogságtól. Úgy ölelték egymást, mint még soha. A kis Eszti meg hangosan kiáltotta, hogy anya, apa szeretlek titeket.