Volt valami ijesztően rideg és távoli a tekintetében, mikor elrohant. Olyan hirtelen történt az egész, hogy cipőt sem húzott, mezítláb rohant ki, az ajtót valamiért mégis becsukta maga mögött.
A nő rosszat sejtett, megérezte, hogy nagy baj van. Idegesen felhúzta a házipapucsot, amely az útjába esett, és a lány után sietett, amilyen gyorsan csak tellett megfáradt lábától. A második ház sarkánál fordult be. Bár percek teltek el, mire ő is odaért, a lány illata még mindig a levegőben lebegett.
Kicsit megtorpant, és elnézett balra. A hatalmas víztorony baljósan magasodott a nyári bárányfelhők alatt. A rozsdás létrafokok és a lepattogzott festék egyáltalán nem illett a lélegző, ifjú fákból álló erdő képébe. A fiatal lány abban a vékony, fehér ruhában már annál inkább, ahogy lassan kúszott felfelé, mert minden mozdulatával igyekezett leküzdeni a tériszonyt.
Az asszony fehér, verejtékes arccal ért a torony alá, és megállt az első lépcsőfok alatt, melyet csak néhány perce érintett egy izzadt tenyér, egy utca porától szürke talp. Nem érzett semmi erőt magában, nem érezte, hogy meg kell mentenie a lányt. Összetörve állt, és csak arra tudott gondolni, hogy van vagy kétszáz foka is a létrának, és hogy mennyi erő és akarat kell, amíg feljutunk a tetejére.
Körülbelül az ötvenediknél tartott.
Mennyire várta, mennyire akarta, hogy megszülessen! Milyen csúnya volt, amikor a világra jött! És ő azon nyomban beleszeretett. A halálos kimerültségen mindig felülemelkedett az a mélységes szeretet, amit iránta érzett. Sosem adta volna fel.
A hetvenediknél járhatott. A szél fel-fellibbentette a szoknyáját.
Szép kislánynak látta. Nem olyan kirívóan szépnek, de épp annyira, hogy büszke lehessen rá. És aztán kedves is volt. Kölcsönös szeretet volt köztük. Az apja már nem nagyon járt haza, de azért ő egyedül megpróbálta megadni mindazt, amely két ember erejét is megkívánta volna. A szeretetével el tudta leplezni a családi kötelék oszladozó szálait.
Kilncvenkilenc, száz. Bár nem számolta a fokokat, tudta, hogy a századikon áll. Megpihent, de nem nézett le.
Az iskolában jó tanuló volt, nem volt vele gond. Barátai is voltak. Mennyire gyerek volt még, mikor megmondta! Válás. Nem is az fájt neki, hogy elhagyták, hanem hogy így látja a kislányát, akiz zokogott, aztán elhallgatott. Attól kezdve komoly volt, és gyakran undok. Volt valami a felnőttek hazugságaiból a szemében.
Most meggyorsította a lépteit, tudta, hogy többet nem pihen meg. A legfelső fokot nézte, és mögötte a korlátot. A fecskéket nem látta, a visításukat nem hallotta.
Mennyi kényszerű döntés! Haragudott a férjére, hogy milyen keserűséget hagyott a gyerekszívben, amikor meghalt. Mintha szándékosan tette volna. Aztán az idegen férfi a lakásban. Valójában senki sem szerette, megtűrték, mert gyávák voltak boldognak lenni. Milyen sötét lett azután a lakás!
Pár méter volt vissza a tetőig. Izzadt tenyere megcsúszott, és majdnem lezuhant. Akkor hiábavaló lett volna a döntése. De még épp megkapaszkodott.
És aztán jöttek a fiúk. Szépek és csúnyák, gonoszak és jók. És ő hagyta, hogy mindnek odaadja magát. A romba dőlt otthon mindent megtűr magában, ott már semmi sem számít, de főleg semmi sem szent. Milyen búskomor volt néha! De ráhagyta, hiszen nagylány már. Sosem mert a szürke szemek mélyére nézni.
Felért a tetőre. Szuszogva állt meg legfelül, és körbenézett. Nem látott semmit.
És most itt ez a fiú. Mennyire szeretik egymást! Vajon rá nem gondol? Ha nem tud megbocsátani, miért nem gondol arra, akinek nincs miért? Miért nem néz előre? Még semmit sem élt! Nekik még van jövőjük, bennük még van élet!
A kezeit kitárta, és tágra nyílt szemmel állt, a levegőt habzsolva szívta a tüdejébe. Előrebukott.
Tudta, hogy elrontotta. Hogy az ő életét is elrontották és nem volt annyi ereje, hogy talpra álljon. Hogy egy gyászsötét lánc az élete. Sajnálta magát, és sajnálta, hogy kárba vész, amire az élete boldog éveit szánta. Két lépést hátrál, és kitárta a kezeit.
Zuhant. Átpördült párszor, a ruhája felcsúszott, és rátekeredett. A haja eltakarta az arcát.
Megérezte az illatot. Olyan volt, mint kisbabakorában. Elsötétült a világ.
A földön két ölelkező női testet találtak a kirándulók. Mikor az egyikük megmozdította őket, látszott, hogy milyen megtörtek.